CIVILEK

Ritka nagy hatalmat kaptak a civilek és a kis pártok Pécsen

Ritka nagy hatalmat kaptak a civilek és a kis pártok Pécsen

10:58
Házon kívülHodász András vállalkozó lett, a mikepércsi anyák mellett pedig már az apák is harcolnak az akkumulátorgyár ellen
2025. január 6. 14:58

Hodász András vállalkozó lett, a mikepércsi anyák mellett pedig már az apák is harcolnak az akkumulátorgyár ellen

Megmutatjuk hogyan élte meg 2024-et az órásmester, akinek a szakmája lassan eltűnőben van. És aki egyébként együtt vacsorázott John Lennon özvegyével Yoko Onoval. Hogyan kezdett teljesen új életet és vált –  ahogy ő mondja – felnőtté az egykori katolikus pap, Hodász András. És hogyan harcolnak meg a hatóságokkal szinte naponta az akkumulátorgyárak ellen küzdő Mikepércsi anyák, akik között ma már nagyon sok apuka is van. 
2:41
HíradóTiltakoznak a civilek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa ellen
2024. július 31. 19:48

Tiltakoznak a civilek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa ellen

Szeptemberben megkezdődnek a munkálatok: lebontják az emblematikus Pagodát, és a stúdióépületeket az egykori Magyar Rádió területén, hogy a helyükön felépülhessen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa. A beruházás költségét a kormány jelenleg 200-250 milliárd forintra becsüli, és a terület teljes megújulását ígéri. A civilek azonban tiltakoznak a szerintük értelmetlen rombolás ellen, ami évekre élhetetlenné tenné a lakókörnyezetüket. Józsefváros önkormányzata azt kéri az Építési és Közlekedési Minisztériumtól, hogy módosítsák a terveket a lakók igényei szerint.
2:54
VideóTaknyukon és vérükön kell kirángatni őket a Parlamentből – a nap, amikor Bayer Zsolt bocsánatot kért
2024. május 15. 5:41

Taknyukon és vérükön kell kirángatni őket a Parlamentből – a nap, amikor Bayer Zsolt bocsánatot kért

Azóta sem történt ilyen: 2017-ben ezen a napon Bayer Zsolt bocsánatot kért a civilektől, amiért korábban azt mondta róluk, hogy a taknyukon és vérükön kell kirángatni őket a Parlamentből. A jobboldali publicista egy budapesti sörözőben vitatkozott civilekkel és ellenzéki képviselőkkel, a terem zsúfolásig megtelt. Az eseményen azt is mondta, nem csak ő ír indulatos szövegeket, de másokéból nem lesz balhé. Az akkor LMP-s Szél Bernadett szerint az újságíró egész munkássága az uszításról szól. Gulyás Márton aktivista pedig azt is felajánlotta Bayernek, hogy lefejelheti, ha akarja. 
2:52
EurópaMit tesz az Európai Parlament a gyermekvédelemért?
2024. április 23. 10:56

Mit tesz az Európai Parlament a gyermekvédelemért?

Sok európai parlamenti képviselő írt alá egy kezdeményezést, amiben vállalják, hogy kiállnak a gyermekvédelem mellett – erről beszélt Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi tanácsadója. De pontosan mit tesz az Európai Parlament a gyerekek jogaiért, és mit jelent a gyakorlatban az, hogy a gyerekek is részt vesznek az őket érintő döntésekben? Gyurkó Szilva szerint azért fontos elmennünk szavazni, mert minden olyan döntés, amit az Európai Unióban hoznak, az ránk is vonatkozik, ezért sem érdemes démonizálni az európai intézményeket.
2:36
HíradóKormányrendelettel szoríthatják ki a helyieket és a fürdőzni vágyókat a balatonvilágosi strandról
2024. március 16. 18:26

Kormányrendelettel szoríthatják ki a helyieket és a fürdőzni vágyókat a balatonvilágosi strandról

