Híradó

„Kiabáltak neki, hogy oldjál le” – földbe csapódott egy miskolci ejtőernyős, mélyaltatásban van

Nagy Kornél CsabaNagy Kornél Csaba

2023. július 9. 18:31

Életveszélyesen megsérült ejtőernyős ugrás közben egy 40 év körüli férfi a Nyíregyházi Repülőtér közelében. Élete második ugrását hajtotta végre, amikor valamiért nem nyílt ki jól az ernyője. Az egyik szemtanú szerint oktatója hiába kiáltott, hogy oldja le az ernyőjét, ez nem sikerült neki, így pörögve zuhant a föld felé, majd becsapódott. A férfit kórházba szállították, ahol még aznap megműtötték. Most mélyaltatásban van. 

Szombaton nagyjából 1000-1200 méteres magasságból ugrott ki egy 40 év körüli ejtőernyős. A miskolci férfi most kezdte a tanfolyamot, ilyenkor oktató felügyeli az ugrást. Az elsőn már sikeresen túl volt.

„A második ugrás során olyan rendellenesség alakult ki az ejtőernyőjén, amit – legnagyobb sajnálatunkra – nem oldott meg, és ebből 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett” – mondta Jászai Béla ejtőernyős oktató.

Egy szemtanú azt mondta az RTL Híradónak, hogy az oktatója egyfolytában kiabált neki.

Láttam, ahogy egy ejtőernyős félig nyitott ernyővel, tehát az egyik fele csak így lebegett, és kiabálnak neki, hogy oldjál le, oldjál le. És gyorsan pörögve érkezett a föld felé.

Végül a kifutó és a hangárok közötti füves területen érhetett földet. Életveszélyesen megsérült. A helyszínre mentőhelikoptert riasztottak.

A mentők tájékoztatása szerint a 40 év körüli férfi súlyos koponya-, mellkas-, medence- és végtagsérülést szenvedett. Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a Debreceni Kenézy Kórházba.

A Híradó úgy tudja, még aznap megoperálták, jelenleg pedig mélyaltatásban fekszik az intenzív osztályon. Az esést több kamera is rögzíthette. 

Kérdéseinkkel kerestük a Nyírségi Ejtőernyős Klubot, annyit mondtak, jelenleg is vizsgálják a történteket. Csakúgy, mint a Nyíregyházi Rendőrség.

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#baleset#ejtőernyős ugrás#életveszélyes sérülés#nyíregyháza#repülőtér#top hírek

Címlapról ajánljuk