HAJLÉKTALAN

2:08
HíradóA fiatal hajléktalan testének 90 százaléka megégett, amikor rágyújtották a romos házat
2024. január 18. 18:49

A fiatal hajléktalan testének 90 százaléka megégett, amikor rágyújtották a romos házat

Brutális történet megrázó részletekkel. Puszta kézzel próbálta eloltani a testén égő tüzet az a 20 éves hajléktalan fiatal, akire lakótársa gyújthatott rá egy romos épületet még 2020-ban Budapesten. Kiderült: az akkor 18 éves támadó – aki ellen most emeltek vádat – korábbi vitájuk miatt egy benzinnel teli égő fémdobozt rúgott a már alvó áldozatra, aki mellett ott aludt a barátnője is. Ő is megsérült.
1:37
HíradóAzért ölhette meg hajléktalan barátját, mert az visszautasította szexuális közeledését
2024. január 18. 18:44

Azért ölhette meg hajléktalan barátját, mert az visszautasította szexuális közeledését

14 év börtönre ítélte a bíróság azt az orosztonyi férfit, aki a vád szerint megölte hajléktalan barátját, miután italozás közben összevesztek, majd másnap elásta a holttestet a kertjében, még 2021 decemberében. Az ügyészség szerint szexuálisan közeledett a hajléktalan férfihoz, aki ezt visszautasította, ezért dühében ütötte-rúgta, végül két szúrással halálra késelte. A férfi még csütörtökön is tagadta a gyilkosságot, és fellebbezett. Az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős.
1:43
HíradóBrutálisan megöltek egy hatvan év körüli párt Tószegen, a helyiek szerint az végezhetett velük, akit befogadtak a házukba
2024. január 16. 18:37

Brutálisan megöltek egy hatvan év körüli párt Tószegen, a helyiek szerint az végezhetett velük, akit befogadtak a házukba

Megöltek egy 60 körül párt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen. A szoljon.hu úgy tudja: már két napja halottak lehettek, mire hétfő este rájuk találtak. Információink szerint egy hajléktalan ismerősük végezhetett velük brutálisan, akit nemrég fogadtak be a házukba. A gyilkos ellen elfogatóparancsot adtak ki. Úgy tudjuk, nem sokkal ezelőtt elfogták, de a rendőrök ezt egyelőre nem erősítették meg.
1:32
HíradóTagadta, hogy ölni akart: megszólalt a szegedi hajléktalan nő, aki rágyújthatta a sátrukat férjére
2024. január 10. 18:32

Tagadta, hogy ölni akart: megszólalt a szegedi hajléktalan nő, aki rágyújthatta a sátrukat férjére

Gyógyszerei miatt zavart állapotban volt, nem emlékszik a részletekre – mondta a bíróságon az a szegedi nő, aki a vád szerint tavaly májusban rágyújtotta férjére a sátrukat, amelyben egy híd mellett éltek. A férfi ki tudott menekülni. A nő a rendőröknek elismerte a gyújtogatást, de tagadta, hogy meg akarta ölni a férjét. Emberölés kísérletével vádolják. 
7:41
FókuszKorábban ápoló volt Márta, aki most hajléktalanszállóról jár dolgozni
2023. december 22. 20:41

Korábban ápoló volt Márta, aki most hajléktalanszállóról jár dolgozni

Murányi Gyula és Bukovszki Márta történetét mutatjuk be ebben a riportban. Gyula válása után egyedül maradt két kislányával. Orvosi és közgazdasági egyetemet is végzett, mégsem tud munkát vállalni, mert egészségi állapota miatt leszázalékolták: a válás után lefogyott, tönkre mentek az ízületei és a gerincét is műtötték. Gyula alig 100 ezer forintból gazdálkodik havonta, ez nagyjából az élelmiszerre és a rezsire elég, ha pedig nincs váratlan kiadás, 5-8 ezer forintot még félre is tud tenni.
1:39
HíradóAz orosztonyi férfi állítja, nem ő ölte meg barátját, csak ijedtében ásta el a holttestét
2023. november 20. 18:38

Az orosztonyi férfi állítja, nem ő ölte meg barátját, csak ijedtében ásta el a holttestét

Tagadja az orosztonyi férfi, hogy megölte barátját, azt azonban beismerte, hogy a holttestet elásta a háza udvarán 2021 decemberében, állítása szerint ijedtében. A vád szerint együtt italozott hajléktalan ismerősével, majd szexuálisan közeledett felé, az áldozat azonban visszautasította, ezért végezhetett vele. Korábban azt állította, önvédelemből ölt, ma pedig már azt, holtan talált rá a szobájában.
2:11
HíradóA férfit zavarta a hajléktalan nő, ezért leöntötte egy vödör vízzel, áldozata reggelre kihűlt
2023. november 17. 18:46

