Sport2022. június 12. 15:17Szöllősi György jobban keres Puskás Öcsin, mint a legendás focista leszármazottaiA Nemzeti Sport főszerkesztőjének eddig 18 millió forintot hoztak a névhasználati jogok, Puskás Öcsi unokájának három és félmilliót.
Sport2022. június 12. 9:21Jelentősen csökkent Hosszú Katinka cégének nyereségeÍgy sem volt veszteséges.
Sport2022. június 12. 9:06Nem vonják felelősségre Cristiano Ronaldót nemi erőszak vádja miattAz ügyészség 2019-ben jelentette be, hogy bizonyíték hiányában nem emelnek vádat a Real Madrid sztárfocistája ellen, most a magánvádas indítványt is elutasították, a felperes ügyvédjének rosszhiszeműsége miatt.
Sport2022. június 11. 22:41Döntetlent játszott a magyar válogatott a németekkelRögtön az elején született két gól, aztán jött még nyolcvan perc kemény, de eredménytelen küzdelem.
Bulvár2022. június 11. 18:08Hosszú Katinka vőlegénye úgy lenyírta a haját, hogy még a kutyájuk is megijedt tőleGelencsér Máté az Instagramon mutatta meg haját, illetve annak hiányát.
Sport2022. június 11. 12:16Súlyos balesetet szenvedett a bolgár fociválogatott csapatbuszaA 29 éves középpályás, Todor Nedelev koponya- és agyi sérülést szenvedett az ütközés során, meg is kellett operálni.
Sport2022. június 10. 18:42Ellenséges fogadtatásra számít a német válogatott BudapestenNem terveznek letérdelni a meccs előtt.
Sport2022. június 9. 20:19Sebastian Vettel: Örömmel fogadnának egy meleg Forma-1-es pilótátA világbajnok Forma-1-es versenyző szerint jelenleg rossz kritériumoknak kell megfelelnie a pilótáknak, akiket hősnek tekintenek.
Sport2022. június 9. 20:1141 öngólt rúgtak egy dél-afrikai futballklub játékosai a legutóbbi meccsükönNégy csapatot kaptak bundázáson a dél-afrikai labdarúgás negyedik osztályában, mindegyiket eltiltották.
6:04Fókusz2022. június 8. 20:3152 kilóról 32-re éheztette magát Csonka Eszter, végül a konditerem mentette meg az életétTiniként alig nyomott 30 kilót, de ma már ennek a többszörösét is kinyomja Csonka Eszter, aki súlyemeléssel győzte le az anorexiát. Csonka Eszter életét egyetlen, az alakjára tett megjegyzés változtatta meg örökre, amit tizenévesen egy középkorú férfitól kapott.
6:34Fókusz2022. június 8. 20:06Napi 12 órát menetelt Rakonczay Gábor szerelmével GrönlandonA vadállatok távoltartására egy puskát is vettek a helyi élelmiszerboltban.
Sport2022. június 7. 21:05Orbán Viktor is megjelent az olasz-magyar meccsen, titokban tartották az érkezésétEgy olasz lap szerint biztonsági okokból bizalmasan kezelték az információt.
Sport2022. június 7. 19:13Angol szurkolókat tartóztattak le náci karlendítésért, egy szoba szétveréséért és egyéb, nem túl józanon elkövetett bűncselekményekértEgy fáklyát is meggyújtottak a hotelszobában, tömegverekedés is volt.
Sport2022. június 6. 20:58Nemzetek Ligája: az olaszok szerint nem lesz könnyű dolguk a magyar válogatott ellenMancini kemény küzdelemre számít.
Sport2022. június 6. 18:21Így készül Rossi az olaszok elleni meccsre: Az angolok elleni győzelem után nem vesznek minket félvállrólÚjabb kihívás előtt a válogatott.
Sport2022. június 5. 19:01Rafael Nadal nyerte a Roland Garrost, ezzel 14-szeres bajnok 22 Grand Slamnél tart.
