Szexista sztereotípiák, bántalmazó kapcsolatok, traumák, amiken a főhős könnyedén áttáncol – filmes böszmeségek a pszichológus szemével

A filmekben, sorozatokban könnyű hibákat találni, legyen szó hétköznapi bakikról vagy logikai tévedésekről. A rendezők és a forgatókönyvírók gyakran nem mentesek az előítéletektől (ahogy a társadalom sem), így nem csoda, hogy a sztereotípiák rendszeresen megjelennek a vásznon is. 

Emellett rengeteg olyan filmes toposzt lehet megfigyelni, ami az életre, a kapcsolatokra vagy a személyiségfejlődésre vonatkozó általános hiedelmeken alapul.

Minden mindennel összefügg, minden okkal történik, a jók elnyerik jutalmukat

Egyes filmekben explicit módon jelenik meg az a tézis, miszerint a világon mindenhol összefüggéseket találunk, az emberek mágikus módon kapcsolódnak egymáshoz, és minden tettünknek súlya van. Gyakran nem mondják ki mindezt nyíltan a szereplők, de a történetet logikusnak tűnő ok-okozati összefüggések mozgatják.

Mindez valamilyen szinten természetes, hiszen meglepő lenne, ha egy krimiben váratlanul következnének egymás után az események, és olyan emberről derülne ki az utolsó percekben, hogy ő a gyilkos, aki korábban meg sem jelent. Az a forgatókönyv sem tetszene a nézőknek, aminek alapján a szereplők semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással, és a cselekedeteiknek nincs következményük. A filmeknek elengedhetetlen részei az oksági viszonyok és a logikus narratíva, ugyanakkor gyakran hamis világot jelenítenek meg.

A szociálpszichológusok régóta tudják, hogy az ember ott is okságot, szándékot keres, ahol egyáltalán nincs is erről szó. (Egy klasszikus kísérletben például geometriai alakzatok mozgását figyelték meg a résztvevők, és úgy értelmezték, hogy azok üldözik egymást.) Gyakori az alapvető attribúciós hiba, amikor belső, személyiségbeli okot tulajdonítunk valaminek abban az esetben is, amikor a külső okok nyilvánvalóan fontosabbak, vagy hasonló súlyúak. Ebbe a tévedésbe esik, aki kizárólag a hajléktalan embereket hibáztatja élethelyzetük miatt ahelyett, hogy figyelembe venné a társadalmi viszonyokat és az egyenlőtlenségeket. Szintén mindennapos jelenség, hogy a saját viselkedésünket hajlamosak vagyunk kizárólag külső tényezőknek tulajdonítani, és felelősségvállalás helyett (pl. a késés, halogatás miatt) a körülményeket hibáztatjuk.

A gyerekeknél természetes, hogy hisznek abban, hogy minden él és mozog, vagy hogy a „jót” és a „rosszat” mindig el lehet különíteni egymástól: ezt nevezzük mágikus gondolkodásnak. Ugyanakkor a felnőttek jelentős részére is jellemző, hogy azt gondolják, minden dolog és ember összeköttetésben áll egymással. Azokra, akik mélyen vallásosak vagy ezoterikus gondolkodásúak, valószínűleg jellemzőbb ez a hiedelem, de része a hétköznapi gondolkodásnak is. Megjelenhet ártalmatlan babonákban (pl. lekopogás), de kóros is lehet: a rögeszmés-kényszeres betegségeknél extrém formában jelentkezik.

A filmekben gyakoriak a „sorsszerű” találkozások, a tettek általában nem maradnak következmények nélkül; de hasonló dolgokban hiszünk a mindennapokban is. Azt gondoljuk például, hogy „nem véletlenül” történt velünk valami pont aznap, „oka van” annak, hogy milyen családba születtünk, és milyen traumákat kellett elszenvednünk. 

Ehhez kapcsolódik az „igazságos világba vetett hit”: egy olyan gondolkodási hiba, amely szerint létezik egy felsőbb hatalom, amely felelős azért, hogy a cselekvéseknek megfelelő következményei legyenek, és igazságosság, rend jellemző a világban.

