43 ezer négyzetméterrel bővülhet a gödi akkugyár, de nem verik nagydobra
2024. április 23. 16:39
A fejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították.
Több mint 43 ezer négyzetméterrel bővítené gödi akkumulátorgyárát a Samsung – írta a Mérce.
Az engedély módosítási folyamatát már megindította a Pest Vármegyei Kormányhivatala, a fejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították.
A hatóság közleménye szerint
- a telephelyen két épületet bővítenének, valamint az ezeket összekötő hidat is.
- Újabb három kazánt is telepítenének a már meglévő hét mellé,
- „az akkumulátor gyártási kapacitás növelése érdekében” pedig további négy gyártósort létesítenének a meglévő 12 mellé.
- Néggyel bővül az úgynevezett „mixing” területek száma is
Ezzel együtt 20 százalékkal növekedne a gyártási kapacitás, valamint a szerves oldószerekből az eddigi közel 14 és fél ezer tonna helyett 22 ezer tonnányit használnának fel éves szinten.
A Samsung által beépített terület így 510 575 négyzetméterről 553 864 ezer négyzetméterre növekedne.
Mindez azonban csak egy Göd honlapján eldugott, Tájékoztató címet viselő közleményből derült ki,
teszi hozzá a Mérce. (Csak érdekességképpen, a „Tájékoztató” teljes szövege: „A SAMSUNG SDI Magyarország Zrt. [2131 Göd, Schenek István u. 1.; (Göd külterület 056/2 hrsz); a továbbiakban: Környezethasználó] Gödi Telephelyére kiadott – PE/KTHF/00050-4/2024. számon módosított PE-06/KTF/11142-129/2023. számú – egységes környezethasználati engedély módosítási eljárása a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet alapján. (KEO-00050-23-2024)”. Ehhez van csatolva egy 00050-23.pdf nevű file, abban van maga a „Közlemény környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról”.
A bővítés kapcsán még online közmeghallgatást sem hirdettek meg, a lakosság május 1-ig küldhet írásban véleményt, ha egyáltalán értesül valahogy erről a lehetőségről.
Nemrég nagy mennyiségben találtak akkumulátorgyártásban használt, magzatkárosító oldószert a Samsung gödi gyárának közelében vett vízmintában – közölte a Greenpeace.
Nyitókép: Mónus Márton/MTI