BÜNTETÉS

7:34
ReggeliAkár fel is menthetik a jeladós farkas kilövésében érintett vadászokat
2023. augusztus 7. 8:45

Akár fel is menthetik a jeladós farkas kilövésében érintett vadászokat

Jelenleg nem tudni, hogy a pénteken a jeladós farkas lelövése miatt letartóztatott vadászok hogyan védekeznek – most a jeladó levágása, azaz bizonyítékok eltitkolása miatt zárták el őket. Azonban az ügyben több büntetőjogi kategória is felmerül: ilyen a kiskorú veszélyeztetése és a természetkárosítás is. Dr. Gerő Tamás ügyvéd szerint azonban akár fel is menthetik a vadászokat, és óva intett mindenkit attól, hogy a nyomozati részletek ismerete nélkül elítéljék a két férfit. Hozzátette, a médiafigyelem alapvetően nem hat a tárgylásra, de a bíró is és a nyomozók is emberek. Az ítélet a korábbi gyakorlatok alapján egyébként a felfüggesztett szabadságvesztéstől, akár a 6 évig terjedő börtönbüntetésig sok minden lehet.
1:56
VideóÖt éve döntötték el a kormánypártok: börtön jár a hajléktalanságért
2023. július 20. 12:44

Öt éve döntötték el a kormánypártok: börtön jár a hajléktalanságért

Közmunkára ítélhetik és börtönbe is zárhatják azokat a hajléktalanokat, akiket a rendőrség 90 napon belül háromszor is rajtakap, hogy az utcán él – így döntött öt éve ezen a napon az Országgyűlés. A Fidesz korábban humánusnak nevezte a szabályozást, amelyet a hajléktalanokat segítő szervezetek viszont embertelennek tartottak, és elfogadása ellen az ellenzék is tiltakozott. Korábban a kormánytöbbség az Alkotmányt is módosította, hogy büntethető legyen a hajléktalanság.
2:42
HíradóGyűjtést indított a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hogy ki tudják fizetni az Állami Számvevőszék 11 milliós bírságát
2023. július 14. 18:57

Gyűjtést indított a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, hogy ki tudják fizetni az Állami Számvevőszék 11 milliós bírságát

Fél nap alatt 6 és fél milliót már összeszedett a párt. Az ÁSZ tiltott pártfinanszírozás miatt büntette meg őket. Egy másik eljárásban a kampánypénzeik elköltését is vizsgálják, ha itt is elmarasztalják őket, a bírság akár 400 millió forint is lehet. A párt szerint ennyit biztos nem tudnának összegyűjteni.
8:52
ReggeliNyáry Krisztián: A magyar könyvkereskedelem történetében ez a valaha volt legmagasabb büntetés
2023. július 14. 9:54

Nyáry Krisztián: A magyar könyvkereskedelem történetében ez a valaha volt legmagasabb büntetés

Rekordbüntetést szabtak ki a magyar könyvpiacon egy, a tévében szabadon megnézhető sorozatból készült képregény miatt. Az állam ugyanakkor maga sem tartja be a gyermekvédelminek nevezett törvényt, hanem mazsolázik belőle – mondta a Reggeliben Nyáry Krisztián, a megbüntetett Líra kreatív igazgatója, aki szerint a kereskedők hiába próbálják követni a homályos szabályokat, a kérdéseikre évek óta nem kapnak választ. Mindeközben egyre kevesebb fiatal olvas irodalmat, az állam pedig 17 évesek kezéből vesz ki könyveket, hiszen nem tesz különbséget köztük és egy kisgyerek között.
2:24
Híradó„Több mint kétszáz halálra ítélt él úgy ma Magyarországon, hogy nem sejti: egyik pillanatról a másikra fog véget érni az élete egy közlekedési balesetben”
2023. július 8. 18:30

„Több mint kétszáz halálra ítélt él úgy ma Magyarországon, hogy nem sejti: egyik pillanatról a másikra fog véget érni az élete egy közlekedési balesetben”

Az inflációt jelentősen meghaladó mértékben, harminc százalékkal nőnek a pénzbírságok és büntetések. A parlament a jövő évi költségvetéssel együtt döntött az emelésről. A szeptember elsején életbelépő módosításról elsőként a Világgazdaság írt. Az RTL Híradó a szavazás napján kérdezte a kormányt és a belügyminisztert a közlekedési szabályok olyan szigorításáról, amely segíthet csökkenteni a közúti balesetek számát. Érdemben azonban nem válaszoltak. Gál Kristóf rendőrségi szóvivő szerint a statisztikák azt mutatják: több mint kétszázan élnek ma úgy Magyarországon, hogy nem tudják, egyik pillanatról a másikra fog véget érni az életük a közlekedési szabályok be nem tartása miatt.
2:33
HíradóEgymillió forintos bírságot kapott a Libri könyvesboltokat üzemeltető cég, a Líra ellen is eljárás indult a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján
2023. július 3. 18:57

Egymillió forintos bírságot kapott a Libri könyvesboltokat üzemeltető cég, a Líra ellen is eljárás indult a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján

Egymillió forintos bírságot kapott a Libri könyvesboltokat üzemeltető cég, amiért nem megfelelő polcra tettek ki egy olyan kiadványt, amelyben megjelentek szexuális kisebbségek – mondta a Híradónak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke. A Líra könyvterjesztő ellen is eljárás indult a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján. Rétvári Bence államtitkár szerint ifjúsági könyvek között nincs helye olyan kiadványnak, amelyben megjelenik a homoszexualitás.
6:01
FókuszKomolyan megütheti a bokáját az a nyaraló, aki nem néz utána ezeknek a szabályoknak, mielőtt átlépi az országhatárt
2023. június 16. 20:19