A férfit zavarta a hajléktalan nő, ezért leöntötte egy vödör vízzel, áldozata reggelre kihűlt

Bűnt követett el, de nem tartja magát gyilkosnak – ezt mondta a bíróságon a férfi, akit egy hajléktalan megölésével vádolnak. Az ügyészség szerint 3 éve télen azért öntötte le az alvó nőt egy vödör vízzel Kispesten, mert zavarta, hogy a házuk mellett él. Áldozata reggelre kihűlt. A felsőfokú végzettségű családapa akár 20 évet is kaphat.
1:48
HíradóMegfulladt a saját vérében egy hajléktalan Szegeden, társa verhette meg részegen
2023. november 14. 19:04

Megfulladt a saját vérében egy hajléktalan Szegeden, társa verhette meg részegen

Tagadta bűnösségét az előkészítő ülésen az a hajléktalan férfi, aki a vád szerint részegen úgy megverte egy társát tavaly nyáron, hogy eleredt az orra vére, majd az áldozat belefulladt a saját vérébe. Mindez a szegedi kiserdőben történt. Az ott élő férfi azért támadt a szomszédjára, mert őt hibáztatta, amiért nem akadályozta meg sátra leégését előző nap.  
1:27
HíradóÉlete végéig rács mögé kerülhet az a hajléktalan, aki kegyetlen módon végzett társaival
2023. október 6. 18:32

Élete végéig rács mögé kerülhet az a hajléktalan, aki kegyetlen módon végzett társaival

Élete végéig rács mögé kerülhet az az 55 éves hajléktalan, aki tavaly nyáron felgyújtott egy 63 éves szintén hajléktalant, majd októberben egy másik férfival tette ugyanezt Szombathelyen. Első áldozata belehalt sérüléseibe, a másik súlyosan megégett. Később egy lakótársát is megszúrta egy késsel, ő könnyebben sérült meg. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.
Külföld„Ne adj pénzt neki, úgyis piára költi” – egy kísérletben milliókat adtak egy összegben hajléktalanoknak, meglepő eredmény született
2023. szeptember 17. 11:34

„Ne adj pénzt neki, úgyis piára költi” – egy kísérletben milliókat adtak egy összegben hajléktalanoknak, meglepő eredmény született

Kanadai kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik, ha milliókat adnak hajléktalanoknak. Az emberek többsége azt hitte, a pénzből néhány hónap múlva semmi sem lesz, mert azt a hajléktalanok elverik élvezeti cikkekre, például alkoholra és cigarettára. A valóságban azonban egészen más történt, ami felveti a kérdést, hogy valóban bírságolással és börtönnel lehet-e a legjobban segíteni a leginkább rászorulókat, ahogyan az Magyarországon is történik. 
1:54
HíradóMegölte hajléktantársát, mert megitta a pálinkájukat – öt év börtönt kapott a szegedi férfi
2023. szeptember 13. 19:31

Megölte hajléktantársát, mert megitta a pálinkájukat – öt év börtönt kapott a szegedi férfi

Jogerősen öt év börtönt kapott a férfi, aki három éve hajléktalantársával halálra vert Szegeden egy harmadikat, mert megitta a pálinkájukat. Legalább hússzor megrúgták és ütötték ököllel, lécekkel, majd magára hagyták a rakparton. Egy járókelő talált az áldozatra, aki pár óra múlva meghalt. Az egyik tettes már jogerős büntetését tölti, a másik ügyében szerdán döntött a Szegedi Ítélőtábla.
5:45
Fókusz„Ne bántsatok, ne bántsatok, én ezt nem érdemlem meg” – 18 évesen kikerült az intézetből Tomi, végül a váciak karolták fel a fiút
2023. szeptember 7. 20:20

„Ne bántsatok, ne bántsatok, én ezt nem érdemlem meg” – 18 évesen kikerült az intézetből Tomi, végül a váciak karolták fel a fiút

Vácon láttak egy fiatal fiút napok óta a vasútállomáson üldögélni – a hír már egy hete pörgött a közösségi médiában. Végül Fónagy István fogadta be a hajléktalannak tűnő fiatalembert, akiről hamar kiderült: egy nevelőintézetből jött el, mert már nagykorú, és nem áll gyámság alatt. Az esete sajnos nem egyedi. 
1:50
HíradóÁlmában támadhattak rá – megöltek egy hajléktalan férfit Újbudán
2023. augusztus 30. 18:24