Ezek a hiedelmek látszólag segítenek abban, hogy jól legyünk, ne omoljunk össze, értelmet lássunk a szenvedésben is, vagy csökkentsük a bűntudatunkat. Kiszámíthatónak szeretnénk látni a világot, és így próbáljuk megteremteni a biztonságot. 

Pedig ha jobban átgondoljunk, az élet nem olyan, mint a film: a „rosszak” nem fognak mindig megbűnhődni, nem mindennek van oka vagy megfelelő következménye, és a világ nem igazságos.

A párkapcsolatokban törvényszerűek a súlyos krízisek, amik aztán mágikus módon feloldódnak

A romantikus filmek tele vannak szexista sztereotípiákkal, a bántalmazó kapcsolatok normálisként való bemutatásával. Gyakran erősítik azt a káros hiedelmet, ami szerint létezik a nagy Ő, akivel csak egymásra kell találni, a kapcsolatokon pedig nem kell dolgozni. Az sem a valóság, hogy egy kapcsolatban állandóan jelen van a szenvedély, a megfelelő nő meg tudja változtatni a rosszfiút, vagy rendben van megcsalni a másikat, ha megtaláltad a „lelki társadat”.  

Emellett bizonyos filmekkel az is a probléma, hogy olyan képet közvetítenek, amely szerint általában a kapcsolat elején súlyos konfliktusokat, drámákat élnek át a párok, aztán a dinamika szinte varázsütésre megváltozik, és minden rendben lesz.

A valóságban minden párkapcsolatban előfordulnak krízishelyzetek, ahogy az élet más területein is. Ezek egy része teljesen általános, normatív krízis: ilyen például a házasságkötés vagy a gyerek születése. Nehéz élethelyzetekről van szó, amikor sok minden változhat a pár életében, ezért érdemes készülni rájuk, így könnyebben elviselhetők, és fejlődéshez vezetnek. Előfordulnak ugyanakkor váratlan események is, amik inkább tragikusak, és traumákat okozhatnak, ilyen lehet egy hirtelen jött betegség vagy haláleset.

Folyamatos, vissza-visszatérő konfliktust egy párkapcsolatban az okoz, ha már eleve nem működik jól valami a felek között. Lehet, hogy két olyan ember jött össze, akikben nincs semmi közös, vagy akiket súlyos, feldolgozatlan traumáik miatt a „sémakémia” hozott össze. Ilyen esetben vagy az a megoldás, hogy nem maradnak együtt, vagy mindketten dolgoznak magukon és a kapcsolaton, mert magától semmi sem fog megoldódni. Megtanulnak kommunikálni egymással, kifejezni az igényeiket és figyelni a másik igényeire; párként egészségesen együttműködni. 

Nem szabad arra számítani, hogy a nagy egymásra találás vagy egy félreértés eloszlatása, néhány mély beszélgetés hatására életünk végéig boldogan élünk együtt, mint a filmekben.

Gyakran van jelen egy kapcsolatban bántalmazás, és ilyenkor még kevésbé érvényesek a fentiek. Néhány film célja kifejezetten az, hogy bemutasson egy bántalmazó kapcsolatot, más esetekben viszont inkább a verbális és pszichés bántások romanticizálása a jellemző. A bántalmazó kapcsolatokban jellemzően az első hetekben, hónapokban minden rendben van, és minden csodálatosnak tűnik, ezért is hiszi sok nő ilyenkor azt, hogy megtalálta az igazit. A bántalmazók pedig csak nagyon ritkán hajlandók változni, ezért a megoldás a kapcsolatból való kilépés.

Egyáltalán nem igaz tehát, hogy a problémák a kapcsolat elején jelennek meg, és könnyen túl lehet rajtuk lendülni. Ugyanakkor az is torz képet ad, ha úgy látjuk, hogy mindig jelen kell lennie valamilyen konfliktusnak. Ha két érzelmileg érett, a traumáival szembenéző ember találkozik, akiknek reális elvárásaik vannak, akkor viszonylag kevés krízishelyzet adódik, és azokat is igyekeznek közösen megoldani.

