Vajda Luca elárulta, hogy mi van közöttük Fecóval – interjú A Konyhafőnök versenyzőjével

A Mestercukrászban a sportalsódat készítetted el tortaként, a Konyhafőnökben pedig nem féltél pornós poént elsütni egy kóstoláson. Szereted zavarba hozni az embereket?

Igazából ilyen a humorom (nevet). Nem az a célom, hogy bárkit is zavarba hozzak, hanem ez vagyok én. Nem félek kimondani, amit gondolok, vagy ami nekem vicces.

Mindkét gasztroműsorban voltak cuki pillanataid. Először Kornéllal, most pedig Fecóval találtátok meg a közös hangot. Szeretsz flörtölni?

Ez nem flörtölés, inkább csak kacérkodás. Szerintem ez jó dolog. Az életnek kell, hogy legyen egy kis sava-borsa. 

Kacérkodni ér, és kell is. Egy nőnek pedig jót is tesz szerintem.

Főzés közben végig nevettetek Fecóval, és úgy tűnt, imádtátok a közös munkát. Ez a jó hangulat a kulisszák mögött is folytatódott?

Igen, nagyon szeretem őt. Nagyon jó ember, nagyon sokat nevetek rajta és vele is. Tényleg örömfőzés volt, amit csináltunk. Nem akartam elhinni, hogy a nyújtófával akarja megkeverni a cukormázat. Ha visszagondolok erre a főzésre, rengeteget nevetek és mosolygok. Hála istennek, jó hangulat alakult ki a kulisszák mögött más társaimmal is, főleg a piros csapattal. Egyébként annak örülök a legjobban, hogy olyan embereket ismertem meg, akiket a műsoron kívül nem ismertem volna.

Talán Fecót sem ismernéd. Aki követ titeket az Instagramon, észrevehette, hogy azóta is jóban vagytok, és néha találkoztok. Mit érzel, merre halad a barátságotok? Vagy ez már egy picivel több is?

Tudtam, hogy erre akarod kihegyezni a kérdést (nevet). Nagyon jó barátok vagyunk, és amúgy… (rövid csönd.) Erről nem akarok beszélni!

Muszáj volt rákérdeznem, mindenki erre kíváncsi!

Tudom, ezzel nyaggat minden kommentelő. Bármikor lemegy egy adás, amiben együtt főzünk, egyből kapom a privát üzeneteket.

Hogyan viseled amúgy az ismertséget?

Eddig nagyon jól. Amikor megismernek az utcán vagy a boltban, mindig sok szeretetet és mosolyt kapok. Rengeteg kérdésük van, és mindenki szeretné tudni, hogy mi lesz a vége a versenynek. Én meg csak annyit mondok, hogy erről sajnos nem beszélhetek. De sokan szurkolnak és támogatnak.

És mi a helyzet a kommentekkel? Sokan írnak?

Nem vagyok egy óriási kommentolvasó, és azt a tanácsot is kaptam, hogy ne nézegessem őket. Viszont akarva-akaratlanul is találkozom pár hozzászólással, amikor az ismerőseim elküldik őket. Vannak pozitívak és negatívak is, de úgy gondolom, hogy mindenkinek sosem fogok megfelelni. Ez nem is célom, én magamat adom, és őszinte minden mondatom. Ez most vagy bejön az embereknek, vagy nem. 

Persze a versenyben vannak furmányos dolgok, mint a lopások vagy csínytevések, de szerintem ez így van rendjén. Az életben huncutnak kell lenni.

Sok versenyző jobban megosztja az embereket. A Középdöntő első hete például eléggé hangosra sikeredett a csapatodnak köszönhetően. Milyen volt belülről megélni, hogy Anna és Anikó állandóan hadakozik egymással?

Kicsit féltem, hogy hogyan tudunk majd együtt dolgozni. Külön-külön is nagyon szeretem őket, de tudom, hogy közöttük van egy elég komoly feszkó. Azonban szerintem csapatban félre kell tenni az érzelmeket, mert egy a cél, közösen akarunk pontot szerezni. Úgy érzem, mindenki a lehető legjobban akarta elvégezni a munkát, és mindennek ellenére elég jól működtünk. Négyből három pontot szereztünk, és szerintem mindketten nagyon tehetségesek a konyhában.

Mennyire kellett visszafogni magad, nehogy te is beleállj ezekbe a vitákba? Vagy ez a hevesség távol áll tőled?

Annyira nem szeretem a konfliktusokat, de ha bele kell állni, akkor bele kell állni. Magamért is kiállok, ha szükség van rá. Nem vagyok ordibálós ember, de nálam is van az a pont, amikor felemelem a hangom, és nem úgy szólok oda valakinek, ahogy kellene. Van ötezer kamera körülöttünk, tétre megy a dolog, és teljesíteni akarunk. Közben pedig Michelin-csillagos séfeknek főzünk – nem mindegy, hogy hogyan és mit csinálunk,

Sportoló vagy – most is a strandkézilabda-világbajnokságra készültök a csapatoddal –, ez mennyire segített át az ilyen feszült csapatos helyzeteken?

