KÜLFÖLD

21:17
Fókusz
2023. május 1. 19:42

Erdélyben van III. Károly király titkos menedékhelye – a helyiek szerint jó a humorérzéke, és nem veti meg a pálinkát

Szinte az egész világ azt találgatja, milyen király lesz III. Károly. Hogy ezt kiderítsük, egészen az erdélyi Kálnoky kastélyig utaztunk, ahova a brit uralkodó már többször is ellátogatott. A falubeliek okos, érzékeny embernek ismerik, és azt mondják, még humorérzéke is van. A pálinkát szereti, és nemrég egy kaszálóversenyre is ellátogatott. Az erdélyi kastély vendégházként működik, így ha valaki Károly ágyában szeretne aludni, bármikor megteheti, persze csak ha nincs ott az uralkodó. 
2:36
Híradó
2023. május 1. 19:05

Párizsban és Berlinben is zavargásokkal telt május elseje

Nem mindenhol indultak békésen a május elsejei felvonulások: Berlinben szélsőbaloldali tüntetők már vasárnap éjszaka összecsaptak a rendőrökkel, hétfő estére pedig még súlyosabb zavargásokra számítanak. Párizsban szintén nagy készültséggel várják a szakszervezetek által meghirdetett, milliós nagyságrendű tüntetést. A kommunista Kubában viszont a súlyos üzemanyaghiány miatt elmaradnak az ilyenkor szokásos, központilag szervezett tömegrendezvények.
2:42
Híradó
2023. május 1. 19:02

Ferenc pápa az RTL-nek: Nem ismertem a magyar nyelvet, de ezt a két szót megértettem

Budapesti látogatásán nem változott a véleménye a magyarokról, inkább gazdagodott – mondta Ferenc pápa újságíróknak a Rómába tartó repülőúton, háromnapos magyarországi útja végén. Azt mondta, zajlik egy békemisszió, ennek részletei egyelőre nem nyilvánosak, de a háború több találkozóján is szóba került Budapesten. A magyar újságírók kérdését az RTL riportere tehette fel. 
Külföld
2023. május 1. 12:29

Rémisztő légörvényekről számolnak be világszerte, a klímaváltozás tönkreteheti a repülést is

A következő évtizedekben érdemes lesz becsatolni az öveket, ha repülőgépre szállunk. A közösségi médiában az elmúlt hónapokban számtalan olyan videót osztottak meg, amelyeken a repülők félelmetes légörvényekbe keveredtek, többen pedig megsérültek. Egyes kutatások szerint a klímaváltozás miatt duplájára is nőhet a veszélyes turbulenciák száma 2050-re, de szerencsére eddig kevés halálos áldozatokkal is járó baleset történt.
Külföld
2023. április 30. 13:39

Úgy tűnik, III. Károly van „olyan hülye”, hogy politizáló király legyen

Hamarosan megkoronázzák Károly királyt, aki anyja, II. Erzsébet tavaly szeptemberi halála óta többször is mondott már beszédet a nyilvánosság előtt. Az elhangzottak alapján arra lehet következtetni, hogy Károly igyekszik kirángatni a monarchiát az elérhetetlenség és a szoborszerűség állapotából. Bár korábban azt mondta, hogy „nem olyan hülye”, hogy királyként is politizáljon, korábbi kijelentésével ellentétben úgy tűnik, egy sor kérdésben mégsem marad majd csöndben.
Külföld
2023. április 29. 12:40

Kreml-barát búbánat egyenesen a Falloutból – úgy tűnik, az orosz propaganda most épp az egyik leghíresebb posztapokaliptikus videojátékot idézi meg

Új front nyílt a mémháborúban: ezúttal a Fallout című videojáték-sorozat stílusában elkészített orosz tréningvideókon pörög az internet. Nem biztos, hogy a Kreml áll a felvételek mögött, de mindenesetre ijesztő, hogy a nukleáris sivatagban játszódó sztorik képi világa mennyire passzol az orosz-ukrán háborúhoz. A videók ráadásul arról is tanúskodhatnak, mennyire elmaradott az orosz újoncok kiképzése.
1:38
Híradó
2023. április 28. 18:42

Elájult az iskolabusz sofőrje, de a 13 éves Dillan megfékezte a járművet – most egész Amerikában hősként ünneplik

Amerika-szerte hősként ünneplik azt a michigani hetedikes fiút, aki átvette az irányítást egy busz felett, miután annak sofőrje elájult. A diákokkal teli iskolabuszban kitört a pánik, miután a jármű elkezdett áttérni a szemközti sávba, de a 13 éves Dillan megőrizte lélekjelenlétét és időben megállította a járművet. Bátorságáért iskolájában is kitüntették.