A Konyhafőnök2022. június 5. 10:45Vajda Luca elárulta, hogy mi van közöttük Fecóval – interjú A Konyhafőnök versenyzőjévelSzeret huncutkodni, zavarba ejtő poénokkal dobálózni, néha még az időre főzést is hiányolja. Nem véletlen, hogy jó ideje fordult a kocka, és már ő tanítja édesanyját a konyhai fortélyokra. Csodás textúrák és látványosan kitálalt ételek ide vagy oda, a nézőknek szemet szúrt valami más is: szikrázott a levegő közte és Fecó között.
Sport2022. június 4. 20:55Kifütyülték az angol játékosokat a válogatott meccsre beengedett magyar gyerekekPedig éppen a felnőtt magyar szurkolók sportszerűtlen viselkedése miatt volt elvileg zártkapus a meccs.
Sport2022. június 4. 20:12Hatvan év után győzte le a magyar válogatott AngliátBüntetőből szerzett góllal győzedelmeskedtünk.
3:58Fókusz2022. június 3. 20:20Szabó Zsófi is drukkol a BL szombati elődöntőjében játszó Győri ETO női kézicsapatánakAz Esbjerg csapatával eddig még nem találkoztak a magyarok.
Sport2022. június 2. 10:17Meghalt Szőke István, a Fradi legendás játékosaAz örökös bajnok 75 éves volt.
Sport2022. május 31. 14:56Vizsgálat indult, mert nem engedik a falu focipályáján játszani a besenyőtelki roma csapatotA Dankó SC nem indulhat el a megyei harmadosztályban, ha nem oldódik meg a helyzet.
Sport2022. május 31. 13:14Lázár János: 20 milliárd forintot spóroltam az adófizetőknekSzerinte sikeresen lezárult a teniszszövetség konszolidációja, sikerként értékelte például, hogy 52 millió dollár helyett csak 12 millió dollárt kellett fizetni egy elmaradt kupadöntő miatt.
7:25Reggeli2022. május 31. 10:50Vajda Luca a Mestercukrász után A Konyhafőnökben igyekszik bizonyítaniA nézők Vajda Lucát a Mestercukrászban ismerhették meg, ahol bebizonyította, hogy az édes-krémes sütemények nem fognak ki rajta.
Gazdaság2022. május 30. 18:51Óriási profitot termelt Mészáros Lőrinc sportmárkája, a 2RuleMég soha nem volt ekkora nyeresége a cégnek.
1:55Híradó2022. május 30. 18:25„Életem egyik legrosszabb élménye volt” – az angolok szerint állatként bántak velük a BL döntő előttBocsánatot kért a francia sportminiszter azoktól, akiknek bár volt jegyük, nem jutottak be a Bajnokok Ligája szombati döntőjére.
Sport2022. május 30. 11:16Videó: hatalmas balhéval ért véget a francia bajnoki találkozóBerohantak a szurkolók a pályára, és rakétázni kezdtek, miután a csapatuk kiesett a bajnokságból.
Sport2022. május 29. 18:10Videó: kilencéves kisfiúnak is jutott a könnygázból a BL-döntő utánA francia rendőrség szerint 68 embert letartóztattak, 174 ember pedig megsérült.
1:35Híradó2022. május 29. 17:28Félórás csúszás és dühös szurkolók a Bajnok Ligája döntőjén hamis jegyek miattA rendőrök könnygázt is bevetettek.
1:24Sport2022. május 29. 12:34Videón a BL-döntő előtti balhé a szurkolók és a rendőrök közöttAz ügyben az angolok vizsgálatot kértek.
Sport2022. május 29. 7:34Orbán Viktor is élőben nézte meg a BL-döntőtA magyar miniszterelnököt Nicolas Sarkozy volt francia elnök társaságában fényképezték le.
Sport2022. május 29. 6:51Könnygázt is bevetettek a rendőrök, a Real Madrid nyerte a Bajnokok LigájátA spanyol klub kapusa lett a finálé hőse, ugyanis BL-döntőbeli rekordot jelentő kilenc védéssel végül sikerre vezette csapatát.
