Legfrissebb tartalmak

2:10
HíradóA zöldulladékból felszálló gáz miatt rosszul lett, majd beesett a szennyvízgödörbe és meghalt egy 31 éves férfi
2023. május 17. 18:37

A zöldulladékból felszálló gáz miatt rosszul lett, majd beesett a szennyvízgödörbe és meghalt egy 31 éves férfi

A férfivel kedden késő délután Mezőladányban történt a baleset. Úgy tudni, egy családi ház udvarában kerti munkát végzett egyik ismerősével. Hogy miért emelték fel a betonfedéllel elzárt egykori szennyvízaknát, ami zöldhulladékkal volt tele, nem tudni, de a felszálló gázoktól mindketten rosszul lettek. Az áldozat édesanyja összetört fia elvesztése miatt.
2:05
HíradóTúl szigorúnak találták a korábbi ítéletet Novozánszki Fanni ügyében
2023. május 17. 18:35

Túl szigorúnak találták a korábbi ítéletet Novozánszki Fanni ügyében

Jogerős ítélet az egykori valóságshow szereplő Novozánszki Fanni ügyében. Enyhítettek a megölésével vádolt férfi büntetésén. 25 év helyett, 20-at kell fegyházban töltenie. Ráadásul jó magaviselet esetén akár hamarabb is szabadulhat. A prostituáltként dolgozó nő 2017 novemberében tűnt el. A holtteste azóta sem került elő. A megöléséért most jogerősen elítélt férfi végig tagadta bűnösségét.
KülföldEz már a hadigazdaság? Az EU rohamtempóban pörgetné fel hadiiparát, de a közös uniós haderőről már senki sem beszél
2023. május 17. 17:04

Ez már a hadigazdaság? Az EU rohamtempóban pörgetné fel hadiiparát, de a közös uniós haderőről már senki sem beszél

Orbán Viktor régóta szeretné, ha Európa erősítené a hadiiparát, korábban még az egységes uniós hadseregnek is harcos támogatója volt. Oroszország Ukrajna elleni háborúja pedig új fokozatra kapcsolta az Európai Unió védelempolitikáját: két év alatt többszörösére növelnék az európai lőszergyártást, és lehetővé tennék, hogy a kohéziós és helyreállítási pénzek a hadiiparba áramoljanak. A cégek támogatásának itthon is lehetnek nyertesei.
2:53
Tippelj és vidd el!„Az ennivalóval, a ruházattal, mindennel spórolni kellett” – gyerekkori nélkülözéseikről is meséltek a Tippelj és vidd el! játékosai
2023. május 17. 16:21

„Az ennivalóval, a ruházattal, mindennel spórolni kellett” – gyerekkori nélkülözéseikről is meséltek a Tippelj és vidd el! játékosai

Az RTL vadonatúj game show-ja, a Tippelj és vidd el! című műsor versenyzői arról meséltek, hogy gyermekkorukban mennyire volt jelen a nélkülözés, miről álmodtak akkoriban, milyen vágyaik voltak, mi mindent tanultak a szüleiktől, és az élmények fontosságáról is beszéltek az rtl.hu kamerája előtt.
1:16
Mellékhatás„Senkivel nem lehet őszinte, csak veled” – Zoli gyengéd érzelmeket táplál felesége unokahúga iránt?
2023. május 17. 15:32

„Senkivel nem lehet őszinte, csak veled” – Zoli gyengéd érzelmeket táplál felesége unokahúga iránt?

A családi vacsora után Zoli felajánlotta Annának, hogy hazaviszi őt kocsival, de a kapun kilépve a lány egyből nekiesett a nőgyógyásznak. „Ide többet be nem teszed a lábad, amíg meg nem tanulsz viselkedni” – fakadt ki Zoli Annának, de néhány másodperc múlva egy megható vallomás hagyta el a száját. A Mellékhatás második évadát keresd az RTL+-on!
9:33
Házon kívül„Volt néhány rendőr, akin láttuk, hogy élvezi a szituációt. Mosoly volt az arcukon” – ezek voltak a Karmelita-tüntetés legdurvább pillanatai
2023. május 17. 13:12

„Volt néhány rendőr, akin láttuk, hogy élvezi a szituációt. Mosoly volt az arcukon” – ezek voltak a Karmelita-tüntetés legdurvább pillanatai

Az eddigieknél jóval keményebben léptek fel a rendőrök diákokkal, tanárokkal és politikusokkal szemben a miniszterelnök munkahelye előtt a május 3-i tüntetésen. Volt olyan gyerek, akit közvetlen közelről fújtak arcon, többeket őrizetbe vettek, pedig sokan, mint utólag kiderült, semmi törvénybe ütközőt nem csináltak. Első sorban álló diák, volt rendőrnyomozó és országgyűlési képviselő beszélt a történtekről.
5:00
Bulvár„Nem volt más választásom, csak hogy tükörbe nézzek” – Pongrácz Sabira erőt kapott a Survivortől, és egy világmárkát épített fel a túlélőshow után
2023. május 17. 12:11

„Nem volt más választásom, csak hogy tükörbe nézzek” – Pongrácz Sabira erőt kapott a Survivortől, és egy világmárkát épített fel a túlélőshow után

A 2021-es Survivor versenyzője, Pongrácz Sabira a túlélőshow-nak köszönhetően látta meg, hogy ki is ő valójában, és mik az igazán fontos dolgok az életében. A túlélshow meghozta számára a változást: kislányból felnőtt nővé érett, aki már nem kifelé éli az életét, és nem akarja azt mutatni, hogy fényűző életet él, miközben ez nincs így. Kizárólag a vállalkozásába fektetett munkájával szeretne híres lenni, és úgy tűnik, jó úton jár, hiszen idén már nemzetközi vizekre eveznek a Techno Yogával. Hogyan zajlik egy óra, és mi adja a vállalkozás egyediségét? Videónkból kiderül.