HEGYMÁSZÓ

Mi történhetett Suhajda Szilárddal a csúcs közelében?

Mi történhetett Suhajda Szilárddal a csúcs közelében?

6:58
FókuszIlyen felnézni a csúcsra annak árnyékából: Lengyel Ferenc nem egyedül indult, de szólóban mászta meg Ama Dablamot
2023. november 15. 19:24

Ilyen felnézni a csúcsra annak árnyékából: Lengyel Ferenc nem egyedül indult, de szólóban mászta meg Ama Dablamot

Káprázatos a látvány az örök jég és hó birodalmában – Lengyel Ferenc kemény szólómászása után egyedül tapasztalta meg ezt az Ama Dablam tetején, pedig nem így indult a Himalájába. Az Ama Dablamra feljutni a sok jég és szikla miatt rendkívül nehéz, azonban más nehézségekkel is szembe kellett néznie. Hogyan jutott fel mégis a csúcsra? Elmondta a Fókusznak. 
5:47
VideóA Hópárduc, aki kislányával tanult meg újra járni – 12 éve mutatták be Erőss Zsolt történetét, két évvel később életét vesztette
2023. október 12. 13:42

A Hópárduc, aki kislányával tanult meg újra járni – 12 éve mutatták be Erőss Zsolt történetét, két évvel később életét vesztette

Tizenkét éve mutatták be a dokumentumfilmet Erőss Zsoltról, aki szinte már mindent legyőzött, de egy ártalmatlannak tűnő túrán megsérül és elveszítette a lábát. A hegymászó akkor megígérte magának, a következő újra ott lesz a csúcson – így is lett, lába elvesztése sem akadályozta a hegymászásban. Erőss Zsolt, máig az egyik legismertebb magyar hegymászó, 2013-ban szenvedett halálos balesetet a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsának megmászása közben. Tragédiáját egy másik film örökítette meg. 
6:13
FókuszHazatért a Himalájából Varga Csaba – Suhajda Szilárd és Győrffy Ákos emlékének ajánlotta diadalát
2023. július 7. 19:51

Hazatért a Himalájából Varga Csaba – Suhajda Szilárd és Győrffy Ákos emlékének ajánlotta diadalát

Varga Csaba nagyváradi hegymászó meghódította a 8126 méter magas Nanga Parbat csúcsát a Himalájában, pótlólagos oxigén használata nélkül. Ez a hatodik 8000 feletti hegycsúcs, amelyre a 41 éves extrém sportoló pályafutása alatt „tiszta mászással” elért, ezzel pedig jelenleg ő a magyar rekorder a még életben lévő mászók közül. Csaba gépe nemrég szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren, ott tartott egy gyors sajtótájékoztatót, melyet rögtön egy megható nyilatkozattal kezdett – az eseményen pedig a Fókusz stábja is ott volt.
5:01
FókuszVarga Csaba hegymászó arra készül, ami eddig a magyarok közül csak Erőss Zsoltnak sikerült
2023. június 21. 20:11

Varga Csaba hegymászó arra készül, ami eddig a magyarok közül csak Erőss Zsoltnak sikerült

Már öt nyolcezres csúcsot is meghódított oxigénpalack nélkül, most úgy néz ki, a hatodikat is nyélbe üti. Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára tart. A mászó több napig nem adott magáról életjelet, majd néhány órával ezelőtt közösségi oldalán üzent az aggódóknak. A magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült feljutni a Nanga Parbatra.
1:54
HíradóAzt kérték, senki ne érkezzen feketében a Suhajda Szilárd tiszteletére szervezett megemlékezésre
2023. május 31. 18:36

Azt kérték, senki ne érkezzen feketében a Suhajda Szilárd tiszteletére szervezett megemlékezésre

Több százan emlékeztek kedden este Budapesten Suhajda Szilárdra, a Szemlő-hegyi-barlangnál gyújtottak gyertyát. A családtagok és a szervezők azt kérték, senki se érkezzen feketében. Suhajda Szilárd a Mount Everest csúcstámadása közben tűnt el. Ő lehetett volna az első magyar, aki oxigénpalack, és magashegyi segítők nélkül megmássza a világ legmagasabb hegyét.
5:07
Reggeli„Két táborra szakadt az ország, fék nélküli indulatok lecsapódását látjuk” – megosztja az embereket Suhajda Szilárd tragédiája a pszichológus szerint
2023. május 30. 8:38

„Két táborra szakadt az ország, fék nélküli indulatok lecsapódását látjuk” – megosztja az embereket Suhajda Szilárd tragédiája a pszichológus szerint