Civilek tiltakoztak a balatoni Club Aliga elzárt területein, mert úgy érzik, a beruházó fokozatosan kiszorítja a helyieket és a strandolni vágyókat. A Fürdőegyesületnél azt mondják: egy tavaly őszi kormányrendelet-módosítás óta még kevesebb lehetőségük van a luxusberuházások megakadályozására, de nem adják fel. A terület tulajdonosa jelenleg egy NER-közeli építési vállalkozó. A polgármester úgy reagált: garanciát kapott arra, hogy a strand nem szűnik meg. 
BelföldNégy súlyos eset, amikor a magyar állam cserben hagyta polgárait, vagy elhanyagolta feladatait
2024. február 21. 14:07

Négy súlyos eset, amikor a magyar állam cserben hagyta polgárait, vagy elhanyagolta feladatait

Nem csak a gyermekvédelemben bukott el a kormány szoros írányításában működő magyar állam: az ukrán menekültek, az egészségügy és az oktatás területén is csődöt mondtak, mint alábbi példáink bizonyítják. Magyarországon megszokott, hogy egy-egy probléma megoldására a civil társadalom mozgósítja magát, ami azt jelenti, hogy kétszer fizetnek egy szolgáltatásért, hiszen befizetett adójukért cserébe az állam nem látta el feladatait.
2:39
HíradóTestükkel védenék meg a fákat Újbudán a Déli Körvasúttól
2024. január 17. 18:03

Testükkel védenék meg a fákat Újbudán a Déli Körvasúttól

Élőlánccal tiltakozva, a testükkel védenék meg a kivágásra ítélt fákat civilek és ellenzéki politikusok Újbudán, ahol több éves jogi huzavona után elkezdték a Déli Körvasút nevű projekt kivitelezését. Bár a bíróság korábban kétszer megsemmisítette a vasúti pálya bővítésének környezetvédelmi engedélyét, a kormány katonailag kiemelt beruházássá nyilvánította azt, így harmadjára is engedélyt adtak a munkálatokra. A helyiek a fakivágáson kívül azt sem szeretnék, hogy a vasúti pálya még közelebb kerüljön a házaikhoz.
2:02
HíradóEgyiptomba vitték a gázai kórházból kimenekített koraszülött csecsemőket
2023. november 19. 18:17

Egyiptomba vitték a gázai kórházból kimenekített koraszülött csecsemőket

Kimenekítettek több mint 30 koraszülöttet a gázai kórházból. Az egyiptomi határhoz, Rafahba szállították. A kórház igazgatója azt mondta, a csecsemőknek már nem jutott gyógyszer, és az inkubátorok sem működtek az áramszünet miatt. Közben a katari kormányfő arról beszélt: küszöbön a megegyezés a Hamász terroristái által elfogott túszok elengedéséről. 
BelföldKarácsony Gergely: Az állam ma részvénytársaság, de Budapest köztársaság, és az is marad
2023. október 23. 12:12

Karácsony Gergely: Az állam ma részvénytársaság, de Budapest köztársaság, és az is marad

Orbán Viktor idén is vidéken, ezúttal Veszprémben beszélt, kordonok mögött, az ellenzéki pártok egy-egy rendezvénnyel letudták a nemzeti ünnepet. A Momentum azért akciózott a Karmelita előtti kordonnál és Veszprémben, délután pedig diák- és tanárszervezetek, civilek tüntettek majd több ezren a fővárossal közösen ünnepeltek. A rendezvény véget ért, ezzel közvetítésünk is befejeződött.
3:21
HíradóVideó: Gázában kígyózó sorokban várják az emberek, hogy ivóvízhez jussanak
2023. október 19. 18:53

Videó: Gázában kígyózó sorokban várják az emberek, hogy ivóvízhez jussanak

Ivóvízhiány és egészségügyi válsághelyzet fenyeget a blokád alá vett Gáza övezetben. Bár Izrael beleegyezett, hogy Egyiptom korlátozott segélyszállítmányt küldjön a palesztin civileknek, továbbra is folytatja a terület bombázását. Joe Biden amerikai elnök után Rishi Sunak brit kormányfő is Tel-Avivba utazott, hogy megpróbálja enyhíteni az egész térség biztonságát fenyegető háborús feszültséget.
2:26
Híradó„Hányan fognak idő előtt meghalni?” – a polgármester háza előtt tiltakoztak Debrecenben az akkugyárak ellen
2023. október 18. 16:33

