Kultúra

Kettészakadt Magyarország, kettészakadt Hollywood és egy botrányosan nagy orr – indul a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

Köves GáborKöves Gábor

2023. augusztus 30. 11:48

Filmekben gazdagnak, de sztárokban a korábbi évekhez képest szegényesebbnek ígérkezik az augusztus 30-án kezdődő 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. Itt debütál Michael Mann várva várt Ferrari-mozija, Bradley Cooper botrányt okozó műorra és Reisz Gábor új filmje is, amely egy sokunknak ismerős, menthetetlenül kettészakadt kelet-európai országban játszódik.

Hatalmas kollektív sóhaj, a megkönnyebbülés egyezményes jele szakadt fel néhány napja az emberiség azon részéből, amely szerint mit sem ér egy filmfesztivál a vörös szőnyegek vörösségét is elhomályosító sztárok nélkül. Jó darabig úgy tűnt, a ma kezdődő Velencei Filmfesztiválnak nélkülöznie kell a hollywoodi sztárokat.

Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy a hírességek azért hirdettek bojkottot, mert Hugh Jackman netán poloskát talált tavaly a szállodai lakosztályában, vagy Julianne Moore, a 2022-es zsűrielnök gondolája léket kapott a Canale Grandén, gyorsan tegyük hozzá, hogy ennél jóval prózaibb okról van szó, aminek semmi köze Velencéhez. 

Annál több köze van Hollywoodhoz, hiszen már jó ideje zajlik a forgatókönyvírók és színészek sztrájkja, amely egyebek mellett megtiltja, hogy a szakszervezeti tagsággal rendelkező sztárok bármilyen formában és fórumon reklámozzák legújabb filmjeiket.

Komoly ütőkártya ez a hollywoodi rendszer ellen sztrájkolók kezében, hiszen egy-egy film sorsa nagyban függ attól is, hogy a benne szereplő színészek hány vörös szőnyegen vonulnak végig, és milyen tévéműsorokban mondják el, hogy micsoda megtiszteltetés volt, és milyen nagy inspirációt jelentett a legújabb filmjükben részt venni. (Általában nagy megtiszteltetés volt, és elképesztően nagy inspirációt jelentett, de ha az ismert frázisokat például George Clooney ejti ki a száján, az néhány millió dollárnyi pluszbevételt jelent a pénztáraknál.)

A legnagyobb hollywoodi sztár, aki mindezek ellenére ott lehet a fesztiválon, mert hivatalos felmentést kapott a promóciós tilalom alól, Adam Driver. 

Úgy tűnik, Driver pályafutása olasz korszakát éli: nem sokkal az után, hogy ő volt a Gucci-ház balvégzetű vezére Ridley Scott kissé széteső, de szórakoztató 2021-es filmjében, az amerikai színész ismét egy olasz hírességet játszik; ezúttal a Ferrari-alapító Enzo Ferrarit, akit élete egy válságokkal teli korszakában, 1957 nyarán mutat meg nekünk Michael Mann, a szakmájuknak élő tépelődő férfiak hőstörténeteinek értő tolmácsolója, aki maga is a tökéletesség megszállottja. És ebből, mármint a tökéletességből alighanem 80 felett sem enged.


A kritikusi konszenzus szerint Mann utoljára húsz éve rendezett a tehetségéhez méltó filmet, ez volt a Collateral az őszülő bérgyilkost játszó Tom Cruise-zal, az utána következő hármas (Miami Vice, Közellenségek, Blackhat) azonban enyhe csalódást keltett. Na, de majd most! És ha nem most, akkor majd a Szemtől szemben folytatásával biztosan mindent jóvá tesz, mert elmondása szerint a Heat 2-t még biztosan meg fogja csinálni. Így legyen!

A távol maradók között találjuk Hollywood másik megrögzött perfekcionistáját, David Finchert, akiről köztudott, hogy képes akár százszor is újravenni ugyanazt a jelenetet, míg meg nem elégszik az eredménnyel (vagy a színészei végkimerülésben össze nem esnek). A hollywoodi sztrájkkövetelések között ugyan nem szerepel, hogy hatvannál többször Fincher ne ismételhessen meg egy beállítást, de akadtak színészek, akik utólag azért szóvá tették, hogy a jóból is megárt a sok. 

