Legfrissebb tartalmak

5:34
Fókusz
2023. március 23. 20:02

„Az a nő, aki azt mondja, hogy egyáltalán nem zavarja az idő múlása, az nem mond igazat” – az öregedésről vallottak a hazai sztárok

A szépség is változik, a korral mondja Pataki Ági, aki hetvenegyévesen nők százezreinek mutat példát. Méltósággal, humorral, elegánsan és egészségesen fogadta és tűrte a változást, az évtizedek lenyomatát. Kabát Peti viccesen ellenpontozza a modell-üzletasszony viselkedését, az ex focista egyelőre ádáz harcot vív az ősz haj és szőrszálakkal.
2:35
Híradó
2023. március 23. 19:39

„Hogy jönnek ők ehhez?" – Szijjártó Péter felháborodott azon, hogy emberi jogi jelentés készült Magyarországról

Újabb feszültség alakult ki a magyar kormány és az amerikai nagykövetség között, ezúttal az Egyesült Államok külügyminisztériumának emberi jogi országjelentése miatt. Ebben egyebek mellett állami szintű korrupcióról, bizonyos üzleti csoportok kiváltságos helyzetéről és a sajtószabadság csorbulásáról írnak. Szijjártó Péter külügyminiszter már azt is kikérte magának, hogy egy ilyen jelentés egyáltalán elkészülhet, mire az amerikai nagykövet a magyar külügy nyelvezetét az oroszokéhoz hasonlította.
2:38
Híradó
2023. március 23. 19:29

5,5 millióért szállt meg Orbán Viktor és kísérete egyetlen éjszakéra Bécsben, Gulyás szerint ez helyes és indokolt volt

5 és fél millió forintba került, hogy tavaly nyáron Bécsben éjszakázott Orbán Viktor a kíséretével – írta meg az Átlátszó. Az oknyomozó portál régóta kutat a költségek után, de csak most kaptak érdemi választ a Külügyminisztériumtól. A magyar delegációt az osztrák kancellár hívta meg egy találkozóra, és a megbeszélést megelőző éjszakát töltötte a küldöttség két drága, ötcsillagos luxusszállodában.
7:35
Fókusz
2023. március 23. 19:12

A munkásszállóról is mennie kellett, emberhez nem méltó körülmények között él Beat, a Fekete Vonat tagja

Meghökkentő interjút adott a Fókusznak a Fekete Vonat formáció egyik tagja. Beat három hónappal a telt házas Aréna koncert után már hajléktalan lenne, ha barátai nem segítenének rajta. Eddig egy munkásszállón élt, de onnan mennie kellett, ismerősei fogadták be. Azt mondta, nem emberhez méltó körülmények között él, a zenekar tagjaival pedig egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. L. L. Juniornak egy odamondós rapdalban üzent. 
2:26
Híradó
2023. március 23. 19:11

Ingyen adná magánkézbe 12 uniós és állami pénzből felújított kastélyt Lázár János minisztériuma

Tizenkét, jórészt állami és uniós támogatásból felújított műemlék kastélyt ajándékozna el, vagy adna ingyen vagyonkezelésbe a kormány. Az Építésügyi Minisztérium javaslatáról a valaszonline.hu számolt be. Gulyás Gergely miniszter a Híradó kérdésére megerősítette: valóban van ilyen javaslat, ám szerinte azzal a feltétellel adnák át a műemlékeket, hogy azokat továbbra is közcéllal kell működtetni. Az MSZP szerint a kormány magánkézre játssza a kastélyokat.
2:13
Híradó
2023. március 23. 19:04

Ötmilliós bírság ás engedélybevonás – Gulyás Gergely szerint senki nem fenyegeti az orvosokat, de a törvény betartása kötelező

Senki nem fenyeget senkit, de a törvény betartása kötelező. Így reagált a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra, hogy a Magyar Orvosi Kamaránál szerdán arról beszéltek: a kormány fenyegeti a háziorvosokat. Mindezt azután, hogy háziorvosok és házi gyermekorvosok kormányhivatali határozatot kaptak, amiben pénzbüntetést és az engedélyük bevonását ígérték azoknak, akik nem vállalnak havi két ügyeletet.
2:02
Híradó
2023. március 23. 18:55

Bűzlő mocsár keseríti meg a debreceni belváros lakóinak életét

Békákkal, nádassal és fészkelő madarakkal teli mocsár áll a debreceni belvárosban, a házak között, már több mint tíz éve. Az RTL Híradó 2013-ban már járt a lakóházban, ahol akkor is ugyanarra panaszkodtak a lakók, mint most. Nyaranta elviselhetetlen mennyiségű szúnyog, a melegben bűzös víz, a házuk romló állaga. A terület új tulajdonosa lakóházakat akar építeni oda, de addig nem temeti be az árkot.
1:40
Híradó
2023. március 23. 18:33

