Bulvár

Mi a véleményed a lábfétisről? – ezzel próbálkozott Béres Anettnél egy férfi

rtl.hurtl.hu

2023. március 19. 10:08

A celeb az tanácsolta az érdeklődőnek, hogy forduljon az édesanyjához.

„Mi a véleményed a lábfétisről?” –  ezzel a kérdéssel próbálkozott be Béres Anettnél egy férfi, amiről maga a Való Világban feltűnt celeb számolt be az Instagramon, írja a Bors.

Az lenne a kérdésem, hogy mi a véleményed a lábfétisről? Ne haragudj a kérdésért kérlek, de kíváncsi lennék a véleményedre róla. Egy őszinte véleményre lenne szükségem, légy szíves

– idézi a lap a Béres Anetthez intézett kérdést.

A Bors megkereste a celebet, aki elmondta:

Ennyire beteg üzenetet még sosem kaptam.

„Egy húszas éveiben járó srác lehetett, aki úgy írt rám, hogy szeretne megismerni. Nekem már ez is problémás volt, mert az ekkora korkülönbség semmiképp sem fér bele. Kedvesen visszautasítottam, majd előállt ezzel az őrültséggel. Írtam is neki, hogy ezt az anyukájával beszélje meg, ne pedig velem” – mondta Anett.

Béres Anett tavaly azzal került be a hírekbe, hogy ruhák nélkül, törött csontokkal találtak rá egy szőlős közepén. Mint  kiderült, a celeb egy ayahuasca-szertartáson vett részt.


Nyitókép: RTL

#Bulvár#béres anett#lábfétis

Címlapról ajánljuk