BALESET-BŰNÜGY

1:19
HíradóGyilkosság Komádiban: a tulajt a saját sofőrje lőtte fejbe a helyiek szerint
2024. április 13. 18:14

Gyilkosság Komádiban: a tulajt a saját sofőrje lőtte fejbe a helyiek szerint

Lelőttek egy férfit péntek este Komádiban. Egy szállítmányozó cég telephelyén dördült el a lövés, egy 64 éves férfi az áldozat. A helyiek úgy tudják, egy kamionsofőr lőhette le a főnökét, mert nem kapta meg a bérét. A rendőrség az indítékról egyelőre nem adott információt. A mentőket a támadó hívta, de az áldozat életét már nem tudták megmenteni. 
1:29
HíradóMenet közben meghúzta a viszkisüveget, majd befeküdt a csemegepult alá a rabló
2024. április 13. 17:01

Menet közben meghúzta a viszkisüveget, majd befeküdt a csemegepult alá a rabló

Egy férfi csokikat és alkoholt akart elvinni egy XVII. kerületi üzletből kedden, de annyi viszkit ivott, hogy a csemege pultalatt elaludt. Így találtak rá a rendőrök, akik azért mentek ki, mert megszólalt a kisbolt riasztója. A betörő azzal okozta a legnagyobb kárt, hogy bement a boltba. A raktárba mászott be, ott több kamerát is megrongált, majd egy kisablak üvegét is betörte. Ha nem alszik el, akkor is könnyen elkaphatták volna, mert az igazolványait elvesztette.
2:26
HíradóNe lopj! – üzenték a Tanítanék Mozgalom aktivistái a Belső Pesti Tankerületnél
2024. április 12. 18:58

Ne lopj! – üzenték a Tanítanék Mozgalom aktivistái a Belső Pesti Tankerületnél

A Belső Pesti Tankerületi Központ gazdasági vezetőjét vette őrizetbe a rendőrség vesztegetés gyanúja miatt, ezt több forrás is megerősítette az RTL Híradónak. A Tanítanék Mozgalom aktivistái pénteken az intézmény bejáratához Ne Lopj! feliratú papírokat ragasztottak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint minden tankerületi központot meg kellene vizsgálni az eset miatt.
1:50
HíradóAmmóniamérgezés a kisvárdai baromfifeldolgozóban, 14 embert kellett kórházba szállítani
2024. április 12. 18:29

Ammóniamérgezés a kisvárdai baromfifeldolgozóban, 14 embert kellett kórházba szállítani

Ammóniamérgezés a kisvárdai baromfifeldolgozóban. 14 embert kellett kórházba szállítani, miután csütörtökön a késő esti műszak közben, a daraboló részlegen, ammónia került a levegőbe – információnk szerint – a meghibásodott hűtőrendszerből. Két kórház sürgősségi osztálya látta el a betegeket, úgy tudjuk, enyhe mérgezés tüneteit mutatták, többségük már pénteken hazamehetett. A húsüzem nem válaszolt megkeresésünkre, a rendőrség vizsgálatot indított.
2:09
HíradóÚjra raliautóba ült az a navigátor, aki a nézők közé csapódó kocsiban volt az esztergomi versenyen
2024. április 12. 18:28

Újra raliautóba ült az a navigátor, aki a nézők közé csapódó kocsiban volt az esztergomi versenyen

Újra rajthoz állt az a navigátor, aki az öt halálos áldozattal járó esztergomi ralin a tömegbe csapódó autóban ült. Pénteken Veszprémben, egy Európai-bajnoki futamon indult, de egy hete már Olaszországban is részt vett egy versenyen. Kerestük, de nem akart nyilatkozni a Híradónak. Az esztergomi tragédia okait még mindig vizsgálja a Nemzeti Autósport Szövetség és a rendőrség is.
1:56
HíradóA Kétfarkú Kutya Párt játékpénzével próbált fizetni egy férfi, rablás lett a vége
2024. április 11. 18:39

A Kétfarkú Kutya Párt játékpénzével próbált fizetni egy férfi, rablás lett a vége

