Legfrissebb tartalmak

3:16
VideóEzen a napon: Megtaláltuk Pumped Gabót, a 19 éves Szabó Gábort
2023. július 10. 6:38

Ezen a napon: Megtaláltuk Pumped Gabót, a 19 éves Szabó Gábort

Hol van az a régi nyár? 2015-ben járunk, amikor ez a felvétel készült. Pumped Gabo az Index videójában tűnt fel először fura táncával, a Fókusz pedig addig járta a Balaton Soundot, amíg meg nem találta a saját bevallása szerint az Olümposz hegyről származó testépítőt, akit később egy ország zárt a szívébe. Ő volt a 19 éves Szabó Gábor, a szófukar fiú, akit azóta Pumped Gabóként ismerünk. 
Belföld„Bár belül meghalt bennem valami Emmával, végig két lábbal a földön kellett állnom” – újszülöttek szervadományozása Magyarországon
2023. július 10. 6:25

„Bár belül meghalt bennem valami Emmával, végig két lábbal a földön kellett állnom” – újszülöttek szervadományozása Magyarországon

Emma mindössze pár napot élt, ám szülei a felfoghatatlan veszteség ellenére is jót akartak cselekedni. A kislány történetén keresztül mutatjuk be, hogyan lehet a legnehezebb pillanatban is felelős, empatikus szülőként gondolkodni, milyen lehetőségek vannak ma Magyarországon a szervdonációra, azon belül is a kisgyermek- és az újszülöttszervek adományozására.
Életmód„Teljesen kihalt a vágy közöttünk, úgy éreztem magam, mint az anyja” – ön szerint is összefügg a kevés szex és a házimunka?
2023. július 9. 19:54

„Teljesen kihalt a vágy közöttünk, úgy éreztem magam, mint az anyja” – ön szerint is összefügg a kevés szex és a házimunka?

Úgy érzik, nem egy, hanem egyszerre két gyerekről kell gondoskodjanak – mondják azok a nők, akik párjuktól nem kapnak segítséget a ház és a család körüli teendőkben. Egy kutatás arra jutott: a felnőni képtelen úgynevezett „férfigyerekek” nem csak léteznek, de igencsak lelombozó hatással vannak a nőkre. A nők libidóját ugyanis a hormonokon és a stresszen túl a mélyen beágyazott nemi egyenlőtlenségek is csökkenthetik.
2:56
HíradóÖsszefogott és közösen tárna fel ügyeket kilenc független vidéki portál
2023. július 9. 19:10

Összefogott és közösen tárna fel ügyeket kilenc független vidéki portál

Összefogtak a független vidéki portálok. A kilenc internetes médium célja, hogy együtt nyújtsanak alternatívát a vidéki nyilvánosságban a kormányközeli megyei lapokkal szemben. Nem lehet tag sem párt, sem önkormányzat tulajdonában lévő médium. A tervek szerint a jövőben nem csak átveszik egymás tartalmait, de közösen dolgoznak majd olyan témákon, amelyek az egész vidéki Magyarországot érintik.
2:30
HíradóElhatárolódott a Magyarságkutató Intézet a pozsonyi csatáról készült animációs filmtől, amire 11,6 millió forint közpénzt költöttek
2023. július 9. 19:02

Elhatárolódott a Magyarságkutató Intézet a pozsonyi csatáról készült animációs filmtől, amire 11,6 millió forint közpénzt költöttek

Közleményben határolódott el a pozsonyi csatáról készült animációs filmtől a Magyarságkutató Intézet – erről a Telex írt. A 2020-ban készült alkotást, amely a történelmi pontatlanságai miatt számos kritikát kapott, az intézet 11,6 millió forinttal támogatta. A Magyarságkutató Intézet közleménye a szervezet korábbi vezetését okolja a hibákért.
1:03
HíradóKétezer dollárt ajánlott a rendőrség annak, aki segít megtalálni a rablót, akinek senki nem engedelmeskedett az atlantai szépségszalonban
2023. július 9. 18:47

Kétezer dollárt ajánlott a rendőrség annak, aki segít megtalálni a rablót, akinek senki nem engedelmeskedett az atlantai szépségszalonban

