KÜLFÖLD

1:56
Híradó
2023. szeptember 17. 19:56

Több tízezren érkeztek a háború sújtotta Ukrajnába, hogy ott ünnepelje a zsidó újévet

Több mint 33 ezer haszid zarándok érkezett az ukrajnai Umán városába, hogy ott ünnepelje a zsidó újévet. Ezen a településen van ugyanis a breszlovi Náchmán rabbi, az irányzat alapítója eltemetve. A hatóságok megpróbálták rávenni az utazókat, hogy a háborús helyzet miatt ne utazzanak a térségbe. Ám a vallásos ünneplőknél süket fülekre talált a kérés.
2:26
Híradó
2023. szeptember 17. 19:38

Megkezdték a mentőalakulatok, az egészségügyi dolgozók és a gyerekek oltását a fertőzések ellen Líbiában

A katasztrófa sújtotta országban már több száz gyomorrontásos betegről tudnak, akik a fertőzött víztől lettek rosszul. Múlt hét végén az észak-afrikai országra zúduló hatalmas esőzés miatti áradat elmosta a tengerparti Derna városának jelentős részét. Eddig, hivatalosan 11 ezer holttestet emeltek ki a romok közül, de még több ezer tetem van a törmelék alatt.
Külföld
2023. szeptember 17. 11:34

„Ne adj pénzt neki, úgyis piára költi” – egy kísérletben milliókat adtak egy összegben hajléktalanoknak, meglepő eredmény született

Kanadai kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik, ha milliókat adnak hajléktalanoknak. Az emberek többsége azt hitte, a pénzből néhány hónap múlva semmi sem lesz, mert azt a hajléktalanok elverik élvezeti cikkekre, például alkoholra és cigarettára. A valóságban azonban egészen más történt, ami felveti a kérdést, hogy valóban bírságolással és börtönnel lehet-e a legjobban segíteni a leginkább rászorulókat, ahogyan az Magyarországon is történik. 
Külföld
2023. szeptember 16. 8:04

Először vesztett tengeralattjárót Oroszország a II. világháború óta, roncskupac lett a Ropuha hajóból – a Krím felől őrlik fel az orosz hátországot az ukránok

Az utóbbi napokban egymást érik a látványosan sikeres ukrán akciók a Krím-félsziget térségében. A héten a legnagyobb visszhangot a Szevasztopol kikötője elleni rakétatámadás váltotta ki, amiben az orosz flotta egy hadihajója és egy korszerű tengeralattjárója semmisült meg. Rácz András szakértőt arról kérdeztük, hogy mi történik a térségben.