Hogy Michael Fassbenderre is hasonló sors várt az új Fincher-film forgatásán, nem a fesztiválon fog kiderülni, hiszen a színész biztosan távol marad, mindenesetre minden Fincher-rajongó tűkön ül már, hogy láthassa a mester új munkáját. 

E pillanatban csak annyit tudunk, hogy a The Killer egy francia képregényből készült, hőse a megbízóival szembe kerülő bérgyilkos (ez már csak így szokott lenni bérgyilkos körökben), forgatókönyvírója pedig az az Andrew Kevin Walker, aki Fincher első nagy sikerét, a Hetediket írta. Már a film plakátja is csodásan fest, alig várjuk a végeredményt!


Hosszan sorolhatnánk, hogy a görögök mit adtak a világnak, de azért ne menjünk vissza egészen Szophoklészig, a Velencei Filmfesztivál szempontjából amúgy is jóval fontosabb alak Yorgos Lanthimos, a görög újhullám, vagy hipsteresebb megfogalmazásban a görög furcsa hullám (Greek Weird Wave) legnevesebb képviselője, akinek furcsaságaira a legnagyobb sztárok is vevők, sőt egyenesen sorba állnak egy kis lanthimosi őrületért. 

A homár, az Egy szent szarvas meggyilkolása és A kedvenc rendezője Magyarországon forgatta a Velencében debütáló Szegény párákat, ami az előzetes alapján nem lesz híján a Lanthimostól elvárt bizarr fordulatoknak. 


Az őrült tudóst Willem Dafoe, az őrült tudós teremtményét Emma Stone alakítja – aki valamiféle Frankenstein-szerű sztorit szimatol, valószínűleg nem jár messze az igazságtól, de hogy hova fut ki Lanthimos filmje, ha egyáltalán kifut valahova, azt csak Velencében fogja megtudni a világ. 

Mindenesetre a rendező már javában forgatja az AND című filmjét, amiben ugyancsak Emma Stone és Willem Dafoe játsszák a főszerepet. Nemrég a New York Times cikkéből fény derült arra is, hogy Dafoe az a fajta színész, aki ha fellelkesül, akkor is jelen van a forgatáson, ha egyébként épp nincs is ott dolga. Ez történt az AND készítésekor is: Stone-nak ki kellett osztania egy pofont, Dafoe pedig ragaszkodott hozzá, hogy őt pofozza fel, noha nem is látszódik a jelenetben, elég lett volna, ha Stone a levegőnek oszt ki egy nagyot. De egy Lanthimos-filmben minden másképp van: Dafoe szívesen begyűjtött vagy húsz pofont, csak hogy a lehető legautentikusabb legyen a jelenet. Mi ez, ha nem művészi odaadás? Ennél kevesebbet nem is várunk a Szegény páráktól sem!


A velencei résztvevők közül nemcsak Emma Stone és Willem Dafoe filmje forgott Magyarországon, itt készült Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre is. Mondhatnánk erre, hogy még jó, elvégre magyar filmről van szó, de a hazai filmfinanszírozást, az állami pénzelosztást tekintve ma már semmi sem ilyen egyértelmű. Reisz új filmjébe például a Szlovák Audiovizuális Alap is beszállt, míg a Nemzeti Filmintézethez már nem is pályáztak, az állami pénzosztó szerv a rendező elmondása szerint a korábbi filmötleteit amúgy is rendre elkaszálta. A Magyarázat mindenre ígykizárólag saját finanszírozásból készült.

„Az abszolút tendencia, hogy akik az elmúlt húsz évben csinálnak filmeket, azokat most elkaszálják” – mondta a Telexnek Reisz, akinek az első két filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek egyébként szép sikert arattak.

