A birodalom, ahol az emberi élet nem sokat ér

A lassan két éve tartó Ukrajna elleni orosz háborúból gyakran érkeznek olyan hírek, amelyek valamilyen orosz lakosságot vagy katonaságot érintő orosz akcióról vagy fiaskóról szólnak. 

Közvetlenül az elmúlt napokban két ilyen esemény is történt: három nappal ezelőtt a 2014-ben megszállt luhanszki régióban található Rubizsnye városára dobott egy FAB-250-es, nagy romboló erejű siklóbombát egy orosz vadászbombázó. A hivatalos tájékoztatás szerint senki sem sérült meg a támadásban. Ez alig egy héttel azután történt, hogy egy orosz harci gép véletlenül bombát dobott az ukrán határtól 150 kilométerre, a belgorodi területen lévő Petropavlovka falura.

Nem sokkal korábban a délnyugat-oroszországi Belgorod elleni állítólagos ukrán légitámadásoktól volt hangos a nemzetközi média. A városban történt halálos robbanásokkal kapcsolatban kiderült, hogy a belgorodi katonai-ipari komplexum ellen indított ukrán drónokat próbálta az orosz légvédelem megsemmisíteni, és több célt tévesztett rakétájuk is a város lakónegyedeire zuhant. 

A Belgorod közelében lévő orosz rakétatámaszpontról rendszeresen lőnek ki földi célpontok ellen átalakított – nem éppen tökéletesen működő – Sz-300-as légvédelmi rakétákat Ukrajnára, decemberben ezekből is hullottak belgorodi lakott területekre. Mivel az orosz hatóságok igyekeznek ezekben az esetekben ködösíteni, a károkról, a halálos áldozatok és sérültek számáról nehéz pontos képet alkotni.

Az ukrán határhoz közel, Harkiv városától nem messze fekvő Belgorodra tavaly áprilisban is rájárt a rúd, akkor az orosz légierő egyik Szu-34-es vadászbombázója dobott véletlenül két bombát is a városra: az egyik felrobbant, a másik miatt ezreket kellett kitelepíteni.

Tavaly júniusban egy felkavaró drónvideó kezdett keringeni a közösségi médiában, amelyen az volt látható, hogy az oroszok agyonlövik az állásaikat elhagyó saját katonáikat. Az orosz hadsereg tavaly kezdett bevetni olyan büntetőegységeket, amelyek célja megállítani a megfutamodó orosz katonákat, szükség esetén akár fegyverrel is.

Közvetve tekinthető csak harci cselekménynek, de súlyos civil áldozatokkal járt, amikor 2022 októberében a dél-oroszországi Jejszk városában egy lakóépület udvarára csapódott egy meghibásodott Szu-34-es. Az Azovi-tenger partján fekvő, negyvenezer lakosú Jejszk közvetlen szomszédságában lévő katonai reptérről felszálló, üzemanyaggal teli orosz vadászbombázó pilótájának nem sikerült gépét a lakott területek fölül elkormányozni. A lángba boruló toronyházban legalább 13 ember halt szörnyet, köztük három gyerek. 

Egyesek szerint a fenti példák a közelmúltból egyebek mellett arra is rámutatnak, hogy miközben a birodalmi álmokat dédelgető, a szovjet múltat újra felmelegítő Oroszország népirtó agresszorként viselkedik a szomszédos Ukrajnában, a saját lakosságára sincs tekintettel. Az állítás alátámasztására számos szovjet/orosz háborús bűnt, mészárlást, népirtást és emberiesség elleni bűncselekményt fel lehetne sorakoztatni, a nagyhatalom szűkebb és tágabb határain innen és túl, de a legbeszédesebbek tényleg azok, amelyeket kifejezetten a saját lakosság ellen követtek el. Ha csak a közelmúltra koncentrálunk, a II. világháború utáni korszakból az alábbiakat lehet például kiemelni – a teljesség igénye nélkül.

Másfél millió ember a gombafelhők árnyékában

A hidegháború legsötétebb évtizedei a nukleáris fegyverkezési versennyel összefüggésben köszöntöttek rá a Szovjetunió lakosságára. Ennek egyik emblematikus helyszíne a Kazah SzSzk területén létrehozott szemipalatyinszki atomkísérleti telep, ahol 1949 és 1989 között 456 légköri és föld alatti atomrobbantást hajtottak végre a szovjet nukleáris program keretében, tekintet nélkül az északkelet-kazahsztáni sztyeppék közelben fekvő településeire. 

A radioaktív sugárzás és szennyeződés az óvatos becslések szerint másfél millió embert érintett a régióban, a szovjet hatóságok titkolózása és nemtörődömsége miatt Kazahsztánnak jelenleg sincsenek teljes körű adatai arról, hogy a lakosság milyen rövid és hosszú távú egészségkárosodásokat szenvedett ezekben az évtizedekben.

A Majak-katasztrófa

Az atomkorszak legsúlyosabb katasztrófája történt 1957 szeptemberében az Uráltól keletre, a cseljabinszki körzetben, ahol egy titkos plutóniumgyártó telepen történt robbanás. Az akkoriban csak Cseljabinszk-40 néven jelzett zárt település nukleáris telepéről a környezetbe kerülő radioaktív szennyeződés több mint 50 ezer négyzetkilométernyi területet borított be, ahol 270 ezren éltek. 