A traumákon mindenki gyorsan túllendül, a rossz szokások szinte maguktól változnak

Krimikben, akciófilmekben vagy akár drámákban is gyakori, hogy történjen bármilyen szörnyűség, a szereplők gyorsan túlteszik magukat rajta. „Nincs semmi baj” – mondja egy felnőtt szereplő a kisfiúnak, aki éppen elvesztette egy természeti katasztrófában az apját, a gyerek pedig néhány perc múlva már játszik tovább. 

A főszereplők elkapják az őket üldöző sorozatgyilkost, a következő jelenetben pedig már az esküvőjükön táncolnak.

A valóságban nagyon sokféle életeseményhez, történéshez kötődik gyász, ami általában hosszú, érzelmileg megterhelő folyamat. Amikor valakinek meghal egy szerette, normálisnak fogjuk tartani, ha hónapokra szomorú vagy depressziós állapotba kerül. Létező jelenség, hogy amikor éppen nincs idő rosszul érezni magunkat, mert például a saját testi épségünk a tét, és cselekedni kell, akkor ezt a gyászt félre lehet tenni. Később viszont elő fog jönni, és nem kerülhetjük el a vele való foglalkozást. Azt is tudjuk, hogy nemcsak a halálesetek, hanem a szakítások, a költözések, a kisebb változások is elindíthatnak bennünk gyászfolyamatot.

Egyik állapotból a másikba váltani sem olyan könnyű és triviális, ahogy ezek a filmek bemutatják. Gondoljunk csak arra, hogy még a nyaraló üzemmód sem jön egy perccel azután, hogy letettük a munkát. Nem várható el, hogy ha az egyik pillanatban még szörnyen érezzük magunkat egy tragédia miatt, a másikban már felszabadultan nevetünk. 

Sok helyzet tehát érzelmileg jóval megterhelőbb, mint ahogy a filmek mutatják, és csak akkor enyhülnek a negatív érzéseink, ha foglalkozunk velük.

A szereplők gyakran mennek keresztül látványos változásokon úgy, hogy nem jártak évekig (hónapokig) terápiába; de még csak át se gondolták, hogy mit szeretnének elérni. Egyszerűen csak az események hatására megtörténnek velük a dolgok, jön egy nagy belátás, egy krízishelyzet, és rögtön teljesen átalakul a személyiségük, az életük. Gyakori toposz, amikor az apuka kevés időt tölt a családdal, de a film végén rájön, hogy a szeretet a legfontosabb az életben, és rögtön kigyógyul a munkamániából.

Valójában a filmek ebben az esetben is általános hiedelmeket erősítenek meg. Sok ember gondolja, hogy ha elmegy a caminóra, megváltozik az élete. Ha végre felépül a ház/meglesz a kocsi/megszületik a gyerek/jön a nagy belátás, akkor minden úgy alakul majd, ahogy szeretné. Eközben tudjuk, hogy változtatni nagyon nehéz, még az étkezésen vagy a napi rutinon is. Nem elég tudatosítani a problémát és elhatározni magunkat: gyakran a mélyen levő sémákat kell átalakítani, nehéz érzelmeket elfogadni, a szorongást kezelni. Azt meg, hogy majd történik valami, ami mindent megváltoztat, életünk végéig is várhatjuk.

A filmekben tehát gyakran az jelenik meg, ami eleve része az általános emberi gondolkodásnak. A probléma az, hogy így ördögi kör alakul ki, káros hiedelmeink megerősítésre találnak és fennmaradnak, gyerekkorunktól kezdve befolyásolva a viselkedésünket, az érzelmeinket. Érdemes tehát kellő kritikával nézni a filmeket, emellett pedig tájékozódni arról, hogyan is működik az ember, mik azok az objektív tényezők, amik segítenek nekünk kölcsönös kapcsolatokat kialakítani vagy jobban élni.

A szerző pszichológus, korábbi cikkei itt olvashatók.

Nyitókép: Jelenet az Amerikai szépség című filmből, amelyben a Kevin Spacey alakította apakarakter tinédzser lánya kiskorú barátnőjébe (Mena Suvariba) szeret bele. Fotó: CBS via Getty Images