Nagyon is. Nap mint nap ebben élek, és a sportban nőttem fel. Az adrenalin és a teljesítési vágy ugyanaz mindkét esetben. A meccseken hozzászokik az ember, hogy eredményt kell produkálni. A strandkézilabda is csapatsport, ott sem elég, ha egy valaki nagyon jó, csakúgy, mint a csapatfőzésnél. Egymást kell húzni, és együtt kell jónak lenni. Amúgy azért is vártam nagyon a Középdöntőt, mert tudtam, hogy ott lehet majd csapatokban dolgozni. Ráadásul ahhoz képest, amire számítottam, nagyon jól sült el az egész.

Plusz terhet tett rád a desszertfeladatoknál, hogy a Mestercukrász egykori versenyzője voltál, vagy inkább előnyt jelentett?

Mindig azt éreztem, hogy ez egyszerre áldás és átok. Tök jó, hogy benne vannak a kezemben a sütemények, viszont nagy az elvárás. „Persze, neked ezt tudnod kell, te cukrász vagy, neked ennek mennie kell” – kaptam meg mindig. Így pedig sokkal nehezebb sütni, mintha csak magamnak csinálnám. Ilyen volt a fánk is például. Rengeteget sütök otthon, meg a Mestercukrászban is ott voltam, de nem feltétlen sütök fánkot havonta. Aztán meg jön a komment, hogy na, a nagy cukrász nem tud megsütni egy piskótát. Az igazság viszont az, hogy tudok piskótát sütni, bármikor készítek bárkinek egyet. De itt nem ezzel volt a probléma, hanem hogy ez egy teljesen más helyzet.

Egyszer azt mondtad, hogy te vagy otthon a tortafelelős. Ez a szereped mennyiben változott meg a Konyhafőnök óta? Most már mindenért te felelsz a konyhában?

Igen, most már úgy vannak vele otthon, hogy na, Luca, akkor csinálj valami kaját meg desszertet is mellé. Kikérik a véleményem, hogy szerintem hogyan lenne jó, mit kellene még beletenni ebbe-abba. 

Anyukám is felhív néha, hogy én hogyan készíteném azt az ételt, amit éppen tervez. És ez annyira jó! Már nem csak az a lényeg, hogy milyen sütit csinálok.

Kiskorodban, gondolom, anyukádtól is ellestél pár dolgot.

Igen, rengeteget sürögtem-forogtam anyukám körül. Utána nagyon sokat voltunk együtt úgy, hogy ő főzött, én pedig sütöttem valamit. Nagyon érdekes, mert amikor felhívtam őt egy-egy adás után, hogy képzeld, ezt leblansíroztam, ezt megmarináltam, ebből csináltam egy ilyen ropogóst, ebből pedig egy golyót, a közepébe meg raktam ezt meg azt, akkor csak annyit válaszolt, hogy: kislányom, nem értem, hogy miről beszélsz (nevet).  Itt éreztem azt, hogy úristen, valami nagyon jót csinálhattam, mert eltanultam olyan fortélyokat és technikákat, amiket még anyukám sem tud. Szóval biztos vagyok benne, hogy elindultam valamilyen fejlődés útján.

Hamarosan indul a Mestercukrász új évada. Az előzetes alapján eléggé feszült és botrányos pillanatok várhatók. Várod már?

Igen, biztosan nézni fogom. Kíváncsi vagyok, hogy erre az évadra milyen feladatokat találtak ki. Nagyon hiányzott egyébként. Amikor vége lett a műsornak, otthon elkezdtem sütni, és egyrészt azt éreztem, hogy nagyon új és más perspektívából látom az egészet, másrészt pedig nagyon fura volt, hogy el kell magam után mosogatni és pakolni. És nincs időkorlát? Nem jönnek oda hozzám, hogy ez mi, és ez nem jó, csináld újra? Teljesen vissza kellett szoknom a hétköznapi konyhai létbe.

Hol találkozhatnak veled a nézők a közeljövőben?

Szombat reggelente az újpesti piacon (nevet).

Ezek után ne rám fogd, ha minden reggel megrohamoznak a rajongók a hétvégi bevásárlás közben!

Nem baj! (nevet) A hosszú távú terveim között szerepel egyébként, hogy nyitok egy mesebeli helyet. Egy kis bruncholót, ami cukrászda és kávézó egyben. Ahol megáll az idő, ha bejönnek az emberek. Az a tapasztalatom, hogy mindenki rohan – magamon is ezt látom –, hajtjuk az életet, megyünk előre, és elszaladnak mellettünk a napok és a hetek. Nem nagyon jut idő egymásra és magunkra sem úgy igazán. Itt ihatnak majd egy finom kávét, ehetnek egy finom sütit, vagy valamilyen ételt mindenféle kötelességtudat nélkül, élvezve az életet.

Aki pedig a képernyőn is szeretne találkozni Lucával, kövesse A Konyhafőnök adásait minden hétköznap 20:00-kor az RTL Klubon!