Álmában támadhattak rá – megöltek egy hajléktalan férfit Újbudán

Megölte hajléktalan társát egy férfi Újbudán, éjszaka, álmában támadhatták meg. A gyilkosság egy hajléktalanszálló közelében történt. A helyiek úgy tudják, az áldozatot súlyos fejsérüléssel szállították kórházba. A gyilkosság gyanúsítottját szerdán letartóztatta a bíróság. A férfit a helyszínen elfogták, azóta hallgat. Büntetett előéletű, legutóbb testi sértés és állatkínzás miatt ítélték el.
1:48
HíradóFelhívott a lakására egy hajléktalant, majd megölte – ügyvédje szerint csak védekezett a pécsi fiatal
2023. augusztus 23. 18:34

Felhívott a lakására egy hajléktalant, majd megölte – ügyvédje szerint csak védekezett a pécsi fiatal

Elmegyógyintézetbe küldte a bíróság a pécsi gyilkosság gyanúsítottját. A 20 éves férfi a gyanú szerint hétfőn hajnalban a lakásába hívott egy hajléktalant, akivel aztán összevesztek és dulakodtak. A fiatal eközben többször fejbevágta egy kalapáccsal, majd kétszer mellkason szúrta. A 65 éves férfi azonnal meghalt. Ügyvédje szerint megbánta a történteket és önvédelemre hivatkozik. A gyanúsított korábban már állt pszichiátriai kezelés alatt.
1:42
Híradó„Teljesen össze volt verve, minden csupa vér volt” – halálra vertek egy férfit szerda éjszaka Budapest belvárosában
2023. augusztus 10. 18:24

„Teljesen össze volt verve, minden csupa vér volt” – halálra vertek egy férfit szerda éjszaka Budapest belvárosában

A vérbe fagyott hajléktalan holttestét külföldi turisták találták meg a VII. kerületben, a Klauzál téri park mellett. Taxisoktól kértek segítséget, hogy hívják a mentőket, akik már nem tudtak segíteni rajta. A gyilkos után hajtóvadászat indult. A rendőrök végül csütörtök kora délután a Rákóczi téren fogták el a gyanúsítottat.
2:05
Híradó„Ilyen égési sérülések akkor keletkeznek, ha bedobják egy égő kemencébe és ott van 20 percig” – élete végéig börtönben marad a hajléktalan, aki 10 ezer forint miatt gyújtotta fel ismerősét
2023. július 6. 18:34

„Ilyen égési sérülések akkor keletkeznek, ha bedobják egy égő kemencébe és ott van 20 percig” – élete végéig börtönben marad a hajléktalan, aki 10 ezer forint miatt gyújtotta fel ismerősét

Soha nem jöhet ki a börtönből az ismerősét felgyújtó hajléktalan. Így döntött az ítélőtábla jogerősen. 15 éve, 2008-ban végzett ismerősével. 10 ezer forinton vesztek össze. A támadót egyszer már elítélték gyilkosságért. Még 1979-ben egy rendőrt ölt meg társaival. Akkor csak azért nem ítélték halálra, mert még nem volt 20 éves.
1:43
HíradóA halálos késeléssel gyanúsított férfi állítja, nem ő ölte meg barátját, csak azért temette el, mert megijedt
2023. június 22. 18:42

A halálos késeléssel gyanúsított férfi állítja, nem ő ölte meg barátját, csak azért temette el, mert megijedt

Megijedt, ezért temette el halott barátját, de nem ő ölte meg. Ezzel védekezett a bíróságon az az 57 éves orosztonyi férfi, aki az ügyészség szerint 2021 decemberében halálra késelte hajléktalan ismerősét. Együtt ittak a vádlott otthonában, majd a házigazda szexuálisan közeledett vendégéhez. Miután ő visszautasította, a férfi ütni-rúgni kezdte, majd megszurkálta. A holttestét másnap, a kertje végében ásta el.
2:11
HíradóTényleges életfogytiglant kapott a gyilkos, aki két hajléktalant mészárolt le
2023. június 9. 18:41

Tényleges életfogytiglant kapott a gyilkos, aki két hajléktalant mészárolt le

Élete végéig börtönben maradhat a gyilkos, aki két éve két hajléktalant mészárolt le Szegeden. A 33 éves orosházi férfi előző nap szabadult a börtönből, bozótvágóval és késsel végzett áldozataival. Fellebbezések után az ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős ítéletet: tényleges életfogytiglant kapott a gyilkos. Negyven év múlva hivatalból lefolytatják a kegyelmi eljárást, de ez nem jelenti automatikusan, hogy szabadulhat.