KULTÚRA

6:16
Reggeli
2024. január 15. 12:50

„Anya vagyok, és egészen más oldalról tudtam megközelíteni a szerepet” – Pikali Gerda és Lengyel Ferenc ismét együtt dolgozik

Lengyel Ferenc színművész, rendező és Pikali Gerda színművész voltak a Reggeli vendégei. Lengyel Ferenc a Vértestvérek című darab rendezője, az Angliában játszódó történet főszereplője pedig Gerda. A darabot szeptember 30-án mutatták be, hatalmas sikerrel játsszák azóta is. A színésznő karrierje első énekes szerepét vállalta, a szerepben pedig különös megvilágítást kapott az anyaság.
10:00
Házon kívül
2024. január 14. 17:56

„Kevesebbet dolgoztunk, kevesebb volt a feszültség” – körbefotóztuk Budapestet Kereki Sándorral, aki elmesélte, miben volt könnyebb az élet régen

Egy fiatal srác a 70-es 80-es években végigfotózta Budapestet. A képeket magának készítette, aztán dobozba kerültek, és egészen addig ott is voltak, amíg kidobás helyett végül oda nem adta azokat a Fortepannak. Így derült ki, hogy a fotók bizonyos értelemben kincsek, egészen egyedi arcát mutatják meg az akkori Budapestnek. Kereki Sándor, mert ő volt a fotós, évtizedekkel előzte meg a ma nagyon népszerű úgynevezett street, vagyis utcai fotózást. Moskovics Judit járta vele és két fiatal street fotóssal Budapestet: milyen volt a város akkor, és milyen most.
Kultúra
2024. január 13. 15:13

„A Testről és lélekről csodálatos, Alexandra fantasztikus benne” – exkluzív interjú Claes Bang dán színésszel, akit meglepően sokat játszatnak meztelenül

A négyzetben ismerte meg a világ, rögtön el is nyerte a legjobb férfi színésznek járó Európai Filmdíjat. Claes Bang nemrég Budapesten forgatott, a dánok véreskezű királyát játszotta minálunk. A stockholmi vérfürdőről, A négyzet felejthetetlen óvszerjelenetéről, Borbély Alexandráról és egy másik magyarról, Lugosi Béláról is beszélgettünk, de csak az egyiküket dicsérte a világhírű dán színész.
9:24
Reggeli
2024. január 12. 13:29

Zsűrizés, mentorálás, saját projekt, színház, vers, ének – Gubik Petrának pörgős lesz 2024

A Gubik Petra előtt álló egyik legizgalmasabb feladat idén, hogy zsűrizzen egy kerekesszékes szépségversenyen. Nagyon várja már, hogy Peller Annával közösen ott legyenek a Miss Spinneren. Fontosnak tartja az esemény üzenetét, miszerint a szépség korlátok nélküli. Petra, ha nem színházban szerepel, akkor fiatalokat mentorál a Talentum Hungaricumban – a nemzeti tehetségprogram keretein belül 27 éven aluli fiatal tehetségek zenei gondozását vállalta. Petra a videóban saját projektjéről, a Mi van a zsebemben?-ről is mesél.
5:42
Fókusz
2024. január 11. 20:14

„Van ez a joviális, ősz hajú szociális kutató, aki felveszi az álruháját és ordibál” – nappal tanít, este zenél az ELTE legnagyobb „punkdocense”

Hammer Ferenc nappal az ELTE habilitált egyetemi docense, de nem ritka, hogy szociológusként hónapokig külföldön végez kutatómunkát, ahol előadásokat is tart. Viszont amikor besötétedik, Hammer a Lopunk nevű punkzenekarával nehezen kiheverhető vizuális sokkal járó koncerteteken nyúzzák a húrokat. Ki is ez a különleges karakter? 
6:48
Reggeli
2024. január 10. 10:45

„A legkisebb szerepeiben is fantasztikusat tudott alkotni” – legendás filmszerepeivel emlékezünk Benedek Miklósra

Voltak emlékezetes filmszerepei, de a magyar  filmszakma méltatlanul bánt Benedek Miklóssal. Bár akármilyen pici szerepe is volt, abban emlékezeteset alkotott. Jellegzetes orgánumával magyar hangként is maradandót alkotott a Vukban és a Macskafogóban.  A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig színpadon állt, a Reggeliben a filmvásznon alakított legendás szerepeivel emlékezünk rá.
7:07
Videó
2024. január 9. 12:56

