HAJLÉKTALAN

2:01
HíradóEgy hónapja a komáromi Tesco parkolójában él egy 84 éves nő – a helyiek összefogtak érte
2023. május 24. 18:42

Egy hónapja a komáromi Tesco parkolójában él egy 84 éves nő – a helyiek összefogtak érte

Egyedül, iratok nélkül él egy idős asszony Komárom egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. Az idős nő történetét a közösségi médiában tették közzé, ahol többen is megosztották, így jutott el a története az RTL Híradóhoz. Sokan összefogtak érte, egy fiatal pár azt is elintézte, hogy új személyi igazolványt kapjon, és lakást bérelnek neki.  
1:19
HíradóAlvó férjére gyújtotta rá egy nő a sátrat Szegeden, emberölési kísérlettel vádolják
2023. május 24. 18:37

Alvó férjére gyújtotta rá egy nő a sátrat Szegeden, emberölési kísérlettel vádolják

Rágyújtotta alvó férjére a feleség a sátrat, amiben egy felüljáró tövében éltek, de a férfi még időben ki tudott menekülni a tűzből múlt pénteken Szegeden. Az ügyészség szerint a feleség korábban is többször agresszíven bánt a férjével, akinek most, a gyanú szerint, a tűzhalálát akarta. A nő ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás.
1:39
HíradóÜtötte, rúgta és meg is taposta áldozatát – újabb megrázó részletek derültek ki a Kőbányai úti gyilkosságról
2023. május 16. 18:30

Ütötte, rúgta és meg is taposta áldozatát – újabb megrázó részletek derültek ki a Kőbányai úti gyilkosságról

Az eset még tavaly februárban történt. A hajléktalan támadó a gyanú szerint kegyetlenül végzett 67 éves ismerősével, akivel együtt ittak, de összevesztek. Társa ellen – aki végignézte a gyilkosságot – szintén most zárták le a nyomozást. Az is kiderült, hogy a támadó az áldozat lakótársát meg akarta erőszakolni. 
1:55
HíradóHajléktalanok és mélyszegénységben élők szépülhettek az Üdvhadseregnél
2023. május 13. 18:47

Hajléktalanok és mélyszegénységben élők szépülhettek az Üdvhadseregnél

A szépségnapon csaknem hetvenen jutottak így fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz. Ők a hétköznapokban ezt nem engedhetik meg maguknak. A szervezők szerint sokszor a külső megújulása lehet az első lépés a nehéz helyzetből kivezető úton. Egy ilyen szépségnapon magabiztosabbak lesznek, ami az emberi kapcsolataikban és akár a munkavállalásban is segítheti őket.
1:49
HíradóVisszautasította közeledését, ezért ölhette meg hajléktalan ismerősét egy orosztonyi férfi
2023. április 25. 18:29

Visszautasította közeledését, ezért ölhette meg hajléktalan ismerősét egy orosztonyi férfi

Akár 20 évre is rács mögé kerülhet az az 55 éves orosztonyi férfi, aki a vád szerint halálra késelte hajléktalan ismerősét 2021 decemberében. Együtt ittak és a későbbi támadó szexuálisan közeledett barátja felé, de az visszautasította. Ezért ölhette meg. Másnap a holttestet a hátsó kertben ásta el. A férfinak most aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelnie.  
1:49
HíradóBenzinnel teli égő fémdobozt rúgott alvó áldozatára, egy korábbi vita miatt halt meg a 20 éves fiatal
2023. március 25. 18:33

Benzinnel teli égő fémdobozt rúgott alvó áldozatára, egy korábbi vita miatt halt meg a 20 éves fiatal

Elviselhetetlen fájdalmakat élhetett át halála előtt az a hajléktalan férfi, akire a gyanú szerint lakótársa gyújtott rá egy romos épületet Budapesten. A rendőrök újabb megrázó részleteket tettek közzé a 3 évvel ezelőtti gyilkosságról. Kiderült, hogy a támadó – egy korábbi vitájuk miatt – benzinnel teli égő fémdobozt rúgott a már alvó áldozatra, aki mellett ott aludt a barátnője is. A 20 éves fiatal meghalt, a nő megsérült.
7:35
Fókusz„Sokszor eszembe jutott, hogy de jó lenne nem intézetisnek lenni, de jó lenne teljesen átlagos gyerekként élni” – a súlyos fogyatékossággal született Ferenc rászoruló gyerekek életét teszi szebbé
2023. február 18. 19:46

„Sokszor eszembe jutott, hogy de jó lenne nem intézetisnek lenni, de jó lenne teljesen átlagos gyerekként élni” – a súlyos fogyatékossággal született Ferenc rászoruló gyerekek életét teszi szebbé

Volt hajléktalan, túlélt az intézetben, börtönben ült, most pedig számos diplomával büszkélkedik, alapítványt vezet, ahol olyanoknak segít, amilyen egyszer ő maga is volt. A debreceni Tóth Ferenc történetét a Fókusz plusz mutatta be.
1:49
HíradóMaga mutatta meg a rendőröknek, hogyan végzett az áldozatával, majd egy másik gyilkosságot is bevallott
2023. január 19. 18:40