Komolyan megütheti a bokáját az a nyaraló, aki nem néz utána ezeknek a szabályoknak, mielőtt átlépi az országhatárt

Szenvedélyes csókcsata a Burdzs-Kalifa tövében? Önfeledt dzsipezés póló nélkül Malagán? Vagy esetleg forrónacis-atlétás séta Split belvárosában? Felejtse el! Nem minden nyaralás szabadság, nagyon sok olyan népszerű nyaralóhely van, ahol meglepően sok korlátozásnak kell megfelelnünk, különben a pénztárcánk – vagy éppen, hogy a szabadságunk bánja a dolgot. A Fókusz riportere annak járt utána, milyen különleges szabályokra érdemes odafigyelni, ha külföldre utazunk. 
13:09
Házon kívülRendszerszinten gyorshajtók a magyarok, és rengeteg áldozata van a száguldásnak – a mostaninál sokkal súlyosabb büntetésekre lenne szükség
2023. június 7. 14:14

Rendszerszinten gyorshajtók a magyarok, és rengeteg áldozata van a száguldásnak – a mostaninál sokkal súlyosabb büntetésekre lenne szükség

50 év alatt több mint 70 ezren haltak meg Magyarországon közlekedési balesetben. Nemrég jelentette be a rendőrség, hogy változtat a sebességmérés szabályain, a kommunikáció azonban kissé kaotikusra sikerült. Az tény, hogy itthon a büntetési tételek 2008 óta nem változtak, a gyorshajtás pedig rengeteg áldozatot szed. Nem ártana tenni valamit ellene, de hogy azt-e, amit a rendőrség kitalált, kérdéses. 
2:03
HíradóMegsemmisítette a bíróság a Ryanairre kiszabott 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot
2023. június 2. 19:01

Megsemmisítette a bíróság a Ryanairre kiszabott 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot

A fapados légitársaságot azután büntették meg, hogy áthárította a kormány által kiszabott, úgynevezett extraprofitadót az utasaira. A mostani döntés szerint ehhez minden joga megvolt. A kormány korábban azt ígérte: az extraprofitadót nem az emberek fizetik ki. A DK szerint a kormány tulajdonképpen az embereket sarcolja. A bírságot kiszabó kormányhivatal és a kormány kiáll a büntetés jogossága mellett.
2:24
HíradóNem kell pánikba esni, ha nagyobb összeg maradt a SZÉP-kártyákon – ezt tanácsolja a szakértő
2023. május 27. 18:46

Nem kell pánikba esni, ha nagyobb összeg maradt a SZÉP-kártyákon – ezt tanácsolja a szakértő

Négy napjuk maradt a SZÉP-kártya tulajdonosainak, hogy veszteség nélkül elköltsék a régebben kapott pénzüket. 15 százalékot bukik, aki nem használja fel május 31-ig a tavaly október 15-ig kifizetett cafetériát. A kormány a vendéglátóipart akarta támogatni a szigorítással, miután rekordösszegek halmozódtak a SZÉP-kártyákon a koronavírus-járvány miatti korlátozások hatására.  A Híradó által megkérdezett szakértő szerint ne essen pánikba, akinek nagyobb összeg maradt tavalyról a kártyáján. Elárulta, milyen stratégiát javasol azoknak, akik négy nap alatt nem tudnak elmenni nyaralni.
0:46
HíradóFelfüggesztett fogházat kapott az az anya, aki egy bekapcsolt hősugárzó mellett hagyta egyhónapos kislányát
2023. május 3. 18:42

Felfüggesztett fogházat kapott az az anya, aki egy bekapcsolt hősugárzó mellett hagyta egyhónapos kislányát

Felfüggesztett fogházat kapott az anya, akinek gondatlansága miatt halt meg a csecsemője tavaly márciusban Balmazújvárosban. Az egy hónapos kislányt egy hősugárzó közvetlen közelében hagyta a vádlott, míg a másik gyerekéért ment át a szomszédba. A szobában csak melegítővel lehetett fűteni, azonban a bíróság szerint a nő felelőtlen volt, amikor a bekapcsolt hősugárzó mellett, felügyelet nélkül hagyta a kisbabáját több mint egy órán át. Mire visszaért a kislány már nem élt, a mentők sem tudták újraéleszteni.
2:31
HíradóA Kutyapárt szerint nem történt tiltott pártfinanszírozás, ezért nem akarják kifizetni az 5 és fél milliós büntetést
2023. április 26. 18:59

A Kutyapárt szerint nem történt tiltott pártfinanszírozás, ezért nem akarják kifizetni az 5 és fél milliós büntetést

5 és fél millió forint tiltott támogatást fogadott el a Magyar Kétfarkú Kutyapárt – ezt állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálata, ezért a kifogásolt összeget vissza kell fizetniük a költségvetésnek. A pártigazgató az RTL Híradónak azt mondta: nem követtek el szabálytalanságot, ezért nem fizetik ki a büntetést.
1:57
HíradóAkár három év börtönt is kaphat, aki kilőtte a szürke farkast
2023. április 15. 18:37

Akár három év börtönt is kaphat, aki kilőtte a szürke farkast

Csaknem 30 ezren követelik petícióban, hogy a kiszabható legnagyobb büntetést kapja, aki kilőtte a Svájcból indult farkast. Az ügyben egy szabolcsi vadászt hallgathattak ki, de a rendőrség részleteket nem közöl. A szürke farkas engedély nélküli elejtése bűncselekmény, ami három évvel büntethető. A vadászkamaránál azt mondták, ha tényleg vadász végzett az állattal, etikai vizsgálatot indítanak.