Benedek Miklós: Olyan akartam lenni, akit megismernek az utcán – és így lett

Már gyerekként féltékeny volt édesapjára, Benedek Tiborra, akit a Vidám Színpad oszlopos tagjaként leszólítottak az utcán, autogramot kértek tőle. Benedek Miklós is erre vágyott – mondta a színész az RTL-nek adott utolsó interjújában 2023 októberében, amikor egy év után először tért vissza a színpadra. Évek óta küzdött a COPD nevű súlyos tüdőbetegséggel, sokat volt kórházban. 
Kultúra
2024. január 9. 10:13

Meghalt Benedek Miklós, aki a legnagyobb nevettetők között nőtt fel, de életét tragédiák övezték

77 éves korában elhunyt a Jászai- és Kossuth-díjas Benedek Miklós, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A színész nem csak gazdag életművet hagy maga után, kifinomultsága és ragyogó intellektusa örökké hiányozni fog a magyar színpadokról. Játszott komédiákban és számos drámai darabban is, élete inkább ehhez állt közelebb. Édesapja öngyilkos lett, fia, a háromszoros olimpiai bajnok Tibor is fájdalmasan fiatalon hunyt el. 
2:32
Híradó
2024. január 8. 19:13

Barbie, Oppenheimer, Megfojtott virágok, Utódlás – átadták a Golden Globe-díjakat

Az Oppenheimer nyerte a tavalyi év kasszasikereinek csatáját az idei Golden Globe díjátadón. Az atombomba egyik atyjának tartott fizikusról szóló életrajzi film öt díjat kapott vasárnap este Los Angelesben. A nagy rivális, Barbie-fim alkotóinak ezúttal meg kellett elégedniük két elismeréssel. A legjobb színésznő a Golden Globe történetében először amerikai őslakos lett. Lily Gladstone köszönőbeszédét népe, a Blackfeet indiánok nyelvén kezdte. A gálán, a tévés alkotások között a médiamogulról és gyerekeiről szóló Utódlás című sorozat negyedik, befejező szériája nyert nagyot.
1:47
Híradó
2024. január 7. 18:33

„A gyerekek lelkét nem honvédelmi oktatással kell ápolni” – hiába tüntettek a művészettörténetért, nem emelik vissza a NAT-ba

Hiába kérte a Tudományos Akadémia egyik osztálya, nem emelik vissza a művészettörténetet a Nemzeti Alaptantervbe. Ősszel derült ki, hogy 2024-től már választható tantárgy sem lesz a művészettörténet, beolvasztják a vizuális kultúra tananyagába. A döntés ellen tüntettek a Szépművészeti Múzeum előtt. A Belügyminisztérium úgy reagált: a tárgy nem szűnik meg teljesen.
5:33
Fókusz
2024. január 6. 19:57

Toronyházak a rakparton, felhőkarcolók a Belvárosban – egy sosemvolt Budapest víziója elevenedik meg a szemünk előtt

Ma már el sem tudnánk képzelni, milyen lenne a Parlament, ha teljesen másképp nézne ki. Pedig csak egy hajszálon múlt, hogy ne Hauszmann Alajos munkája nyerje a pályázatot. De mi lett volna, ha Budapest építészeti kulcspillanatai másképp alakultak volna? Lehetettek volna toronyházak a Duna-parton, felhőkarcolók a Belvárosban, és egy felfújható ponyva is állhatott volna a Keleti pályaudvar felett. A Magyar Építészeti Múzeum több százezer darabos gyűjteményében igazi elfeledett kincsekre bukkantak.
5:50
Fókusz
2024. január 5. 20:36

A Beatles zebrájától Jimi Hendrix hálószobájáig – helyszíni riport Londonból, ahol minden sarkon megelevenedik a rocktörténelem

Több világhírű zenész kezdte karrierjét az angol fővárosban: Londonban alakult a Rolling Stones, itt született David Bowie és Amy Winehouse, de élt a városban Jimi Hendrix és Freddie Mercury, és itt készült a The Beatles híres zebrás lemezborítója is. Ezek emlékét pedig máig őrzik az utcák. Helyszíni riport Londonból.