Senki nem vette komolyan a rablót, aki egy szépségszalont próbált kifosztani Atlantában, az Egyesült Állomkban. A férfi fényes nappal ment be az üzletbe. Felszólította a vendégeket és az ott dolgozókat is, hogy adják neki pénzüket, de rá se hederítettek, így végül csak egy mobiltelefont zsákmányolt. Később azt is megtalálták. A pancser rablót azonban még keresi a rendőrség.
1:41
HíradóNégy év börtönt kaphat a bedrogozva rendőrök elől menekülő lajosmizsei férfi
2023. július 9. 18:38

Négy év börtönt kaphat a bedrogozva rendőrök elől menekülő lajosmizsei férfi

Legkevesebb négy év börtönre számíthat a díler, aki bedrogozva próbált menekülni autójával tavaly a rendőrök elől Kecskeméten. Miután elfogták, a kocsiban több kilókristályt találtak. Most emeltek vádat ellene. A héten ugyancsak több kiló kábítószert találtak a rendőrök egy vaskúti férfi házában, ő a gyanú szerint otthon termesztette a drogot.
1:42
Híradó„Szóltunk neki, hogy azért nagyon ne menjen be” – a szomszéd rúgta be az ajtót az égő házban, hogy megnézze, van-e bent valaki
2023. július 9. 18:36

„Szóltunk neki, hogy azért nagyon ne menjen be” – a szomszéd rúgta be az ajtót az égő házban, hogy megnézze, van-e bent valaki

Tűz ütött ki egy sorházban a Fejér megyei Gárdonyban. Négy lakásból kettő életveszélyessé vált, mert leszakadt a födémjük. A lakásokban senki sem volt, amikor kigyulladtak – az egyik szomszéd azt mondta, férje rohant be az épületbe, hogy megnézze, van-e bent valaki. Az RTL Híradó úgy tudja, a kigyulladt lakásokban négyen laktak albérletben. A tűzoltók másfél órán keresztül dolgoztak a lángok megfékezésén, az oltást a hőség is nehezítette. Vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet.
1:53
HíradóHatalmas lángokkal égett egy betonhídnak csapódott autó Bakktüttösön, a 27 éves férfi ittasan vezethetett
2023. július 9. 18:34

Hatalmas lángokkal égett egy betonhídnak csapódott autó Bakktüttösön, a 27 éves férfi ittasan vezethetett

Ittasan, a megengedettnél gyorsabban hajthatott az a 27 éves férfi, akinek kocsija szombaton kisodródott, majd betonhídnak ütközött, végül a tetején megállva kigyulladt a Zala megyei Baktüttösön. A tűzről egyik nézőnk felvételt is készített. A sofőr egyedül utazott, és ki tudott mászni az összetört autóból. A rendőrség ittas vezetés miatt indított eljárást.
1:37
Híradó„Kiabáltak neki, hogy oldjál le” – földbe csapódott egy miskolci ejtőernyős, mélyaltatásban van
2023. július 9. 18:31

„Kiabáltak neki, hogy oldjál le” – földbe csapódott egy miskolci ejtőernyős, mélyaltatásban van

Életveszélyesen megsérült ejtőernyős ugrás közben egy 40 év körüli férfi a Nyíregyházi Repülőtér közelében. Élete második ugrását hajtotta végre, amikor valamiért nem nyílt ki jól az ernyője. Az egyik szemtanú szerint oktatója hiába kiáltott, hogy oldja le az ernyőjét, ez nem sikerült neki, így pörögve zuhant a föld felé, majd becsapódott. A férfit kórházba szállították, ahol még aznap megműtötték. Most mélyaltatásban van. 
2:45
HíradóSegítség helyett fenyegetést kapott a mozgássérült fiú családja és nem szállhattak fel a Ryanair gépére Budapesten
2023. július 9. 18:25

Segítség helyett fenyegetést kapott a mozgássérült fiú családja és nem szállhattak fel a Ryanair gépére Budapesten

