Sport

Jelentősen csökkent Hosszú Katinka cégének nyeresége

rtl.hurtl.hu

2022. június 12. 9:21

Így sem volt veszteséges.

Tavaly sem volt veszteséges Hosszú Katinka cégbirodalmának zászlóshajója, a Katinka & Co Kft., de jelentősen csökkent a nyereség – derül ki az mfor.hu cikkéből. A korábban még Iron Swim elnevezésű cég 2021-ben 28,6 millió forintot hozott az úszónak, noha 2020-ban még 313 millió forint volt a profit.

A cég tavalyi 101,6 millió forintos nettó árbevétele főleg Hosszú Katinka marketing- és reklámmegjelenéseiből, illetve az úszóiskolája bevételeiből állt össze. A tavalyi évben a kft. átlagosan tíz főt foglalkoztatott, a bérköltségük 35,42 millió forint volt, ami egy főre átlagosan havi 295 ezer forintos fizetést jelent.

Tavaly februárban alakult meg a HK Superfood Kft., ami Hosszú Katinka most megnyílt éttermét működteti, így tavaly a cégnek még nem is lehetett bevétele – 13,49 millió forintos veszteséget könyveltek el itt. Az Iron Corporation mindössze 32 ezer forintos bevételt hozott tavaly és 3,44 milliós veszteséget termelt, de az évek óta inaktívnak tűnő cég eredménytartalékában még így is maradt több mint 30 millió forint.

A 33 éves úszó már századik érmének megnyerésére készül, de még nem tervezi befejezni sportolói karrierjét.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

#Sport#hosszú katinka#veszteség#nyereség#úszás

Címlapról ajánljuk