Legfrissebb tartalmak

2:07
HíradóTöbb mint egy hónapja füstöl a Balaton melletti szemétgödör, szerdán újra oltani kellett
2023. augusztus 3. 18:53

Több mint egy hónapja füstöl a Balaton melletti szemétgödör, szerdán újra oltani kellett

Ismét oltani kellett a Balaton melletti füstölgő szemétgödröt. A tűzoltók vasárnap után szerda este is vízzel locsolták a területet, amit a tulajdonos földdel próbált betemetni. A füst és bűz miatt már tavasszal is tettek az ott lakók bejelentést. A Környezetvédelmi Hatóság most egyiküknek megerősítette, hogy ismét vizsgálódnak. Azt továbbra sem tudni, hogy pontosan ki és mit vitt oda, ami most begyulladt. 
2:40
HíradóAz árstopnak vége, a mennyiségi korlátozások megmaradtak a boltokban
2023. augusztus 3. 18:51

Az árstopnak vége, a mennyiségi korlátozások megmaradtak a boltokban

Továbbra is korlátozza a korábbi árstopos termékek esetében a naponta megvásárolható mennyiséget a legtöbb áruházlánc. A kormány ugyanis előírta, hogy ezeket szeptember végéig beszerzési áron, és bizonyos esetekben akciósan kell adni. Az Agrárminisztérium emlékeztetett, a kereskedőknek kötelességük a megfelelő mennyiséget árusítani ezekből. Az MSZP szerint más módszerekkel kellene csökkenteni az inflációt.
2:27
Híradó„Akkor menjen vonattal, ha ráér” – Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV
2023. augusztus 3. 18:49

„Akkor menjen vonattal, ha ráér” – Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV

Már hatezer milliárd forintos vasútfejlesztési programról beszél Lázár János építési és közlekedési miniszter, bár három hete azt mondta, hogy egyelőre az 1200 milliárdos járműbeszerzési koncepciónak sincs meg a forrása. Közben Európa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁV – erről a G7 írt. A 24.hu-nak pedig elismerte az állami cég, hogy a járművek átlagéletkora rendkívül magas, a vonatok többségében pedig nincs klíma. 
1:41
HíradóFizetni kellene az engedélyért, perre vitte egy magyar ügyvédi iroda az ágfalvai határátkelő lezárását
2023. augusztus 3. 18:46

Fizetni kellene az engedélyért, perre vitte egy magyar ügyvédi iroda az ágfalvai határátkelő lezárását

Osztrák bíróságon támadta meg egy magyar ügyvédi iroda az ágfalvai határátkelő lezárását. Erről elsőként a Telex írt. Az osztrák oldalon lévő Somfalva polgármestere még márciusban azért döntött a lezárás mellett, mert szerinte a magyar ingázók sok balesetet okoznak. Júliustól fizetség ellenében már átengedik az autósokat. Az ott felállított ellenőrző berendezést viszont már megrongálták.
2:18
HíradóIngyenes nyaralással engesztelné ki a görög kormány azokat, akiknek az erdőtűz fuccsba ment a vakációjuk
2023. augusztus 3. 18:41

Ingyenes nyaralással engesztelné ki a görög kormány azokat, akiknek az erdőtűz fuccsba ment a vakációjuk

Egy hetes ingyenes nyaralással engesztelné ki a görög kormány azokat a turistákat, akiknek az erdőtüzek miatt kellett elmenekülniük Görögországból. A görög miniszterelnök erről egy brit televíziós műsorban beszélt. Az ajánlatról egyelőre hivatalos tájékoztatást nem kapott a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, de szerintük elsősorban az egyéni utazók vehetik majd igénybe az ajándék nyaralást.
1:27
HíradóNyaralás kutyával: erre érdemes figyelni, ha kedvencünkkel utazunk
2023. augusztus 3. 18:36

