SAMSUNG

Féltik a rajongók, mutatjuk, mit adtak Molnár Áronnak

Féltik a rajongók, mutatjuk, mit adtak Molnár Áronnak

7:18
Reggeli„Ekkora botrány még nem volt Magyarországon” – segélyvonalat indítottak a gödi Samsung dolgozóinak
2026. február 13. 13:20

„Ekkora botrány még nem volt Magyarországon” – segélyvonalat indítottak a gödi Samsung dolgozóinak

Súlyosan mérgező környezetben dolgozhattak a gödi Samsung gyár munkavállalói – derült ki egy, a hét elején megjelent cikkből, amely nyomán már nyomozás is indult. Az ügy hatására a Magyar Szakszervezeti Szövetség anonim segélyvonalat hozott létre a gyár jelenlegi és egykori dolgozóinak megsegítésére. Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke szerint eddig nem lehetett szakszervezetet létrehozni az üzemben, így a munkavállalóknak nem volt kihez fordulniuk. A segélyvonalon munkajogászok és munkavédelmi szakértők válaszolnak 24 órán belül a beérkező megkeresésekre. Az érdekvédők nyílt levélben követelik a cégvezetéstől a munkavállalók védelmét és a feltételezett mérgezés azonnali leállítását. A petíciót február 19-én egy demonstráció keretében adnák át a gyár vezetésének.
12:12
Reggeli„Ez nem marad a gyárkapun belül” – nincs védelmi terv a gödiek számára
2026. február 12. 17:40

„Ez nem marad a gyárkapun belül” – nincs védelmi terv a gödiek számára

Határérték feletti nikkel- és kobaltkoncentráció, elutasított feljelentések és hiányzó lakossági védelmi terv – egyre több súlyos kérdés merül fel a gödi Samsung akkumulátorgyár körül. A nyilvánosságra került dokumentumok szerint 2021 és 2023 között több alkalommal is a megengedett érték sokszorosát mérték a gyár területén. A Göd-ÉRT Egyesület szerint ezek a kockázatok nem állnak meg a gyárkapun belül, és a lakosság védelme sem megoldott.
2:48
HíradóMagzatkárosító és rákkeltő hulladékot vihettek egy nógrádi községbe egy akkumulátorgyárból
2024. július 20. 17:32

Magzatkárosító és rákkeltő hulladékot vihettek egy nógrádi községbe egy akkumulátorgyárból

Akkumulátorgyárból származó veszélyes hulladékokat helyezhettek el a Nógrád megyei Mohorán. A valószínűleg a gödi Samsung gyárból származó, csaknem ezer tonnányi anyagot egy lakó fedezte fel a település szélén lévő, egykori libatelepen. Az ügyet felkaroló Csárdi Antal ellenzéki képviselő bevizsgáltatta a hulladékot, amiről kiderült, hogy nagy mennyiségű lítiumot és magzatkárosító vegyületet tartalmaz. A település szeretne mielőbb megszabadulni a veszélyes anyagoktól, de egyelőre egyik hatóság sem tartja magát illetékesnek. A katasztrófavédelem szerint nem veszélyes az anyag.
2:36
HíradóGulyás Gergely politikai kampánynak nevezte a gödi civilek akkumulátorgyár elleni tiltakozást
2024. május 23. 19:19

Gulyás Gergely politikai kampánynak nevezte a gödi civilek akkumulátorgyár elleni tiltakozást

Civilek tüntettek és momentumos aktivisták zárták el a bejáratot a gödi Samsung akkumulátorgyárnál szerda este. Az ellen tiltakoztak, hogy bár a bíróság felfüggesztette az üzem környezethasználati engedélyét, a gyár tovább üzemel. Szerintük minden akkumulátorgyártási tevékenységet azonnal abba kell hagyni. A kormányhivatal közleményben reagált: szerintük nem kell bezárni a gyárnak, csak a kazánok teljesítményét kell korlátozni. Gulyás Gergely a tüntetést kampánytevékenységnek minősítette. Az üzem négy év alatt több mint 80 tonna magzatkárosító anyagot engedett a levegőbe és a környékén a talajvízben is találtak rákkeltő vegyszereket. A civilek azt követelik a kormányhivataltól, hogy zárassa be a gyárat, amely szerintük az ítélet ellenére is folytatja a termelést.
2:15
HíradóTűzoltók jelentek meg a Samsung gödi gyárának területén, és egy épületet kiürítettek, de titkolják, mi történt
2024. március 8. 19:12