Suhajda Szilárd teste már örökre a Mount Everesten marad, de vajon hogyan tudják gyászolni a családtagok, ha elmarad az ilyenkor szokásos temetés? Dr. Zelena András, pszichológus szerint a végső búcsú, a síremlék, vagy bármilyen szakrális helyen a hamvak elszórása segíteni szokta a gyászfeldolgozást, de Suhajda Szilárd esete más. A sportolóknál ugyanúgy, mint a nagyon idős emberek esetén létezik megelőlegező gyász, ami azt jelenti, hogy a körülmények ismeretében számítunk rá, hogy a szerettünk nem fog hazatérni, de közben él a remény is. Ha pedig egy hegyen veszíti el valaki a hozzátartozóját, annak van szakrális hozadéka, amit más esetekben a temetés vagy hamvasztás ad meg a gyászoló családtagoknak és barátoknak.
8:21
ReggeliKiss Péter édesapja: Ha akartuk volna, sem tudtuk volna lebeszélni a hegymászásról
2023. május 30. 8:27

Kiss Péter édesapja: Ha akartuk volna, sem tudtuk volna lebeszélni a hegymászásról

Kiss Péter nemrég ellátogatott arra a helyre, ahol a fia tíz évvel ezelőtt Erőss Zsolttal együtt eltűnt. A gyászoló édesapa megértette, mit érezhetett a fia a hegyen, amikor megérkeztek az alaptáborba és otthagyta őket a helikopter. Az a látvány, az a csend és nyugalom, ami odafent van, felejthetetlen élmény volt számára: úgy érezte, mintha egy másik világba csöppent volna. Azt mondja, többet kapott ettől az élménytől, mint amit várt. 
6:21
Reggeli8000 méter magasan az előképzettség már nem sokat számít, ha az oxigénhiány miatt lehetetlen ésszerű döntést hozni
2023. május 30. 8:08

8000 méter magasan az előképzettség már nem sokat számít, ha az oxigénhiány miatt lehetetlen ésszerű döntést hozni

Dr. Karsay Lóránd szerint 8000 méter magasságban olyan folyamatok indulnak el az emberi szervezetben, amik a leépülés felé vezetnek – az a kérdés, mennyi időt töltenek el a hegymászók ebben a zónában. Amikor a szervezet nem jut elég oxigénhez, fejfájás, hányinger, dezorientáltság lép fel, és a döntési funkciók beszűkülése is jellemzi ezt az állapotot. Az orvos szerint az, hogy kinek milyen előképzettsége van, már nem sokat számít, ha az oxigénhiány miatt lehetetlenné válik ésszerű döntéseket hozni.
9:30
ReggeliPintér László: Az oxigénpalack nélküli mászás jelenti a hegy valódi megtapasztalását
2023. május 30. 8:05

Pintér László: Az oxigénpalack nélküli mászás jelenti a hegy valódi megtapasztalását

Pintér László hegymászó szakíró és a Suhajda-expedíció sajtósa szerint az oxigénpalack nélküli mászás jelenti a nyolcezres csúcsok valódi megtapasztalását. Aki segítséget vesz igénybe és oxigénnel mászik, „az olyan, mintha e-bike-kal tekerné végig a Tour de France-t”. Évente 600 ember jut fel a Mount Everestre segítséggel, összesen 221-en jártak már a csúcson oxigén nélkül, és nekik is csak töredékük volt az, aki semmilyen asszisztenciát nem vett igénybe hozzá. Ehhez azonban évtizedes tapasztalatra van szükség. Suhajda Szilárd mászott már meg 8000 méternél magasabb hegyet oxigén nélkül, így a családnak és a barátoknak eszébe sem jutott, hogy az expedíciójának tragédia lehet a vége.
2:45
HíradóNagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
2023. május 29. 18:43

Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. A Híradónak nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond. Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.
2:32
HíradóElmaradt a vasárnapra tervezett helikopteres felderítés a Mount Everesten
2023. május 28. 18:23

Elmaradt a vasárnapra tervezett helikopteres felderítés a Mount Everesten

A rossz időjárás miatt nem sikerült felszállnia a helikopternek, elmaradt az újabb felderítés a Mount Everesten. Ezt az eltűnt magyar hegymászó, Suhajda Szilárd családjának barátja, az expedíció kommunikációs vezetője mondta az RTL Híradónak. Pintér László szerint még terveznek egy helikopteres felderítést, de arra már nincs esély, hogy a sportember életben legyen.
3:22
Híradó„Ez egy olyan szenvedély, amelyért ő az életét adta” – Suhajda Szilárdot felesége és kisfiuk gyászolja
2023. május 27. 18:10

„Ez egy olyan szenvedély, amelyért ő az életét adta” – Suhajda Szilárdot felesége és kisfiuk gyászolja