Nyaralás kutyával: erre érdemes figyelni, ha kedvencünkkel utazunk

Az emberek többsége inkább csak rövidebb utakra viszi magával a kutyáját, de ilyenkor is odafigyelnek rájuk: gyakran megállnak, hogy az állatok elvégezhessék a dolgukat, vagy mozogjanak egy kicsit. Ez is kiderül egy kutatásból. Az utazási szezonban érdemes arra is figyelni, hogy frissek-e az állat chipjének adatai: ha a kutya elveszne, így könnyen meg lehet találni a gazdáját.
1:29
HíradóTöbb mint 4 évre ítélték a fréfit, aki egy alvó utast fosztott ki a 6-os villamoson
2023. augusztus 3. 18:34

Több mint 4 évre ítélték a fréfit, aki egy alvó utast fosztott ki a 6-os villamoson

Gyorsított eljárásban ítélték el azt a férfit, aki egy alvó embert fosztott ki a 6-os villamoson Budapesten. A vád szerint az 53 éves férfi még július elején, a hajnali órákban a Móricz Zsigmond körtéri végállomásnál rabolta ki gyanútlan utastársát, erről felvétel is készült. Több mint 4 évre ítélték, de a döntés nem jogerős, mert fellebbezett.
1:39
HíradóCsaládja szerint a váci ámokfutó azért menekült a rendőrök elől az M2-esen, mert nem volt jogosítványa és emiatt megijedt
2023. augusztus 3. 18:30

Családja szerint a váci ámokfutó azért menekült a rendőrök elől az M2-esen, mert nem volt jogosítványa és emiatt megijedt

Nem bűnöző, csak megijedt, mert nem volt jogosítványa – ezt mondta Híradónknak a váci ámokfutó családja. Szerintük a rendőrök veszélyeztették a férfi életét, amikor a beton elválasztóra szorították a kocsiját. Rokonuk kedden reggel kezdett menekülni az igazoltatás elől. Az üldözést egy autós fedélzeti kamerája felvette. A 30 éves, kétgyerekes férfit a bíróság egy hónapra letartóztatta. 
1:47
HíradóPánikba eshetett a villamosvezető, aki műszaki hiba miatt halálra gázolt egy idős nőt a Fővám téren
2023. augusztus 3. 18:29

Pánikba eshetett a villamosvezető, aki műszaki hiba miatt halálra gázolt egy idős nőt a Fővám téren

Halálra gázolt egy idős nőt a kettes villamos szerda este Budapesten. Az áldozat egy másik járatra akart felszállni, mikor az érkező villamos feltehetően műszaki hiba miatt nem tudott lassítani és elsodorta. A baleset után még legalább 500 métert ment tovább a villamos, mire sikerült megállítani. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondja, ezek a villamosok már nem elég korszerűek, így sok múlik a vezető tapasztalatán.
2:44
HíradóFunkcionális analfabéták az egyetemen? – Néhol elképesztően alacsony pontszám is elég volt a sikeres felvételihez
2023. augusztus 3. 18:25

Funkcionális analfabéták az egyetemen? – Néhol elképesztően alacsony pontszám is elég volt a sikeres felvételihez

Az alacsony ponthatárok miatt kerülhettek be az eddiginél többen a felsőoktatásba. Míg a kormány örül, az ADOM diákmozgalomnál attól félnek, hogy a gyenge tanulókból majd rossz munkaerő lesz. A Pedagógusok Szakszervezete szerint kérdés, hogy a felvett diákok közül ténylegesen hányan iratkoznak majd be a pedagógus képzésekre. A tiltakozásokat kiváltó, úgynevezett státusztörvényről ugyanis csak a felsőoktatási jelentkezési határidő lezárása után beszélt először a kormány.
6:21
ReggeliErotikusabb hangvételű dallal rukkolt elő Pál Dénes, de nem mindenkinek tetszett
2023. augusztus 3. 11:51

Erotikusabb hangvételű dallal rukkolt elő Pál Dénes, de nem mindenkinek tetszett

Nemrég megjelent Pál Dénes új dala Az én mátkám címmel. Egy pályázatra készült a dal, a refrén Petőfi egyik verséből származik. A dal rendhagyóra sikerült, erotikusabb a megszokottnál, ami megosztotta az énekes rajongóit. Pál Dénes arról is beszélt a Reggeliben, hogy feleségével Szicíliában ünnepelték házassági évfordulójukat, ahova ezúttal kislányukat is magukkal vitték.