Az eladó azonnal kiszúrta, hogy a férfi nem valódi ötezrest adott cserébe az áruért, és üldözőbe vette az üzletből kifutó tolvajt. A ház gondnokával együtt sikerült megállítaniuk, a szorult helyzetbe került férfi ekkor késsel kezdett fenyegetőzni. Elmenekült, a rendőrök néhány órával később elfogták. Felfegyverkezve elkövetett rablás gyanúja miatt a bíróság letartóztatta.
1:53
HíradóVideón az Erzsébet téri késelés előzménye
2024. április 11. 18:28

Videón az Erzsébet téri késelés előzménye

Nyilvánosságra hozta az ügyészség a tavaly februári, budapesti, Erzsébet téri késeléshez vezető vitáról készült felvételeket. Két társaság szólalkozott össze egy lány miatt. Az akkor 18 éves fiú eközben szúrta halántékon pillangókésével a vele egyidős áldozatát, aki később meghalt.Az ügyészség börtönbe küldené a késelőt, aki úgy tudjuk, tagad. Ha elítélik, akár 15 évet is kaphat.
1:49
HíradóCsak részben ismerte be bűnösségét az a férfi, aki két éve egy szegedi erdőben úgy orrba verte hajléktalan társát, hogy az belehalt sérüléseibe
2024. április 11. 18:25

Csak részben ismerte be bűnösségét az a férfi, aki két éve egy szegedi erdőben úgy orrba verte hajléktalan társát, hogy az belehalt sérüléseibe

Bocsánatot kért áldozata családjától, de csak részben ismerte be bűnösségét az a férfi, akit halált okozó testisértés miatt börtönbüntetésre ítéltek. Két éve a szegedi erdőben úgy orron ütötte hajléktalan társát, hogy az meghalt. A vádlott a bíróságon azt állította, ő csak egy pofont adott dühében, és az áldozatot egy harmadik társuk verte halálra. A bíróság szerint azonban ő a bűnös. 
2:29
HíradóSzigorúbb körülmények között kell leülnie büntetését annak a sofőrnek, aki szándékosan gázolt el kukásokat
2024. április 11. 18:21

Szigorúbb körülmények között kell leülnie büntetését annak a sofőrnek, aki szándékosan gázolt el kukásokat

Szigorúbb körülmények között kell leülnie a gázolásért kapott 5 évet – így döntött jogerősen a bíróság a sofőr ügyében, aki kukások közé hajtott 2020 telén. Egy kézmozdulatot értett félre, ezért dühből sodorta el őket kocsijával. Csakhogy a gyanú szerint egy fiatal családapa meghalt miatta, miközben a gázolás ügyében még tartott az eljárás. A sofőr idén januárban is folytatta az ámokfutást: bedrogozva vezetett, és nekiment egy másik kocsinak. 
2:32
HíradóEltűnt a busztársaság honlapjáról a bicskei pedofil-botrány másodrendű vádlottjának neve, a társaság hallgat
2024. április 9. 19:41

Eltűnt a busztársaság honlapjáról a bicskei pedofil-botrány másodrendű vádlottjának neve, a társaság hallgat

Törölte munkatársai közül a bicskei ügy másodrendű vádlottjának nevét az a busztársaság, amelynek honlapján hétfőn még buszsofőrként volt feltüntetve. A Gulyáságyú Média számolt be arról, hogy a volt nevelő Svájcban kezdett új életet és egy olyan cégnél dolgozik, mely gyerekeket is fuvaroz. 2019-ben  felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amiért négy kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot.
1:26
HíradóA helyiek félnek kimenni az utcára: baltával és ásóval estek neki Hatvanban egy férfinak
2024. április 9. 18:37

A helyiek félnek kimenni az utcára: baltával és ásóval estek neki Hatvanban egy férfinak

Baltával és ásóval estek neki áldozatuknak, aki korábban összeszólalkozott egyikükkel a Heves megyei Hatvanban. Március végén, a nyílt utcán rontottak rá a 45 éves férfira, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. Egy helybeli azt mondta Híradónknak: nem ez az első ilyen eset az utcában, épp ezért fél kimenni sötétedés után. A bíróság elrendelte a támadók letartóztatását.
1:51
HíradóSzülei szerint annyira megcsavarta a hatodikos fiú fülét a tanár, hogy az vérezni kezdett
2024. április 9. 18:36