Az FBI segítségével, Amerikában fogták el egy miskolci rablás gyanúsítottját

AZ FBI segítségével fogták el egy miskolci rablás gyanúsítottját. A 30 év körüli férfit az Egyesült Államokban találták meg, azután menekült oda, hogy tavaly januárban társával kifosztott egy házat. Az ott lakót leteperték, bezárták, majd 19 ezer eurót, parfümöket, órákat vittek magukkal. Az egyik gyanúsítottat nem sokkal később elfogták, társát azonban sokáig hiába keresték.   
1:24
Híradó
2023. március 23. 18:31

A reggeli biztonsági ellenőrzésnél, motozás közben rántott fegyvert és lőtt rá két emberre egy amerikai tinédzser

Két iskolai alkalmazottra lőtt rá egy 17 éves diák az egyesült államokbeli Denverben, majd feltehetően öngyilkos lett. A tinédzser akkor rántott fegyvert, amikor reggel egy biztonsági ellenőrzés során megmotozták. A megsebesített dolgozókat kórházba szállították, egyikük állapota kritikus. A középiskolában a héten már nem lesz tanítás. 
1:47
Híradó
2023. március 23. 18:30

Hajléktalanokkal béreltették ki a luxusautókat, majd eladták őket – 96 vádlott Magyarország egyik legnagyobb autólopási ügyében

Egy ügy, 96 vádlott – az ügyészség szerint az ország legjobban szervezett autótolvaj hálózata félmilliárd forintos kárt okozott azzal, hogy luxuskocsikat béreltek ki, majd eladták azokat. A szervezet vezetőit fegyházba küldenék. Az öt éve tartó ügyben csütörtökön tartották a perbeszédet. Az ötletadó román férfit máig nem találják.
1:54
Híradó
2023. március 23. 18:30

Sóoldat helyett fertőtlenítőszert használtak a szigetvári kórházban, a műtőssegédeket 5, a szakorvost 3 évre ítélhetik a beteg halála miatt

Két műtőssegédet és egy szakorvost vádolnak egy beteg halála miatt. Az ügyészség szerint 2020 májusában összecserélték a sóoldatot a fertőtlenítőszerrel egy csurgói asszony műtéte előtt. A probléma csak a beavatkozás után derült ki. A 42 éves nő végül meghalt. A műtőssegédek akár 5 évet is kaphatnak, az orvost akár 3 évre is ítélhetik, ha bebizonyosodik a bűnössége. 
1:53
Híradó
2023. március 23. 18:28

Nyolc nappal korábban szabadult a börtönből a férfi, aki kislányokkal erőszakoskodott Csepelen, akár 20 évet is kaphat

Erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt korábban 10 éves büntetést kapott a Csepelen kislányokkal erőszakoskodó férfi. De ült már börtönben rablás és testi sértés miatt is. Ebből a büntetéséből pár nappal ezelőtt szabadult. Csütörtökön letartóztatta a bíróság. A gyerekek zaklatásáért akár 20 évet is kaphat, ha elítélik.   
2:28
Híradó
2023. március 23. 18:25

Elaludt a volánnál a román kamionos, aki fékezés nélkül, kilencvennel rohant neki a Közút teherautójának

Elaludt a volánnál, és már csak az ütközésre riadt fel – úgy tudjuk, ezt állította az a román sofőr, aki kamionjával egyenesen a Közút munkagépének rohant az M43-ason, szerda délután. Az egyik munkás az árokba zuhanó roncs vezetőfülkéjébe szorult, már nem tudták megmenteni. A 41 éves makói férfi 2000 óta a 21. közútkezelő, aki munka közben gázoltak halálra.
0:17
Belföld
2023. március 23. 18:23

Orbán Viktor köhögve érkezett a brüsszeli EU-csúcsra

Csütörtökön kétnapos uniós csúcs kezdődött Brüsszelben, aminek az egyik fő témája az Ukrajna ellen indított brutális orosz támadás lesz. A megbeszélésen az ENSZ-főtitkár is részt vesz, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök is. A magyar kormányfő mosolyogva, de a papírjaiba temetkezve érkezett meg, és az erről készült felvételen látni és hallani, hogy a miniszterelnök kissé köhögött is. Az erről készült felvételt a fenti képre kattintva nézheti meg. 
Kultúra
2023. március 23. 17:06

Ölj, John, ölj! – Keanu Reeves negyedszer is összevérezi John Wick ingét

Futottak még akciófilmecskének indult, bombaüzlet lett belőle, ami nagyban hozzájárult Keanu Reeves karrierjének másodvirágzásához. Akcióorgia akcióorgia hátán – a közönség mintha nem tudna betelni a John Wick-filmek szomorú szemű halálosztójának immár kontinenseken átívelő ámokfutásával. Mozikban a mostanra már csaknem három órássá duzzadt negyedik felvonás.
4:51
Cápák között
2023. március 23. 16:19

„Moldován Andrással lehet, hogy még a jövőben is vitatkozni fogok” – a Lángosautomata feltalálója továbbra sem ért egyet a Cápával

A Cápák között befektetőit nem nyűgözte le Jánosi István üzleti ötlete, és több ponton is megkérdőjelezték találmánya létjogosultságát. A vállalkozó az rtl.hu-nak részletesen kifejtette, miért nem tud azonosulni az üzleti showműsor befektetőinek szavaival, illetve azt is elárulta, mit gondol Moldován András kritikájáról.