Baleset-bűnügy

Jogsértő és félelemkeltő: nyertek a „Soros-bérencek” a bíróságon az őket listázó kormánypárti lappal szemben

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 28. 20:56

Jár nekik a pénz és a bocsánatkérés.

Még 2018-ban listázott a Figyelő című, azóta megszűnt kormánypárti sajtótermék több aktivistát, jogászt, tudóst és újságírót, akiket „Soros-bérenceknek” tituláltak, és „hazaárulóként” jellemezték őket. Közülük 34-en beperelték a lapot kiadó Mediaworks-öt, és meg is nyerték az eljárást, írja a HVG.

Korábban két személy is pert indított, majd nyert a Mediaworks ellen, most pedig ennek a több tucat embernek fizethet a kiadó. Azok, akik nem minősülnek közszereplőnek 500, azok, akik annak minősülnek pedig 200 ezer forintot kapnak tőlük a bocsánatkérés mellé.

A bíróság szerint a listázás „jogsértő és félelemkeltő” volt, emellett hamis és szükségtelen is. A Rainer Lilla vezette bírói tanács elmondta, hogy a Figyelő online felületén kell közzétenni az ítéletet és a bocsánatkérést.

A lap azért követett el jogsértést, mert nem volt jogalapja „Soros György zsoldosainak” nevezni a lista szereplőit, valamint azt a látszatot keltették, hogy ők nem autonóm személyek. Ráadásul 

a lista válogatás nélküli és hevenyészett volt, még elhunytak is szerepeltek rajta.

A Mediaworks ügyvédje azzal érvelt a tárgyaláson, hogy a lista tartalma egyrészt tényállítás, másrészt „köztudomású tények” szerepelnek benne. Azokat a megállapításokat, amik a cikkben „értékítéletnek” számítanak, pedig tűrniük kell a listázottaknak.

A korábbi ítéletről az RTL Híradó is beszámolt. Arról is tudósítottunk, hogy Orbán Viktor azt állította: szerinte nem gond a listázás.


Nyitókép: RTL Híradó

#Baleset-bűnügy#figyelő#soros györgy#lista#sajtó#kormánypárt#jogsértés#per

Címlapról ajánljuk