Eljutottam oda, hogy most már nagyon zavar, hogy ennyire erőltetetten nem beszélünk dolgokról. Úgy csinálunk, mintha nem ebben az országban élnénk, ebben a kormány kontra ellenzék kétpólusú világban, ahol lehetetlen a kommunikáció. 

 – mondta új filmjéről a rendező. „Ebbe én most rendesen beleálltam, és elhangoznak olyan dolgok, amik nem szoktak magyar filmekben” – fogalmazott.

És hogy mi történik ebben a kétpólusú világban Reisz filmjében? „A gimnazista Ábelnek az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és korábban már összetűzésbe került Ábel konzervatív apjával. A két részre szakadt társadalom feszültségei felszínre törnek, amikor Ábel történelemérettségije országos botrányba torkollik, ő pedig valahol a két oldal között áll, mindennek a kellős közepén, és még mindig szerelmes” – így a szinopszis.

Ez pedig az előzetes kezdőmondata:

Mi volt a legnagyobb hülyeség, amit valaha csináltál?


Még be sem mutatták, Bradley Cooper második rendezése azonban (mint arról mi is beszámoltunk) máris kisebbfajta botrányt keltett. A Maestro előzetesében a Leonard Bernsteint alakító színész akkora műorral látható, hogy a karmester gyermekeinek kellett megvédenie a sztárt a (zsidó karakterek sztereotip ábrázolását jelentő) „Jewface” vádjától. Műorr rég váltott ki ilyen heves reakciót, emellett szinte minden más el is törpült, például az az előzetesben is jól látható tény, hogy Bernstein feleségét a nagyszerű Carey Mulligan alakítja. És ha egy film producerei között Martin Scorsese és Steven Spielberg is szerepel, az máris olyan ajánlólevél, aminek nehéz ellenállni, műorr ide vagy oda.


A sztárfelhozatallal (illetve annak hiányával) kezdtük, zárjuk is egy másik nagy sztárral, aki Adam Driver mellett biztosan ott lesz Velencében. Az illetőt Mads Mikkelsennek hívják, és az sem kizárt, hogy Magyarországról repül a fesztiválra, mert nemrég még nálunk forgatta a Dust Bunny című filmet

Mikkelsen azon szerencsés színészek közé tartozik, akiknek nem kellett kényszerszünetet tartaniuk a sztrájk miatt: bár amerikai produkció, a Dust Bunny forgatását nem állították le, és Mikkelsen fesztiválszereplést is vállalhatott: Velencébe a The Promised Land című kosztümös filmjével érkezik, újabb bizonyságát adva, hogy nincs az a történelmi kor, amelyben ne festene kellőképpen hősiesen. Persze a hősiesség itt európai érzékenységgel párosul, hiszen dán filmről van szó, de ezt is nagyon tudja Mikkelsen, amit éppen a The Promised Land rendezőjének korábbi filmjében, az Egy veszedelmes viszonyban is bizonyított.


Szexuális zaklatással vádolták többen is, a nagyszabású sci-fije megbukott, a cégét hatalmas veszteség érte, legutóbbi akciófilmje nem sok vizet zavart, de Luc Besson ismét itt van, sőt versenyben van. Új filmjét, a Dogmant egy újságcikk ihlette, az írás egy francia családról szólt, akik ketrecbe zárták ötéves fiukat. A Dogman főszereplőjére is ez a sors vár, a családja kitaszítja, az emberek helyett a kutyák nyújtanak számára menedéket. Mivel ez egy Besson-film, a meggyötört tekintetek mellett az akcióé a főszerep. És Caleb Landry Jones amerikai színészé. Az azonban majd csak Velencében derül ki, hogy melyik Besson tért is vissza: a Nikita és a Leon, a profi rendezője, vagy az az alak, aki a Vérmeséket, az Annát és a Valerian és az ezer bolygó városát készítette.

Nyitókép: Pascal Le Segretain/Getty Images

#Kultúra#velencei filmfesztivál#reisz gábor#bradley cooper#adam driver#michael mann#mads mikkelsen#sztrájk#ma