Megölte a csecsemőjét, azt vallotta, ördögi erők hatására cselekedett – interjú a gyilkos anya tárgyalásáról készült díjnyertes film főszereplőivel

2013 novemberében egy 36 éves francia nő megölte csecsemőkorú gyermekét. Fabienne Kabou a Berck-sur-Mer nevű tengerparti településre utazott kislányával, a 15 hónapos Adélaïde-del, szobát bérelt egy hotelben és a dagályról kérdezősködött a helybélieknél. Aznap este kivitte a csecsemőt a tengerpartra, megszoptatta és magára hagyta a hidegben, a dagály idején. A gyermek holttestére rákhalászok találtak rá másnap.

A Guardian beszámolója szerint Kabou azt mondta a nyomozóknak:

Egyszer csak megálltam, ő pedig összerezzent, mintha felriadt volna. A mellemet kereste, odaadtam neki. Csak álltam a parton, magamhoz szorítva tartottam, és azt ismételgettem: »nem, nem, nem«. Nem bírtam abbahagyni, nem tudom, miért. Sírtam. Mintha azt mondtam volna valakinek: »Nem tudom megtenni«. De megtettem

Majd így folytatta: „Láttam, ahogy a partra kicsap a víz. Öt méterre hagytam a víztől Adát, de lehet, hogy kettőre. Mindegy, tudtam, hogy rögtön megfullad. Nem tudom, milyen gyorsan jött a dagály, de közel ért a víz. Letettem, beszéltem hozzá. Azt mondtam neki, hogy sajnálom. Jól volt, azt hiszem. Nem érezte a veszélyt, ott voltam mellette, térden állva. Hosszan megöleltem. Nem aludt, nyugodt volt. Nem tudom, meddig maradtam vele, meddig mondogattam, hogy sajnálom. Aztán sarkon fordultam és elrohantam.”

Fabienne Kabou másnap visszatért Párizsba, írja a lap.

A szenegáli származású nő Dakarban töltötte a gyermekkorát. Kitűnő tanuló volt, átlag fölötti IQ-val. 1995-ben költözött Franciaországba, ahol két évig építészetet tanult, majd pedig filozófiát. Egy nála harminc évvel idősebb férfivel, Michel Lafon festővel élt együtt, Adélaïde a közös gyermekük volt. A gyermek születését nem jegyeztették be a hatóságoknál. 

Kabou azt mondta a nyomozóknak, hogy hangok gyötörték, ördögi erők vették rá, hogy ölje meg a lányát.

A Saint Omer városában tartott tárgyaláson azt mondta:

2011-ben terhes lettem, Adélaïde augusztusban született, 15 hónappal a születése után pedig megöltem. Boszorkányság. Ez az egyetlen magyarázatom, nincs másik

– idézi a lap.

A nő azt vallotta, közel 40 ezer eurót költött arra, hogy boszorkánydoktorokkal és gyógyítókkal konzultáljon, mielőtt magára hagyta volna a kislányát a tengerparton.

Fabienne Kabou 2016-ban állt bíróság elé, végül 20 év börtönbüntetésre ítélték. Alice Diop dokumentumfilmes, aki már Franciaországban, de Kabou-hoz hasonlóan szenegáli szülők gyermekeként született, ott volt a tárgyaláson, Saint Omer című filmje az ott látottak személyes történetbe ágyazott feldolgozása. 

Fabienne Kabou alakját a filmben Laurence Coly-nak hívják, a tárgyalást végignéző filmesből pedig a tárgyalást végigkísérő írónő lett: ő Rama, az író és egyetemi tanár, aki megírandó könyvéhez keres nyersanyagot, de mélyen felkavarja, amit a francia-szenegáli nő tárgyalásán tapasztal.

A dokumentumfilmesként ismert Alice Diop első játékfilmje a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját, az Ezüst Oroszlánt. A film két főszereplője, Guslagie Malanda (Laurence Coly) és Kayije Kagame (Rama) Párizsban, a Rendez-Vous with French Cinema rendezvényen válaszolt a nemzetközi újságírók – köztük az rtl.hu – kérdéseire.

A maga idejében követték a tárgyalást?

Kayije Kagame: Csak azután ismertem meg az esetet, hogy a rendezőnk, Alice Diop beavatott, hogy filmet akar készíteni róla. Senki sem maradhat közömbös, ha egy ilyen esetről hall. Ez egy univerzális tabu. A filmünk egy nőről szól, aki meg akart szabadulni az anyaságtól. És egy társadalomról, ami megítéli ezért. Kíméletlenül megítéli.