Sport2022. május 28. 18:19Elvadult a brit sztárfocista legénybúcsúja, idegen nővel fotózták az ágyban két héttel az esküvő előttAndy Carroll magyarázkodásra kényszerült.
Sport2022. május 27. 18:01Nem játszhatnak egymás ellen fehérorosz és ukrán focicsapatokAz UEFA versenysorozatainak „gördülékeny lebonyolítása érdekében” hozták meg a döntést.
Sport2022. május 27. 6:5224.hu: Román színekben folytathatja a legjobb magyar sakkozóVisszautasíthatatlan szponzori ajánlatot kapott, amivel lehetősége lesz megcélozni a világbajnoki címet.
7:52Fókusz2022. május 26. 19:0517 évesen egyedül költözik Belgiumba Magyarország harmadik legdrágábban eladott focistájaVancsa Zalánt a Manchester City egyik fiókcsapatába, a Lommelbe hívták játszani.
UEFA2022. május 26. 16:22Az AS Roma az UEFA Európa Konferencia Liga győztese!Rómába kerül az első ízben megrendezett UEFA Európa Konferencia Liga trófeája, miután a fináléban José Mourinho együttese legyőzte a Feyenoordot. A döntőt visszanézhetik prémium online platformunk, az RTL Most+ felületén!
Sport2022. május 26. 11:43A himnusz alatti térdelés miatt NFL-ből kiutált Colin Kaepernick újra edzésbe állhat a Las Vegas RaidersbenAz irányító a 2016-os szezon óta egyetlen mérkőzésen sem állt pályára.
5:26Reggeli2022. május 26. 8:43Kabát Peti szerint mindegy, hogy mit, csak sportoljunk Kabát Peti annak idején örült, ha lemehetett a telepre focizni.
Sport2022. május 25. 16:23A homeschooling csúcsa: karanténban tehettek úszóvizsgát egy sanghaji egyetem diákjaiA covid miatti lezárások közepette a Sanghaji Egyetem bejelentette, hogy a diploma egyik feltételének számító úszásvizsgát online is lehet teljesíteni.
5:19Reggeli2022. május 25. 10:35Budapest Skate Open: gördeszkázás és óriási buli az Erzsébet térenMájus 28-án rendzik meg a II. DRK Budapest Skate Opent a budapesti Erzsébet téren.
UEFA2022. május 24. 14:00Olasz vagy holland győztese lesz az UEFA Európa Konferencia LigánakAz AS Roma és a Feyenoord csap össze az UEFA Európa Konferencia Liga szerdai döntőjében. A finálét a lefújás után nem sokkal máris visszanézhetik majd prémium online platformunk, az RTL Most+ felületén!
6:38Reggeli2022. május 24. 9:44Jön a Nagy Sportágválasztó, rengeteg sportikonnal lehet majd találkozniAz egy négyzetméterre jutó olimpiai bajnokok száma itt lesz a legnagyobb, ígérik a kultikus rendezvény szervezői.
6:44Reggeli2022. május 24. 8:00Padel világbajnokságot rendeznek Szentendrén, a sportágért milliók rajonganakA padel a tenisz és a fallabda ötvözete, ma már a világ legdinamikusabban fejlődő sportága.
Sport2022. május 23. 21:38Csak gyerekek szurkolhatnak majd a Magyarország-Anglia futballmeccsenAz UEFA kitiltotta a felnőtt szurkolókat a magyar drukkerek tavaly nyári rendbontásai miatt.
Sport2022. május 22. 17:50Arra akarták rávenni Babos Tímea apját, hogy bundázzák meg a lánya meccseitA világklasszis magyar teniszezőt is be akarta hálózni a fogadási maffia.
2:12Híradó2022. május 21. 19:11Magyar sikerek a brazíliai siketlimipánNégy ezüst és négy bronzéremmel tért haza a magyar csapat
5:50Fókusz2022. május 20. 19:13Az RTL Klub meteorológusát így még nem látta: Allaga Tamás válogatott sportoló, szenvedélye a terepfutás19, de 50 kilométeres távok sem jelentenek nehézséget számára.