„Hányan fognak idő előtt meghalni?” – a polgármester háza előtt tiltakoztak Debrecenben az akkugyárak ellen

Újabb tüntetés volt Debrecenben, ezúttal a polgármester háza elé vonultak a tiltakozók, akik szerint továbbra is kiskapu az akkugyáraknak a környezetvédelmi hatósági szerződés. A demonstrálók szerint hiába mondja azt a kormány, hogy ez csak a kohászati üzemekre vonatkozik, nem jelent meg olyan rendelet, ami ezt pontosítaná, és szerintük a polgármesternek a helyi lakosok érdekeit kellene képviselnie. Több helyi civil szervezet elhatárolódott a megmozdulástól, a debreceni Fidesz álcivileknek nevezte a tüntetőket. Videónkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat a tüntetésen. 
1:12
VideóVideón a pusztulás: lakóházat bombáztak az oroszok, két civil halt meg Zaporizzsjában
2023. október 18. 13:44

Videón a pusztulás: lakóházat bombáztak az oroszok, két civil halt meg Zaporizzsjában

Két ember meghalt, és legalább négy megsebesült, miután orosz légitámadás ért egy lakóházat Zaporizzsjában. Az ötemeletes épület ablakai kirobbantak, a bejárat pedig teljesen megsemmisült. A Zaporizzsjai terület kormányzója elmondta, hogy nyolc lakóház sérült meg a rakétatámadásban. A délkelet-ukrajnai város jelenleg részben Oroszország ellenőrzése alatt áll.
5:20
FókuszKét híres párkereső már megvan a Celebrandiból, és azt is elmondták, kivel találkoznának szívesen!
2023. május 18. 19:09

Két híres párkereső már megvan a Celebrandiból, és azt is elmondták, kivel találkoznának szívesen!

Megvan a nyár legforróbb durranása, itt az RTL-en: indul a Celebrandi. Nyolc ismert ember döntött úgy, elég a szingliségből, és itt az ideje megtalálni az igazit – még akkor is, ha mostanság a pártalálás nem éppen egyszerű feladat. Két név már megvan a leendő párkeresők közül: Frohner Fecó és Schumacher Vanda is az igazit keresi majd. 
5:14
Fókusz4 ismert nő és 4 ismert férfi keresi majd a szerelmet az RTL képernyőjén
2023. május 2. 20:40

4 ismert nő és 4 ismert férfi keresi majd a szerelmet az RTL képernyőjén

Soha nem volt még olyan nehéz igazi párt találni, mint most, mondja Bánitzky Kata pártaláló mentor, aki szerint az elmúlt években az online világ még inkább megnehezítette a való világban az ismerkedést. Magyarországon a felmérések szerint legalább kétszázötvenezren élnek egyedül, társra vágyakozva. Aki változtatni szeretne, jelentkezhet a Celebrandi című új műsorba.
2:29
HíradóSzülők, civilek és politikusok is tüntettek a tanárok helyzetének javításáért az ország több pontján
2023. április 24. 18:48

Szülők, civilek és politikusok is tüntettek a tanárok helyzetének javításáért az ország több pontján

Plakátokkal és rendhagyó órákkal tiltakoztak ma a tanárok országszerte: a státusztörvény, a teljesítményértékelés és az oktatás szerintük elkeserítő helyzete miatt. Az országos sztrájkban résztvevő pedagógusokért szülők álltak ki Szegeden, Budapesten pedig civilek és ellenzéki politikusok tartottak csendes demonstrációt. A Belügyminisztérium az akciókra reagálva azt közölte, céljuk a tanárok erkölcsi és anyag megbecsülésének növelése.  
2:36
Híradó„Aki kénytelen otthon ápolni hozzátartozóját, szegénységbe van beletolva” – petíciót indítottak az otthonápolási díj emeléséért
2023. március 5. 17:44