Szülei szerint annyira megcsavarta a hatodikos fiú fülét a tanár, hogy az vérezni kezdett

Úgy megcsavarta a hatodikos fia fülét a tanár, hogy az vérezni kezdett – állítja egy szülő, akinek a rudabányai iskolába jár a gyereke. Az anya a tankerülethez fordult, és feljelentést tett a rendőrségen, ahol könnyű testi sértés gyanújával nyomozás indult. A tankerület szerint a fiú zavarta az órát, és eltakarta a kezével a fülét, hogy ne hallja, amit a tanár kér. A pedagógus pedig valóban hozzáért a füléhez, de nem húzta meg.
1:50
HíradóAzzal hívta egy férfi a 112-t, hogy betonozni kell holnap, de nem jön a kőműves, küldjenek neki egyet
2024. április 9. 18:35

Azzal hívta egy férfi a 112-t, hogy betonozni kell holnap, de nem jön a kőműves, küldjenek neki egyet

Betonozni kell holnap, de nem jön a kőműves, tudnának küldeni egyet? – ezzel hívta fel a 112 segélyhívót egy férfi március elején. A rendőrök a beszélgetés felvételét most tették közzé. Így hívják fel a figyelmet, hogy aki a segélyhívót indokolatlanul tárcsázza, olyan elől vehet el időt, aki valóban bajban van. A hívások fele ugyanis még mindig indokolatlan. A szakemberek szerint egyszerű megtanulni, hogy mikor hívjuk a 112-őt. Az elmúlt években ez több kisgyereknek is sikerült és ők életet mentettek.
2:15
HíradóNégyes riasztást rendeltek el a tűz miatt Rákosrendezőn: a közelben egy gázszállító tartálykocsi is állt
2024. április 9. 18:24

Négyes riasztást rendeltek el a tűz miatt Rákosrendezőn: a közelben egy gázszállító tartálykocsi is állt

Órákon át égett nagy lánggal hétfőn éjjel Rákosrendező vasútállomáson egy farakás. A vasúti sínek alátámasztására szolgáló talpfák gyulladtak ki közel 40 méteren, egyelőre nem tudni, miért. A telepen senki sem sérült meg, de az az oltást nehezítette, hogy a közelben állt egy gázszállító tartálykocsi is, amit sikerült idejében arrébb tolni egy mozdonnyal. 
Baleset-bűnügyPolitikai okból kaphatott kegyelmet Magyarországon a jóképű csehszlovák katonából lett gyilkos erőszaktevő
2024. április 9. 15:08

Politikai okból kaphatott kegyelmet Magyarországon a jóképű csehszlovák katonából lett gyilkos erőszaktevő

38 éve, hogy egy csehszlovák állampolgárságú, huszonéves családapa megszökött a hadseregtől, hogy a határon illegálisan átjutva egy hét alatt salgótarjáni rablásoktól egészen egy budapesti óvónő megerőszakolásáig és megöléséig jusson el. Jogerős halálbüntetéséből kegyelem lett, amit védője a híresen rossz magyar-szlovák viszony szempontjából tartott ajánlatosnak. De mi köze lehetett ehhez Kádár Jánosnak?
2:00
HíradóFelfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki bozótvágóval támadt a szomszédjára Sirokon
2024. április 8. 19:10

Felfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki bozótvágóval támadt a szomszédjára Sirokon

Nem jogerősen felfüggesztett börtönt kapott az a siroki férfi, aki egy bozótvágóval támadta meg a szomszédját két éve májusban. Azután vesztek össze, hogy az idősebb férfi hazaparancsolta 16 éves nevelt lányát, aki nem ment haza időben a későbbi támadótól. A vita az utcán folytatódott, ahol a fiatalabb férfi egy bozótvágóval megsebesítette a nevelőapát. A bíróságon most azt mondta, megbánta, amit tett.