Guslagie Malanda: Nem próbáltam sem megérteni ezt a nőalakot, sem erkölcsileg ítélkezni felette. A kollégám, aki a bírónőt játszotta valószínűleg nem kerülhette meg ugyanezeket a kérdéseket. Én csak megpróbáltam belebújni ennek a nőnek a bőrébe. A tárgyalás elején azt mondja, ő sem érti magát, de talán majd a tárgyalás közelebb hozza a megértéshez, saját maga megértéséhez.

A film nemcsak magát a bűnesetet és a tárgyalást járja körül, de a többségi társadalom előítéleteit is, ez esetben egy bevándorlóval, egy szenegáli születésű francia nővel szemben. A filmben megjelenik a tárgyaláson a nő egyik egyetemi tanára is, aki elmondja, mennyire furcsállta, hogy egy Afrikából származó nő miért éppen Wittgensteinnel akart foglalkozni, és miért nem a kultúrájához közelebb eső témával. Ismerős élethelyzet az önök számára is?

Guslagie Malanda: Természetesen sok olyasmin átestem, amin a legtöbb nem fehér átesik. 

A legtöbb nem fehér a rasszizmus sokkal keményebb megnyilvánulásaival találkozik, mint ami a filmben megjelenik. Ettől még, persze, a rendszerszintű rasszizmus, amit a film is megmutat, él és virul Franciaországban. 

A tárgyalás bemutatása a film dokumentarista szíve. Vannak, akik a látványosságokra helyezik a hangsúlyt, mi épp ennek az ellenkezőjére törekedtünk, ha lehet azt mondani, egy anti-látványos filmet készítettünk, aminek fő eszköze a bírósági tárgyalás bemutatása. Ahogy az a valóságban megtörténhetett.

Érez hasonlóságot a saját családja bevándorlótörténete és Fabienne Kabou filmbeli alteregója, Laurence Coly családi háttere között?

Guslagie Malanda: Coly már Afrikában is egy nagyon is nyugati környezetben tanult, tehetős családban nőtt fel, katolikus iskolába járt, a volof nyelvet sem engedték neki, hogy megtanulja. Tulajdonképpen már Afrikában megfosztották a saját kultúrájától. Nagyon is nyugati háttérrel érkezett Franciaországba, ahol azonban nem találta a helyét, elveszettnek érezte magát, de talán már Afrikában is így érzett. Persze ez merő feltételezés a részemről, biztosat nem tudhatok. A bevándorlás mindenki számára más és más, ahány bevándorló, annyi személyes sztori, bárhonnan jössz is, bármilyen is a bőrszíned. Persze vannak rokonvonások ezekben a történetekben, Coly sorsában is sok dologra ráismerhet minden bevándorló.

Ön például miben?

Hosszú történet a családomé. Én még Afrikában születettem, kétévesen kerültem Franciaországba.

Rama látszólag sikeresen beilleszkedett a francia társadalomba. Azért vesz részt a tárgyaláson, hogy anyagot gyűjtsön a következő könyvéhez. Némán van jelen, a teremben ülve kíséri végig a tárgyalás menetét. Jó nagy kihívás lehetett színészileg ez a szavak nélküli jelenlét.

Kayije Kagame: Egy olyan nőt játszom, aki elsősorban írásban fejezi ki magát. Szótlanul figyel, tanúja a tárgyalásnak, sok mindent elindít benne, amit itt tapasztal. Ezeket a felszín alatt kavargó érzéseket kellett valahogy kifejeznem. Szavak nélkül, csupán a tekintetemmel. Egy olyan helyre kellett eljutnom legbelül, hogy hiteles lehessen ez a csendes jelenlét. Nem volt egyszerű feladat.

Sokallják, vagy keveslik azt az ítéletet, amit Fabienne Kabou kapott?

Guslagie Malanda: Nem voltam ott a tárgyaláson, nem igazán tudom megítélni, hogy túl kemény volt-e az ítélet, de azt tudom, hogy ez volt a legsúlyosabb büntetés, amit valaha is csecsemőgyilkos nőre kiróttak Franciaországban.

Nyitókép: Kayije Kagame, Guslagie Malanda és Alice Diop a Velencei Filmfesztiválon 2022-ben Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images for Lexus