Ehhez képest mindössze huszonkét faluból és csak körülbelül tízezer embert telepítettek ki, és az evakuálás csupán egy héttel az incidens után kezdődött meg. Az egészségügyi hatások a szokásos szovjet hozzáállás (eltitkolás, eltussolás, letagadás stb.) felmérhetetlenek, a friss kutatások szerint több tucatra tehető az incidens következtében rákban elhunyt környékbeliek száma.

Csernobil

A Majak egészen 1986-ig számított a világ legsúlyosabb atomkatasztrófájának. A csernobili atomerőműben bekövetkezett robbanásról ma már sokkal többet lehet tudni, számtalan könyv, cikk és tanulmány született a közvetlen és közvetett következményeiről is. A szovjet politikai vezetés és hatóságok hozzáállásáról két dolog árulkodik igazán.

Az egyik: ahogy Majak esetében, a csernobili katasztrófa bekövetkezte után is végzetesen hosszú ideig zajlott a titkolózás, ami a szomszédos Pripjaty város, majd a környékbeli kisebb falvak gyanútlan lakosságának késedelmes evakuálásához vezetett. A másik: az erőmű közvetlen katasztrófájának elhárítására, majd a sugárszennyezett területek megtisztítására sokszor erőszakkal kivezényelt civilek és katonák sugárvédelme és későbbi egészségügyi kezelése jócskán elmaradt az emberileg elvárhatótól. Bár az atomkatasztrófa közvetlen halálos áldozatainak száma a hivatalos szovjet közlés szerint mindössze 31 volt, a kétezres évek elején végzett kutatások óvatos becslései szerint a rákövetkező hetekben, hónapokban, években legalább négyezren halhattak meg sugárbetegségben.

Az 1999-es bérházrobbantások

Bár csak közvetett bizonyítékok és vallomások utalnak rá, a közvélekedés szerint Vlagyimir Putyin elnökké válása és végső hatalomba kerülése az 1999 szeptemberében három orosz városban – Bujnakszkban, Moszkvában és Volgodonszkban – elkövetett robbantásos merényleteknek köszönhető. A hivatalos orosz verzió szerint a több mint háromszáz civil életét követelő terrortámadás-sorozat csecsen milicisták bosszúja volt az első csecsen háborúért.

A függetlenségükért küzdő csecsenek végig következetesen tagadták, hogy közük lett volna a véres merényletekhez, amikhez érdekük sem fűződött. Putyin a robbantások után még miniszterelnökként elrendelte Groznij bombázását, ami a második csecsen háborúhoz és a csecsenföldi népirtáshoz, a jelenlegi oroszbarát csecsen kormányzat felemelkedéséhez vezetett. Vlagyimir Putyin kétségkívül profitált a történtekből: néhány hónappal később a terrorfenyegetéstől átitatott orosz közhangulatban simán megnyerte az elnökválasztást, és azóta Oroszország egyszemélyi vezetőjeként épített ki autoriter hatalmat.

A robbantások elkövetőiként hét embert azonosítottak az orosz nyomozó hatóságok, akik szerint iszlamista csecsen hadurak álltak a támadások mögött. A történtek független kivizsgálására irányuló törekvéseket elfojtották: az erre a célra létrehozott parlamenti bizottság két tagja politikai gyilkosság áldozata lett, másokat letartóztattak és bebörtönöztek. Alekszander Litvinyenko, az orosz titkosszolgálat (FSZB) volt tisztje, aki szerint bizonyítékok vannak rá, hogy Vlagyimir Putyin rendelte meg az FSZB-től a robbantásokat, Londonba menekült, ahol 2006-ban megmérgezték.

A moszkvai színházostrom

2002 októberében zajlott Oroszország történetének egyik legbrutálisabb túszdrámája. A világ tévétársaságai által szinte élőben közvetített események a Dubrovka színházban bontakoztak ki, ahol csecsen fegyveresek egy színházi előadás 850 nézőjét ejtették túszul. A robbanóeszközökkel is felfegyverkezett iszlamista szeparatisták azt követelték Vlagyimir Putyintól, hogy Oroszország vonja ki megszálló csapatait Csecsenföldről, és vessen véget a második csecsen háborúnak.

Az orosz különleges egységek (Alfa és Vimpel az FSZB Szpecnaz részlegéből) a három napig húzódó dráma végére brutális eszközökkel tettek pontot: a színház szellőzőrendszerébe fentanilt tartalmazó kábító gázt juttattak, majd behatoltak a zegzugos épületbe, és a negyven elájult csecsen terroristát helyben agyonlőttek. A túszok közül 132-en életüket vesztették a kábító gáztól, amit a kritikusok a hatóságok felelőtlen hozzáállásának számlájára írnak – csak úgy, mint a két évvel későbbi beszláni iskolai túszdráma áldozatainak kirívóan magas számát.

Nyitókép: emlékfal a Dubrovka színházban meghalt áldozatok fényképeivel Moszkvában, 2017-ben – Fotó: Mikhail Svetlov/Getty Images