KULTÚRA

5:25
KultúraSándor Pál: Miért baj az, hogy egy sok évtizedet megélt ember azt mondja, hogy b*sszatok egyedül?
2023. február 11. 10:19

Sándor Pál: Miért baj az, hogy egy sok évtizedet megélt ember azt mondja, hogy b*sszatok egyedül?

Akkorát változott a világ, hogy már nem igazodik el benne, hamis válaszokat pedig nem akar adni olyan kérdésekre, amikben maga sem biztos – mondta Sándor Pál Alföldi Róbertnek a Főszerepben utolsó részében. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező úgy érzi, a világ tele lett gyűlölettel, és eluralkodott felette a pénz, ahhoz mérődik sok olyan dolog, ami számára talmi. „Ennél tisztességesebben szerintem nem lehet elmondani a nem tudomot” – fogalmazott a 83 éves rendező.
KultúraÍgy látták 50 évvel ezelőtt Nyugat-Berlint a keleti Világifjúsági Találkozóra érkező magyar fiatalok
2023. február 10. 18:54

Így látták 50 évvel ezelőtt Nyugat-Berlint a keleti Világifjúsági Találkozóra érkező magyar fiatalok

A német fővárost magyar turisták szemszögéből bemutató fotótárlat nyílt Berlinben a művészeti ág egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválja, az Európai Fotográfia Hónapja (EMoP) alkalmából. A Fortepan több ezer berlini vonatkozású felvételéből és a berlini magyar kulturális intézet (Collegium Hungaricum Berlin - CHB) archívumából válogatott killítás középpontjában az 1973-as év áll. Akkor nyílt meg Kelet-Berlinben a Magyar Kultúra Háza, amely gyorsan a helyi kulturális élet egyik központja lett, és akkor volt a város a VIT néven is ismert Világifjúsági Találkozó házigazdája.
KultúraAdott főszerepet Julia Robertsnek és egy pornósztárnak is – Steven Soderbergh ezúttal visszatért a vetkőző férfiakhoz
2023. február 9. 15:18

Adott főszerepet Julia Robertsnek és egy pornósztárnak is – Steven Soderbergh ezúttal visszatért a vetkőző férfiakhoz

Kerülte Hollywoodot, de begyűjtött egy Oscart. Előre látta a pandémiát, de 10 évet kellett várnia, mire odafigyeltek rá. Legendás párost alkotott George Clooney-val, de akkor sem vesztek össze, amikor elváltak útjaik. Immár második filmjét rendezi a vetkőző férfiakról – mozikban Steven Soderbergh új filmje, a Magic Mike utolsó tánca.
3:37
PortréKovács Patrícia: Ha jobban figyelnénk egymásra ebben az országban, kiderülne, hogy mekkora baj van
2023. február 7. 9:27

Kovács Patrícia: Ha jobban figyelnénk egymásra ebben az országban, kiderülne, hogy mekkora baj van

Sokan azért nem segítenek egy látássérült embernek az utcán, mert nem tudják, mit kell tenni, pedig csak meg kellene kérdezni, hogy tudnak-e valamiben segíteni – mondta Kovács Patrícia, aki alapítványával, önkéntes munkával igyekszik a társadalmilag fontos ügyek mellé állni. Gyerekszínészként Haumann Péter és Kulka János volt a legmeghatározóbb számára, akikkel az Operettszínházban játszott együtt. Barabás Évinek a Portréban arról is mesélt, hogy miért tartaná luxusnak, ha unatkozhatna.
KultúraA Last of Us gombafertőzött mutáns zombijai, a budapesti szál és egy konzervatív miniszterelnök – a szörnykirály, aki a 21. század legrémisztőbb filmes főgonoszait alkotta
2023. február 5. 10:38

A Last of Us gombafertőzött mutáns zombijai, a budapesti szál és egy konzervatív miniszterelnök – a szörnykirály, aki a 21. század legrémisztőbb filmes főgonoszait alkotta

Az Éjkirály a Trónok Harcából, Vecna a Stranger Thingsből és a Last of Us gombafertőzéstől megvakult mutánsai: az elmúlt évtized legemlékezetesebb szörnyei, amiket egy ember köt össze. Berrie Gower díjnyertes maszkmester, aki gyerekkori álmát valósíthatta meg: abból él, hogy szörnyeket készít. A feleségével Budapesten megismerkedő legenda azonban mégsem ezekre a legbüszkébb, hanem arra, amit Meryl Streeppel művelt.
5:12
KultúraBánsági Ildikó: Akkor én most kimegyek, és kapok egy sírógörcsöt, jó?
2023. február 5. 7:59

Bánsági Ildikó: Akkor én most kimegyek, és kapok egy sírógörcsöt, jó?

