„Volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről” – Kiss Péter nehezen találta a szavakat, amikor feljutott a hegyre, ahol a fia meghalt

2013. május 20-án Kiss Péternek és Erőss Zsoltnak sikerült, ami addig egyetlen magyarnak sem: meghódították a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a több mint 8500 méter magas Kancsendzöngát. De a hegyről lefele jövet mindketten életüket vesztették.  

Kiss Péter édesapja és testvére most ugyanezt az utat járta végig azért, hogy méltó módon elbúcsúzzanak. Az emléktúráról a Fókusz forgatott, a riportot készítő Lukács Gabriella és Jakab Ádám már hónapokkal az expedíció előtt a családdal együtt készült.

A Kalifa – Kiss Péter-emléktúrán Győrffy Ákos is részt vett volna, hónapok óta keményen készült. Indulás előtt azonban még egy utolsó mászásra indult Olaszországba, ám a Monte Rosáról végül nem tért haza.

Ez kicsit beárnyékolta az indulásunkat, gondolkodtunk is rajta, hogy mi legyen. De mi már annyira benne voltunk ebben, olyan régen terveztük, hogy mégis úgy döntöttünk, hogy elindulunk ketten a fiammal

– osztotta meg a benne kavargó érzéseket Kiss Péter.

Megnyugvást kerestek

A Kiss családnál nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnának elhunyt fiukra. Egy szülőnek sem lenne szabad átélnie azt, hogy eltemeti a gyermekét, de nekik még erre sem volt lehetőségük. 

Próbálunk mindent megtenni Péter emlékéért, próbálunk megnyugvást keresni, így kicsivel talán közelebb kerülünk ahhoz a dologhoz, amit ő átélt. Fizikailag felkészültünk, de agyilag még nem tudom, hogy tudjuk majd ezt felfogni

– mondta a nepáli út előtt Kiss Péter.

Nepálban igazi kultúrsokk fogadta a Fókusz stábját. Ez a világ egyik legkevésbé fejlett országa, közben mégis egyike a leggyorsabban növekvő gazdaságoknak is. A riportból kiderül, milyen a nepáliak élete, milyen gyászszertartást végeznek, és mennyire másképpen viszonyulnak az elmúláshoz is.

„A halál számukra nem egy szomorú, nehéz pillanat. A hinduizmusban az elmúlás olyan, mint egy ünnepség. A hinduk és a buddhisták is hisznek a reinkarnációban” – jegyezte meg Kiss Péter.

A Kancsendzöngán nem az ember, hanem a természet uralkodik

A hegymászás során a fizikai megterhelés szinte eltörpül a lelki megpróbáltatások mellett, a nehéz útvonalak még a legprofibb mászókat is próbára teszik. 

Nepálban sok a légi baleset, repülés tekintetében ez a világ egyik legveszélyesebb országa. 30 fok, meredek emelkedők, kanyargós szerpentinutak, végeláthatatlan szakadékok – egyebek mellett ez várt az emléktúra résztvevőire.

A magyar csapat megtalálta a kápolnát, ahol néhány erdélyi hegymászó öt évvel ezelőtt emléktáblát helyezett el. Ez volt az első igazán fontos állomása a zarándokútnak. Péter megtisztogatta az emléktáblát, majd mellé rakta az otthonról hozott koszorút.

Győrffy Ákosra is emlékeztek

„Barátok voltak, másztak együtt. Én is megkedveltem nagyon, együtt készültünk. Várta már nagyon ezt az utat, de sajnos nincs itt. Nehéz bármit is mondani, tragédia tragédia hátán…”

A családjának sok erőt kívánok. Nem lesz egyszerű, nekünk sem az. Tíz év után is itt állok, és nem tudjuk, hogy mi történt. Nap mint nap gondolunk rá, nem felejtjük soha

– mondta Kiss Péter.

A serpa, aki emlékezett Kiss Péterre és Erőss Zsoltra

A csapatot Nepál egyik legtapasztaltabb serpája, Nuri vezette, akiről teljesen véletlenül kiderült, hogy tíz évvel ezelőtt épp a Kancsendzöngán volt. 

Emlékszem a magyar csapatra, serpa nélkül másztak, szólóban. Egyszerre értünk fel a Kancsendzönga csúcsára. Amikor elindultunk visszafelé, borzalmassá vált az idő. Szörnyű éjszaka volt, aznap összesen öten haltak meg a hegyen, köztük két serpa

– osztotta meg.

Egy olyan andorrai férfivel is találkozott a csapat, aki jól ismerte Győrffy Ákost, az elmúlt két évben többször másztak is együtt. „Napokig reménykedtem benne, hogy előkerül. Szomorú vagyok, viszont úgy érzem, Ákos boldog, hogy ti eljutottatok idáig” – üzente Péteréknék.

„Volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről”

„Kicsit közelebb kerültem a hegymászó-társadalomhoz, kezdem átérezni az ő életüket, ezt a megszállottságot, mert ehhez nagy megszállottság kell, az biztos. (…) Nagyon rövid az élet, és tartalommal kéne kitölteni, nem a sablonos mindennapokat csinálni. Szerintem nem késő soha változtatni” – fogalmazott az emléktúrán Kiss Péter.

A riportban azt is megmutattuk, milyen volt a csapat számára, amikor az emléktúra célba ért, és feljutottak a Kancsendzönga alaptáborába, 5500 méter magasra. Péter nehezen találta a szavakat, tíz évet várt erre a pillanata.

Valami ott megfogott azért, hogy mi, nem tudom, lehet, később fog kijönni rajtam. De volt egy olyan érzésem, hogy Péter és Zsolt is figyel föntről.

Kiss Péter azt mondta, gyermeke elvesztését nem tudja feldolgozni, talán majd csak akkor talál megnyugvásra, 

ha odafönt találkozunk.