Sikertelenül ért véget a Suhajda Szilárd megmentésére szervezett mentőakció, a hegymászót nem találták, ezért a keresést befejezték. A Mount Everest csúcsára oxigénpalack nélkül tartó sportolóért három serpa indult, miután utoljára csütörtök reggel, 8780 méteres magasságban látták életben. Ekkor már az agyi ödéma és fagyási sérülések jeleit mutatta. Suhajda Szilárd az egyik legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó volt.
7:09
Fókusz„Egy egészen más világ lesz, egy túlvilági élmény” – Suhajda Szilárd az Everestet sosem adta fel
2023. május 26. 20:19

„Egy egészen más világ lesz, egy túlvilági élmény” – Suhajda Szilárd az Everestet sosem adta fel

Suhajda Szilárd és Klein Dávid 2017-ben próbálta megvalósítani minden magashegyi hegymászó álmát: meghódítani a Mount Everestet. A Fókusz stábja is ott volt 5344 méteren, az alaptáborban, végül Szilárd egy nap után kénytelen volt lejönni a kettes táborból, Dávid pedig a rendkívül erős szél miatt hagyta abba a csúcstámadást. A Fókusz riportjában felidézzük, mi minden vezetett odáig, hogy Szilárd újra megpróbálja meghódítani az Everestet. 
6:00
FókuszKlein Dávid is segíti a Mount Everesten eltűnt Suhajda Szilárd keresését
2023. május 25. 20:14

Klein Dávid is segíti a Mount Everesten eltűnt Suhajda Szilárd keresését

Több mint 24 órája nincs hír Suhajda Szilárdról, aki arra vállalkozott, hogy oxigénpalack és kísérő nélkül mássza meg a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet. Utoljára szerda délután négy körül rögzítettek tőle GPS jelet. Szilárd feleségével, Timivel, aki egyben az expedíció sajtósa is, már ekkor is követni próbáltuk az eseményeket. A hegymászó szerda délelőtt 10 óra környékén jelentkezett be műholdas telefonon. Délután 4 órára a GPS sem frissült, és Szilárd műholdas telefonja is elérhetetlen volt. Nagyjából csütörtök délután 1 óra környékén sikerült elérni a nepáli kapcsolataikat, akik elmondták, hogy serpák indultak a magyar hegymászó keresésére. Klein Dávid, Suhajda Szilárd egykori társa segít Timiéknek óráról órára összerakni a képkockákat. 
3:05
HíradóEltűnt Suhajda Szilárd a Mount Everesten, a nyomkövetője szerda este, a csúcstól 50 méterre jelzett utoljára
2023. május 25. 18:52

Eltűnt Suhajda Szilárd a Mount Everesten, a nyomkövetője szerda este, a csúcstól 50 méterre jelzett utoljára

Aggódás és bizonytalanság – továbbra sem tudni, mi történt Suhajda Szilárddal. A hegymászó, aki első magyarként oxigénpalack nélkül tervezte a Mount Everest meghódítását, tegnap óta nem ad magáról életjelet. Ottani idő szerint szerda reggel beszélt utoljára telefonon a családjával, és a nyomkövetője sem működik. A serpák átfésülték a legmagasabban lévő tábor környékét, de ott nem találták.
35:39
Fókusz„Volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről” – Kiss Péter nehezen találta a szavakat, amikor feljutott a hegyre, ahol a fia meghalt
2023. május 13. 19:56

„Volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről” – Kiss Péter nehezen találta a szavakat, amikor feljutott a hegyre, ahol a fia meghalt

Kiss Péter családja feljutott a több mint 8500 méter magas Kancsendzönga alaptáborába, hogy méltó módon elbúcsúzzon a tíz évvel ezelőtt fiatalon elhunyt hegymászótól, aki Erőss Zsolttal együtt meghalt a hegyen. A megható pillanatokról a Fókusz exkluzív riportot készített, ugyanis stábunk is részt vett az emléktúrán.
4:30
FókuszErőss Zsolt özvegye reméli, hogy a férje elvesztéséről szóló film sokaknak fog erőt adni
2022. szeptember 21. 19:46

Erőss Zsolt özvegye reméli, hogy a férje elvesztéséről szóló film sokaknak fog erőt adni

Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült a Magasságok és mélységek című film, amelynek munkálatait Sterczer Hilda is végigkövette, sőt ruhájukat is kölcsönadta a két főszereplőnek, hogy növelje a történet hitelességét. A Fókusznak elmondta azt is, hogy mára úgy érzi, sikerült feldolgoznia hegymászó férjének halálát, és egy új életet kezdenie. A filmet nem mutatja meg a gyerekeinek, majd az ő döntésük lesz, hogy később meg akarják-e nézni. Azt viszont reméli, hogy a Magasságok és mélységek sok embernek fog erőt adni.