Bacsó Péter, Szabó István – csak két óriási név a magyar filmrendezők katalógusából, akikkel Bánsági Ildikó együtt dolgozott. Alföldi Róberttel arról is beszélgettek, hogyan vette rá magát, hogy sírjon, ha egy jelenet azt kívánta meg. Van, akinek a gyereke fotója segít, van, akinek az, ha kiabálhat a másikkal. A szellemvilág is sokszor segítségére sietett, egy sminkestől tanulta meg a Filmgyárban, hogyan kell szellemet idézni, Domján Editet is „meghívták”. És akkor még az agykontrollról nem is beszéltünk.
KultúraTörött karral és állkapoccsal, fogkrémen élve éltek túl 49 napot a fagyos pokolban
2023. február 4. 10:03

Törött karral és állkapoccsal, fogkrémen élve éltek túl 49 napot a fagyos pokolban

Helen Klaben 1962 nyarán döntött úgy, hogy elindul otthonról világot látni. Fél évvel később egy lezuhant gép roncsai között, forró levesről ábrándozva egy fagyos yukoni hegyoldalon tengette a napjait, várva a csodát, hogy megmentsék. Összesen 49 napot élt túl társával együtt a jeges pokolban, miközben mindketten komoly sérüléseket szenvedtek. Amikor rájuk találtak, már csak napjaik lehettek hátra. 
KultúraAz ENSZ riadót fújt, az Ukrajnában elrabolt műkincsek Magyarországon is felbukkanhatnak
2023. január 31. 10:09

Az ENSZ riadót fújt, az Ukrajnában elrabolt műkincsek Magyarországon is felbukkanhatnak

Az oroszok szerint megvédeni akarják, gyakorlatilag azonban ellopják a műkincseket Ukrajnából. Legutóbb Herszont fosztották ki, mostanra kiderült, a város szépművészeti múzeumából minden mozdíthatót elvittek. Az UNESCO úgy véli, a szomszédos országokban fognak felbukkanni a háború során zabrált értékek, így Magyarországon is. Hazánkban az elmúlt években rengeteg pravoszlav ikon került a piacra, és minimum kétséges, hogy mind legális úton került volna forgalomba.
KultúraLó után szamárra váltott, és túlélte a szőke hajat is – Colin Farrell Európában töltekezik, de Hollywoodban is király
2023. január 29. 17:25

Ló után szamárra váltott, és túlélte a szőke hajat is – Colin Farrell Európában töltekezik, de Hollywoodban is király

Nem lett a Boyzone fiúbanda énekese, de néhány évvel később már Spielberggel forgatott. És eddig még minden bukásából felállt. Volt képregénygonosz, szerepelt a Harry Potter- és a Woody Allen-univerzumban, benne gondolkodott Oliver Stone, Michael Mann és Terrence Malick is. A sziget szellemeiért már elkönyvelhetett egy Golden Globe-ot, és a sikersorozatnak még koránt sincs vége.
5:34
XXI. SzázadFedőneve: Hód  – a magyar titkosügynök, aki olyan, mint James Bond, csak romantikusabb
2023. január 29. 15:42

Fedőneve: Hód – a magyar titkosügynök, aki olyan, mint James Bond, csak romantikusabb

Mattyasovszky Jenő rendőrnyomozó és újságíró regényhőse fiatalkorától fogva mindig helytállt, és megvédte a Magyar Népköztársaságot. Történetei több százezres példányszámban keltek el, és még az író halála után sem értek véget. A szocialista propaganda és a volt rendőr fantáziájának szüleményéről Szondi Vanda készített filmet.
4:07
KultúraKern András: Lett volna rá ok, hogy elmenjek a Vígszínházból, de nem mentem, ahhoz gyáva voltam
2023. január 28. 7:10

Kern András: Lett volna rá ok, hogy elmenjek a Vígszínházból, de nem mentem, ahhoz gyáva voltam

Kern András 51 év alatt nem unta meg a Vígszínházat, hiszen mindig jöttek-mentek az új munkatársak – mondta az éppen ma 75 éves színész Alföldi Róbertnek a Főszerepben újabb epizódjában. Elmesélte, hogy Hofi Géza az édesapján próbálta ki a poénjait, aki akkoriban a Mikroszkóp Színpad délelőtti pénztárosa volt. Kern mostanában a munkán kívül már nem jár színházba, azt is elmondta, miért.
KultúraA nagyszívű kisember, aki szorongott, hogy nem elég vidám – 40 éve halt meg az ország Lütyő felügyelője, Louis de Funès
2023. január 27. 9:55

A nagyszívű kisember, aki szorongott, hogy nem elég vidám – 40 éve halt meg az ország Lütyő felügyelője, Louis de Funès

Fantomas, Jákob rabbi kalandjai, A csendőr-filmek – közös bennük az ismerős arc, amelyik örökké grimaszol. A nagy komikust az egész világon imádták, és imádjak mind a mai napig, de a nagy nevettető mögött nem egy tragédia húzódott meg. A mindig vidám, csetlő-botló Lütyő őrmester bár nézők millióinak okozott feledhetetlen pillanatokat, azt gondolta, nincs benne elég derű a nevettetéshez. A legendás színész, Louis de Funès, akit csak a Titanic tudott letaszítani a trónról, 40 éve hunyt el. 
KultúraBrad Pitt hiába tapicskol a filmipar mocskában, egy betiltott könyv már minden szennyest felhozott Hollywood mélyéről
2023. január 26. 14:05

Brad Pitt hiába tapicskol a filmipar mocskában, egy betiltott könyv már minden szennyest felhozott Hollywood mélyéről

Hollywood szívtipró akcióhősét azzal vádolták, hogy kiskorú lányokkal szexelt. A burleszkek sztárját nemi erőszakkal és emberöléssel gyanúsították meg. A szexszimbólumot börtönbe zárták, olyan merész darabbal jelentkezett a Broadway-n. Kertész Mihály férfi szexszimbóluma azonban túlélte a pedofilvádakat. Hollywood hőskorának botránykrónikáját jóval azelőtt megírták már, hogy Brad Pitt Babylonja a mozikba került.