„Aki kénytelen otthon ápolni hozzátartozóját, szegénységbe van beletolva” – petíciót indítottak az otthonápolási díj emeléséért

Az otthonápolási díj emeléséért gyűjtenek aláírásokat civilek, mert méltatlannak tartják, hogy felnőtt hozzátartozóik egésznapos gondozásáért mindössze havi 45 ezer forintos alaptámogatást kapnak. Az érintettek a gyermekek otthongondozási díjához hasonlóan a minimálbérrel megegyező összeget szeretnének kapni. A Belügyminisztériumtól azt írták, az ápolási díj idén 5,2 százalékkal emelkedik.
4:09
ReggeliKiszorítják őket a lakókörnyezetükből – a Balaton környéki településeken élők végtelenül elkeseredettek, de sokan nem mernek felszólalni
2023. február 20. 9:48

Kiszorítják őket a lakókörnyezetükből – a Balaton környéki településeken élők végtelenül elkeseredettek, de sokan nem mernek felszólalni

Végtelenül elkeseredettek a Balaton környékén élők, hiszen az óriási építkezések miatt kiszorítják őket a lakókörnyezetükből. Elveszik a strandjaikat, vagy a kevés megmaradt parti sétányt. A kis településeken mégis sokan félnek felszólalni, hiszen mindenki ismer mindenkit, és gyakran előfordul, hogy a véleményük miatt retorziók érik őket. Badzsó Angéla, az Összefogás a Balatonért egyik alapítója azért küzd, hogy a helyieket kellő tudással ruházzák fel arról, hogy mik a jogaik, és milyen lehetőségeik vannak ilyen ügyekben.
5:04
ReggeliA tiltakozók szerint nem működő technológia, hogy a tervezett debreceni akkumulátorgyár felhasználja a saját szennyvizét
2023. február 8. 7:43

A tiltakozók szerint nem működő technológia, hogy a tervezett debreceni akkumulátorgyár felhasználja a saját szennyvizét

Debrecen egy vízben szegény város, mondja Illés-Rácz Mariann a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnökségi tagja. Természetes vizekben nem gazdag a környék, ezért nem tudják, és nem értik a tervezett akkumulátorgyár miből fogja megoldani a saját vízellátását. Egy tanulmány szerint a debreceni ipari park tervezett napi vízfelhasználása 40 és 60 ezer köbméter per nap, ami ugyanannyi, mint a teljes városé, miközben a kutakból kinyerhető teljes napi vízmennyiség ennél kevesebb.
2:01
HíradóKiszorították Szoledárból az oroszok az ukrán védőket, a civileket buszokkal szállítják Oroszországba
2023. január 14. 18:04

Kiszorították Szoledárból az oroszok az ukrán védőket, a civileket buszokkal szállítják Oroszországba

Kiszorították az ukrán védőket az orosz csapatok Szoledár térségéből, bár még folynak az utóvédharcok. A megszállók összegyűjtik a civileket, és buszokkal Oroszországba szállítják őket. Az oroszok fő célja továbbra is a közeli Bahmut bekerítése, amit hónapok óta próbálnak elfoglalni. Mára virradóra Kijevet is támadták rakétákkal.
Külföld„Ha élni akarsz, kezdj gyalogolni” – az Ukrajna elleni háború titkos szörnyűségei
2022. november 2. 9:17

„Ha élni akarsz, kezdj gyalogolni” – az Ukrajna elleni háború titkos szörnyűségei

Ma már sokat lehet tudni arról, hogy milyen rémtetteket követtek el Ukrajnában az elfoglalt területeken az orosz erők, amelyek civilek megkínzott holttesteivel teli tömegsírokat hagynak maguk után. Azonban van egy gyakorlat, amiről nyolc hónappal a háború kezdete után is csak szörnyű sejtések élnek. Az úgynevezett „szűrőállomásokon” civilek százezreit kényszerítették át, akik ott eltűntek, azóta sem kerültek elő.