Gazdaság

A Védegylet és az LMP megtámadta a debreceni akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét

rtl.hurtl.hu

2023. március 19. 16:16

Az LMP szerint téves és hiányos a vízfelhasználás hatásainak vizsgálata is.

A Védegylet és az LMP megtámadta a Debrecenben megépíteni tervezett CALT-akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét a Debreceni Törvényszéken – jelentette be Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere és Újszászi Györgyi, a Védegylet főtitkára vasárnap Budapesten tartott – online is közvetített – sajtótájékoztatóján.

Tetlák Örs közölte: azért támadták meg a debreceni akkumulátorgyár létesítéséhez kiadott környezethasználati engedélyt, mert álláspontjuk szerint azt a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnak el kellett volna utasítania.

Az engedély, amely ellen többtucat kifogást emelt a két szervezet, egyebek mellett nem tartalmazza a gyár környezeti kibocsátásainak hatásait. 

Téves és hiányos például a vízfelhasználás hatásainak vizsgálata, a hatóság elmulasztotta a teljes beruházás hatásainak vizsgálatát 

– mondta az ellenzéki politikus.

Tetlák Örs hangsúlyozta, hogy az LMP minden politikai és jogi eszközzel azon lesz, hogy a debreceni „giga-akkumulátorgyár” ne épülhessen meg, ne valósulhasson meg Orbán Viktor lázálma, amely szerint Magyarországot akkumulátorgyarmattá teszi.

   A kormány a lakosság tájékoztatása nélkül, a helyiek kifejezett tiltakozása ellenére is súlyos környezetterheléssel, adott esetben szennyezéssel, óriási energia- és vízigénnyel működő akkumulátorgyárakat telepít országszerte – hangoztatta, majd a zöld fordulat megvalósításának fontosságát hangsúlyozta.

Újszászi Györgyi elmondta, hogy az akkumulátorgyár építése miatt aggódó debreceni és mikepércsi lakosok keresték meg egyesületüket. Hozzátette: környezetvédelmi joggal foglalkozó egyesülettel nézték át a kormányhivatal engedélyét, amelyben „nagyon sok ponton” találtak hiányosságokat – idézi őt az MTI.

A Védegylet főtitkára közölte: keresetlevélben támadták meg a hivatal határozatát és annak megsemmisítését kérték a bíróságtól. Továbbá azt is kérték, a törvényszék tegye lehetővé, hogy igazságügyi szakértő, környezetvédelmi szakember vizsgálja a beruházó által benyújtott dokumentumokat – fűzte hozzá.

Újszászi Györgyi annak vizsgálatát is sürgette, hogy a felszín alatti vízkészletek csökkenése károsíthatja-e a védett természeti területeket. „Muszáj megállítani ezt a beruházást minden lehetőséggel, ami rendelkezésünkre áll” – jelentette ki.


Nyitókép (archív): Vajda János / MTI

#Gazdaság#lmp#védegylet#debrecen#akkugyár#akkumulátorgyár#catl#környezethasználati engedély

Címlapról ajánljuk