Maga mutatta meg a rendőröknek, hogyan végzett az áldozatával, majd egy másik gyilkosságot is bevallott

Kettős gyilkosságért ítéltek el egy Nógrád megyei párt. A férfi életfogytiglani, a nő tíz év börtönbüntetést kapott. 2020 januárjában egy férfit, kilenc hónappal később pedig egy nőt öltek meg. Az ítélet ellen fellebbeztek, így az nem, jogerős. Az egyik áldozat férje azt mondta, hogy a bíróság döntése csak kicsit enyhített fájdalmán.
1:48
HíradóRövid időn belül két embert is megölt egy hajléktalan Miskolcon
2023. január 18. 18:18

Rövid időn belül két embert is megölt egy hajléktalan Miskolcon

Részeg volt, amikor ölt – mondta a bíróságon az a 28 éves hajléktalan férfi, aki a vád szerint egy hónapon belül kétszer is gyilkolt Miskolcon. Először 2020 nyarán egy ismerősét verte agyon karóval, majd szeptemberben halálra késelt egy másik hajléktalant. Az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, de nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, így nem született ítélet.
2:33
HíradóHiányzó gyerekek, elveszett család – fájóbb, szomorúbb a fedél nélkül élők karácsonya
2022. december 24. 17:50

Hiányzó gyerekek, elveszett család – fájóbb, szomorúbb a fedél nélkül élők karácsonya

Egy kunyhót, egy kis lakást, elveszített szeretteiket, vagy éppen a gyerekeik ölelését kérnék karácsonyra maguknak azok a fedél nélkül élők, akik a fővárosi Kocsis utcai átmeneti szálló az otthonuk. Van köztük, aki a szállón is készít karácsonyi vacsorát a párjának vagy a szobatársainak, más inkább úgy csinál, mintha a mai is egy szokásos hétköznap lenne.
0:39
HíradóMegpofozta és fejbe rúgta társát egy hajléktalan, közmunkát kaphat érte
2022. szeptember 4. 16:40

Megpofozta és fejbe rúgta társát egy hajléktalan, közmunkát kaphat érte

Az utcán, nappal verte meg társait egy hajléktalan Veszprémben még júniusban, most emeltek vádat ellene. Két férfi a hajléktalanszálló előtt ivott, amikor az épületből kiment hozzájuk ugyancsak ittas társuk, és ütni kezdte őket. Az egyik, földre került férfit nemcsak pofozta, hanem fejbe is rúgta. A verés miatt senki nem sérült meg, de az ügyészség szerint az eset alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat keltsen, ezért tárgyalás mellőzésével közmunka kiszabását kérte a verekedőre a bíróságtól.
0:42
Híradó170 óra közmunka és 8 hónap fogház lett a verekedés vége
2022. szeptember 3. 15:53

170 óra közmunka és 8 hónap fogház lett a verekedés vége

Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két férfit, akik még augusztusban verekedtek össze Kaposvár belvárosában. A húszas, illetve ötvenes éveikben járó hajléktalanok először összeszólalkoztak, majd felváltva ütötték egymást, a verekedést ketten végig is nézték. Az adok-kapokot térfigyelő kamera rögzítette. Az idősebb verekedőt százhetven óra közmunkára, a másikat nyolc hónap fogházra ítélték, neki két korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie. Egyikük fellebbezett, az ítélet nem jogerős.
2:40
Híradó40 év után kirakná a házából a 76 éves nőt a XXIII. kerületi önkormányzat
2022. június 24. 18:29

40 év után kirakná a házából a 76 éves nőt a XXIII. kerületi önkormányzat

Hajléktalanná válhat egy 76 éves soroksári nő, a kerületi önkormányzat ugyanis kilakoltatná az ingatlanból, ahol közel 40 éve él. Az asszony még a rendszerváltás előtt egy bérelt szántőföldre építkezett. Engedélye ugyan nem volt rá, az ingatlant az önkormányzat később mégis nyilvántartásba vette. Jogi képviselője szerint ekkor bérleti szerződést kellett volna kötniük a nővel.
BelföldTehetetlen villamosvezetők, közömbös utasok – BKV-dolgozók reagáltak arra, hogy kollégájuk durva hangon szállított le két hajléktalant a villamosról
2022. április 14. 8:53

Tehetetlen villamosvezetők, közömbös utasok – BKV-dolgozók reagáltak arra, hogy kollégájuk durva hangon szállított le két hajléktalant a villamosról

Pokoli képet festettek frusztrált hétköznapjaikról a rtl.hu-nak megszólaló BKV-járművezetők, akik saját bevallásuk szerint is nehezen uralkodnak indulataikon. Szerintük nem a hajléktalanokkal, és még csak nem is azzal van a baj, ha valaki büdös, vagy ápolatlan, hanem azokkal, akik alkohol, vagy valamilyen drog hatása miatt nem tudnak uralkodni magukon és összepiszkítják a járműveket. Miközben az utasok közömbösen lépkednek át egy földön fekvő embert is.