KORMÁNYPÁRT

„Díszcigányokat néznek maguknak” – Győzike példája megmutatta, miért fontosak a Fidesznek a roma hírességek

„Díszcigányokat néznek maguknak” – Győzike példája megmutatta, miért fontosak a Fidesznek a roma hírességek

3:09
HíradóZászlófelvonáson, Margit-szigeten, közösségi médiában ünnepelték augusztus huszadikát a politikusok
2024. augusztus 20. 18:57

Zászlófelvonáson, Margit-szigeten, közösségi médiában ünnepelték augusztus huszadikát a politikusok

Újra nemzeti ügy lett a hazaszeretet és a honvédelem – erről beszélt az ünnepélyes zászlófelvonáson és tisztavatáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter augusztus 20-án reggel a Kossuth téren. Az ellenzéki politikusok többsége a közösségi oldalán emlékezett meg az államalapítás ünnepéről, többen arról írtak, hogy Szent István a nyugati kereszténység mellett köteleződött el. A Tisza Párt családi pikniket szervezett a Margit-szigetre, ez a Híradó adása alatt is tartott.
2:31
HíradóPottyondy Edina nem léphet fel egy soproni önkormányzati művelődési intézményben, nem ez az első hely, ahonnan kitiltották
2024. július 28. 19:00

Pottyondy Edina nem léphet fel egy soproni önkormányzati művelődési intézményben, nem ez az első hely, ahonnan kitiltották

Nem léphet fel Sopronban egyetlen önkormányzati fenntartású művelődési intézményben sem – erről írt közösségi oldalán Pottyondy Edina humorista, influenszer. Szerinte ez sok ellenzékinek kikiáltott pályatársával megtörténik. Hat éve például Alföldi Róbert rendező, idén januárban Somogyi András humorista kapott elutasítást kormánypárti vezetésű települések kultúrházaitól. A soproni kulturális életet szervező önkormányzati cég nem reagált megkeresésünkre.
2:01
HíradóOrbán Viktor utasítására vizsgálódtak az önkormányzatoknál, az eredmények közlését a kampány elejére időzíthetik
2023. december 29. 18:03

Orbán Viktor utasítására vizsgálódtak az önkormányzatoknál, az eredmények közlését a kampány elejére időzíthetik

Éppen az önkormányzati választási kampány elején kerülhet nyilvánosságra, hogy az önkormányzatok szabályosan adták-e ki a szabadságokat, vagy például mennyit fizettek ki a polgármestereknek. A vizsgálatot a miniszterelnök rendelte el. Ellenzéki polgármesterek attól tartanak, hogy az eredményeket a kampányban akarják felhasználni. A kormányközeli polgármestereket tömörítő Települési Önkormányzatok Szövetsége szerint csak annak kell félnie, akinek vaj van a füle mögött. 
2:21
HíradóElemző Matolcsy György beszédéről: Kevesen fogalmaztak ennyire világosan a magyar gazdaság helyzetéről
2022. december 6. 17:59

Elemző Matolcsy György beszédéről: Kevesen fogalmaztak ennyire világosan a magyar gazdaság helyzetéről

Egy nappal azután, hogy Matolcsy György szokatlanul élesen kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját, a kormánypárti Világgazdaság arról írt, a jegybankelnök egy személyes sérelem miatt ennyire kritikus. A lap szerint Matolcsy azt szerette volna, hogy élete végéig, vagy legalább három cikluson át vezethesse a Nemzeti Bankot, de ezt a kormánypártok elutasították. A jegybank szerint ez nem igaz, és helyreigazítást kértek. A Fidesz viszont azt írta a Híradónak, valóban felmerült az MNB részéről több javaslat is a mandátum meghosszabbítására, amiket a frakció elvetett. A Portfólió elemzője Matolcsy György szavairól azt mondta, a legmeglepőbb nem annak tartalma, hanem az őszintesége volt.
2:01
HíradóÓrákig sorolták javaslataikat az ellenzéki képviselők, a kormánytöbbség mindet lesöpörte, még a parlament elé sem kerülhet egyik sem
2022. október 11. 17:51

