Hiányzó gyerekek, elveszett család – fájóbb, szomorúbb a fedél nélkül élők karácsonya

Adventi koszorú az épület előtt, karácsonyi díszek az aulában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek Kocsis utcai átmeneti szállóján igyekeztek maximálisan ünnepivé varázsolni a hangulatot. Az itt élők mégis vegyes érzésekkel várják a karácsony estét.

„Van két gyerekem, addig karácsony volt, most nem, most már nem úgy élvezem a karácsonyt, ahogy eddig” – mondja Gajda Krisztina, aki egy buszpályaudvaron takarít. Dolgozni fog reggelig.

Kozma Judit sem ünnepel. Azt mondja, ahhoz túlságosan hiányzik neki a család. A 38 éves nőnek két gyereke van, a nagyobbik 9 éves, a kisebb csupán öt hetes. Őket most mások nevelik.

„Készülődni nem készülődök, tehát a nap ugyanúgy eltelik, mint minden egyes nap az évben."

Rozsnyai Mária azonban készül az ünnepre. Párjával, Józseffel 8 hónapja élnek ezen a szállón. Az idei lesz a második közös karácsonyuk.

„Sóágyon sült csirkét sütöttem, és muffint és hát … hát nem azt mondom, hogy jó beiglit sütök, de azt is."

Ünnepi vacsorával készül Mórócz Jószefné is.

„Ma este rántott húst csinálok sült krumplival a lányoknak, chipset vettem, meg lesz egy kis gesztenyepüré tejszínhabbal, kóla. Megünnepeljük a karácsonyt. Mivel a szobában négyen vagyunk, én most úgy gondolom, hogy a négy lakó az egy család."

Az itt élők nem is érzik magukat hajléktalannak, csak fedél nélkülinek.

„Én úgy érzem magam, hogy egy rossz helyzetbe kerültem, aztán a szállótól kaptam egy lehetőséget, hogy az életemet megváltoztassam" – mondja Kozma Judit

Ajándékot a legtöbbjük nem kap, nincs kitől. Ha kérhetnének, mégis lenne karácsonyi kívánságuk.

„… egy kétszobás lakás” – mondja Simon József

„Nekem meg az, hogy a párommal együtt legyünk sokáig!" – teszi hozzá Mária

„Akiket elvesztettem, szeretteimet, azok itt legyenek mellettem, velem, a volt párom is” – kéri Gajda Krisztina

„Egy kis kunyhót kérnék, egy kunyhót, ahol el tudok aludni, lenne egy lakásom, azt kívánnám!” – mondja sírva Mórócz Józsefné.

Kozma Judit csak a gyerekeit szeretné. „Ha az öthetest behoznák kézbe, és ha a 9 éves mellettem áll, na az lenne az ajándék! Abban a szent pillanatban elsírnám magam. Nekem ők adják az életet, tehát az, hogy őket világra hoztam, mint a kettőt, azzal van egy felelősségem, egy életcélom, ami az, hogy őket felneveljem.”

A szociális munkások ugyan nem tudják pótolni az elvesztett családtagokat és javakat, de igyekeznek minél több közös programmal szebbé, vagy kevésbé fájóvá tenni a fedél nélkül élők ünnepét.