Mozgássérült fiukkal nem engedték őket a sor elejére a reptéren, nem hívták a segítő szolgálatot, és hosszas ügyintézés után végül lezárták előttük a repülőhöz vezető kaput. Ezt mesélte az az anya, aki 9 fős családjával Ciprusra szeretett volna repülni pénteken a Ryanair járatával. Csak másnap jutottak el a szigetre, újabb repülőjegyek vásárlása után, ami miatt hatszázezer forintos kár érte őket a nő szerint. A Ryanair a hétvégére tekintettel időt kért az RTL Híradótól, amíg utánanéznek az ügynek.
2:05
HíradóSírt a bíróságon az Árpád hídi gázoló
2023. július 9. 18:24

Sírt a bíróságon az Árpád hídi gázoló

Sírva, megtörten állt vasárnap délelőtt a bíróság elé az Árpád hídi gázoló, azt mondta, sajnálja a történteket. A 33 éves férfi múlt szombaton versenyzés közben kocsijával lesodródott az útról, átszakította a korlátot és elütött egy szabályosan közlekedő biciklist, aki nem sokkal később meghalt. A gázolást a térfigyelő kamerák is rögzítették. A bíróság most egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
1:03
HíradóVideó: veszélyes anyag szivárog a Kétpónál kisiklott tehervonat egyik vagonjából
2023. július 9. 18:10

Videó: veszélyes anyag szivárog a Kétpónál kisiklott tehervonat egyik vagonjából

Veszélyes anyag szivárog abból a tehervonatból, aminek 12 kocsija kora délután siklott ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpónál. A rovarölő szert szállító vonat több vagonja is felborult, az egyikből szivárog a vegyszer. A katasztrófavédelem mobillabort küldött a helyszínre. A Budapest-Lőkösháza vonalon járatkimaradásokra és jelentős késére kell készülni. A pálya helyreállítása napokig is eltarthat.
3:18
HíradóKiderült, mekkora drágulás jöhet az árstopok eltörlése után, a szegényebb falvakban durva áremelkedés lehet
2023. július 9. 18:02

Kiderült, mekkora drágulás jöhet az árstopok eltörlése után, a szegényebb falvakban durva áremelkedés lehet

Harmadával drágulhat az étolaj, a sertéscomb és a csirkemell az árstop megszüntetése után – Raskó György agrárközgazdász szerint. Ennyivel alacsonyabb a másfél éve befagyasztott ár a beszerzési árnál, amennyiért augusztustól árulhatják az érintett termékeket a nagyobb üzletláncok. A kisboltok még többet kérhetnek, mert rájuk nem vonatkozik az új szabályozás. A kormány szerint minimálisan növelheti az inflációt az ársapkák kivezetése.  
2:03
HíradóÚj életet kezdenének a bajai gyilkos nemrég szabadult bűntársai
2023. július 9. 17:19

Új életet kezdenének a bajai gyilkos nemrég szabadult bűntársai

Feltételesen szabadultak a fegyházból a bajai gyilkos bűntársai – tudta meg a Blikk. A bandavezér életfogytiglant kapott, amiért 2008-ban megölt egy házaspárt, majd egy évvel később felesége szeretőjét. A holttestek eltüntetésében is segédkező gyerekkori barátait azonban – a lap szerint – néhány napja kedvezménnyel kiengedték a fegyházból. Külföldön kezdenének új életet. 
Tudomány-TechNem lehet akármilyen rongyokban felmenni a Holdra – szuperképességeket kölcsönöznek az embereknek a NASA új ruhái
2023. július 9. 16:00

Nem lehet akármilyen rongyokban felmenni a Holdra – szuperképességeket kölcsönöznek az embereknek a NASA új ruhái

Két év múlva a tervek szerint ismét ember léphet a Hold felszínére, amire utoljára 1972-ben volt példa. Az asztronauták mindehhez új ruhát és cipőt kapnak, aminek a tudományos fejlesztéseken túl marketingértéket is képviselniük kell. Nem mindegy, milyen nyomot hagy ott az ember, miközben elviseli a több mint 300 fokos hőingást, és bonyolult munkákat is képes elvégezni a súlyos szkafanderben.