Órákig sorolták javaslataikat az ellenzéki képviselők, a kormánytöbbség mindet lesöpörte, még a parlament elé sem kerülhet egyik sem

Ellenzéki javaslatok tucatjait szavazták le kormánypárti képviselők több parlamenti bizottságban. Köztük olyanokat is, amelyek több termék áfamentessé tételéről, épületek szigeteléséről, családok fűtési költségeinek csökkentéséről vagy épp rezsitámogatásról szóltak. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Bánki Erik a legtöbb esetben azt kifogásolta, hogy az ellenzék korábban nem támogatta a családtámogatási javaslatokat.
2:10
HíradóMagyarország unióból való kiléptetését készíti elő a kormánypárti képviselők javaslata a DK szerint
2022. június 23. 18:55

Magyarország unióból való kiléptetését készíti elő a kormánypárti képviselők javaslata a DK szerint

Gyökeresen átalakítaná az Európai Parlamentet Kövér László házelnök és kormánypárti képviselők kedden benyújtott határozati javaslata. A dokumentum arra szólítja fel a kormányt, hogy a csütörtökön kezdődött uniós csúcson képviselje azt, hogy a jövőben ne közvetlenül válasszák az európai képviselőket, hanem a nemzeti parlamentek delegálják őket. Szeretnék azt is, hogy a tagállamok parlamentjei és kormányai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotási eljárást. A DK szerint Orbán Viktor ezzel megkezdené Magyarország kivezetését az Európai Unióból.
Belföld„Azt mondta, ne pofázzak, és akkor lesz pénz” – sorra utasítják el a nem kormánypárti vezetésű falvak pályázatait
2022. április 27. 6:02

„Azt mondta, ne pofázzak, és akkor lesz pénz” – sorra utasítják el a nem kormánypárti vezetésű falvak pályázatait

Van, ahol hiába pályáznak a Magyar Falu Program keretében különböző fejlesztésekre, mert folyamatosan tartaléklistára kerülnek, majd elutasítják őket. Így van ez három tiszántúli településen is, amelyeket nem titkoltan ellenzéki érzelmű polgármesterek vezetnek, szerintük nem kérdés, hogy ezért maradnak ki a pályázatokból. A Házon kívül riportja.
8:21
Házon kívülPapírforma a Fidesznél, hatalmas meglepetések az ellenzéki oldalon
2019. május 28. 23:50

Papírforma a Fidesznél, hatalmas meglepetések az ellenzéki oldalon

Az EP-választás valamit mindenképp elárul a pillanatnyi erőviszonyokról, főleg az ellenzéki oldalon. Ahol a Gyurcsány Ferenc háttérbe húzódásával kampányoló DK és a parlamenten kívüli Momentum sokkal jobban szerepelt a vártnál, míg az MSZP-P, a Jobbik és az LMP – mondhatni – leszerepelt. A Fidesz itthon egyértelműen, hatalmas fölénnyel győzött, de ahogy az európai eredmények alakultak, az már kevésbé kedvező a számára. Lássuk, hogy alakult a vasárnap este Magyarországon és Európában.
8:06
Házon kívülEgy kiábrándult fideszes történetei a rendszer működéséről
2017. szeptember 7. 0:20

Egy kiábrándult fideszes történetei a rendszer működéséről

Varga Zsolt nem egy ismert ember Magyarországon. Jobboldali érzelmű, sokáig MDF-es volt, aztán fideszes lett, és éveken át viszonylag magas szakmai pozícióban dolgozott egy Somogy megyei hivatalban. Azt mondja, mivel fideszesnek gondolták, sokan tartottak tőle. Mint ahogy sok mindenki mástól, aki a kormánypárt embere volt. Varga Zsolt aztán kiábrándult, és mesélt nekünk. Lojalitásról, hozzá nem értésről, haveroknak és családtagoknak juttatott állásokról, félelemről, és még sok minden másról.