Tűzoltók jelentek meg a Samsung gödi gyárának területén, és egy épületet kiürítettek, de titkolják, mi történt

Tűzoltók jelentek meg a Samsung gödi gyárának területén csütörtökön, és egy épületet kiürítettek – ez derül ki az LMP által a helyszínen készített videóból. Az ellenzéki pártnál azt mondják, hiába kértek tájékoztatást a gyártól, sőt még egy busszal keresztbe is álltak, hogy ne tudjanak felvételeket készíteni. A kormányhivatal Híradónkkal azt közölte, hogy hozzájuk bejelentés nem érkezett, a Samsung nem válaszolt kérdéseinkre.
2:31
HíradóKöz nélküli közmeghallgatást tartottak online, hétköznap délután kettőkor Gödön
2023. október 6. 18:02

Köz nélküli közmeghallgatást tartottak online, hétköznap délután kettőkor Gödön

Köz nélküli közmeghallgatást tartottak csütörtökön Gödön. A délután kettőkor, online közvetített ülésen a Göd-Ért Egyesület szerint egyetlen, a Samsung gyárral kapcsolatos, emailben előre beküldött kérdésükre sem kaptak választ. Szilágyi László ellenzéki önkormányzati képviselő azt állítja: szabálytalanul tartották online a közmeghallgatást. Az önkormányzat szerint viszont az eljárás szabályos volt, és így több kérdésre tudtak válaszolni.
GazdaságSony rizsfőző, Nokia vécépapír és Samsung zöldség-gyümölcs – 14 nagy múltú világmárka, ami nagyon messziről jutott idáig
2023. augusztus 14. 15:03

Sony rizsfőző, Nokia vécépapír és Samsung zöldség-gyümölcs – 14 nagy múltú világmárka, ami nagyon messziről jutott idáig

Amikor az IKEA-s Poäng fotelben ülve, jéghidegen igazi kólát szürcsölve nyomkodjuk a Samsung okostelefonunkat, miközben a gyerek békésen legózik a Sharp légkondival kellemesre hűtött lakásban, valószínűleg nem fordul meg a fejünkben, hogy a márkák, amik körbevesznek, egykor egészen mások voltak. Pedig napjaink legismertebb brandjei ezekkel a meglepő, olykor meghökkentő termékekkel indultak el a világhír felé.
2:15
HíradóMészáros Lőrinc cége egy természetvédelmi területen vágott ki fákat a Samsung gödi gyárához vezető új vízvezeték építése miatt
2023. július 26. 18:44

Mészáros Lőrinc cége egy természetvédelmi területen vágott ki fákat a Samsung gödi gyárához vezető új vízvezeték építése miatt

A beruházás 32 milliárd forint közpénzből valósul meg. A kormány azt közölte: a beruházás minden engedéllyel rendelkezik. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy miközben többszáz magyar település vár a vízvezeték fejlesztésére, a kormány inkább egy akkumulátorgyár vízigényének kielégítésére költi a közpénzt.
2:20
HíradóKisétált az interjúról Göd polgármestere, amikor az akkugyárról kérdezték
2023. május 29. 18:56

Kisétált az interjúról Göd polgármestere, amikor az akkugyárról kérdezték

Megszakította az interjút és kiment Göd frissen megválasztott polgármestere, a fideszes támogatással indult Kammerer Zoltán, amikor a helyi akkumulátorgyárról kérdezték. Az ATV riportere arra lett volna kíváncsi, hogy a Samsung gyár működése körüli vitákban a gödieket, vagy a céget támogatja. A helyieket képviselő Göd-Ért Egyesület szerint ez nem jó jel, de felajánlották segítségüket Kammerer Zoltánnak.