BALESET-BŰNÜGY

2:14
Híradó
2023. március 15. 18:23

Az áldozat családja összeomlott, az apja inkább átmegy az utca másik felére, hogy ne kelljen beszélnie a történtekről

Összeomlott az áldozat családja, az apa máig képtelen beszélni lánya elvesztéséről – ezt mondta Híradónknak az erdélyi magyar egyetem meggyilkolt tanárának családját képviselő ügyvéd. A 30 éves Molnár Beátával a korábban szintén az egyetemen oktató barátja végezhetett brutálisan tavaly májusban. Támadója most állt bíróság elé Kolozsváron és azt állította: megbánta, amit tett.
1:34
Híradó
2023. március 15. 18:19

Számlatartozásra hivatkozva csalt ki egymillió forintot három esztergomi férfi

Számlatartozásra hivatkozva csaknem egymillió forintot csalt ki áldozataitól három esztergomi férfi. A rendőrség most fogta el őket. A gyanú szerint egyikük egy telefontársaság ügyintézőjének adta ki magát, két társa a bankszámlák nyitását intézte. Az egész országra kiterjedő csalásokat a Miskolci Rendőrkapitányság göngyölítette fel. A gyanúsítottak mindent beismertek.
2:08
Híradó
2023. március 15. 18:17

Könnyű online munkát ígértek, milliárdos átverés lett belőle – 145 nyomozás indult Magyarország egyik legnagyobb csalási ügyében

Már 145 nyomozás indult az elmúlt idők egyik legnagyobb magyarországi csalási ügyében. Egy amerikai filmforgalmazó cég nevével visszaélve ajánlottak munkát, de ehhez előbb pénzt kellett befektetniük a jelentkezőknek. A befizetett pénz azonban eltűnt. Becslések szerint a csalók akár tízezer embert is átvertek, így a kár milliárdos nagyságrendű lehet. Híradónknak a cég egyik volt vezetője azt mondta, hogy ő ártatlan.
1:58
Híradó
2023. március 15. 18:14

Megvan az egyik tolvaj, de a 4 és fél milliót érő cipő még nem került elő

Megvan az egyik tolvaj, aki ellopta a 4 és félmilliós cipőt egy fővárosi boltból március elején. Társát még mindig keresik és a drága lábbeli sincs meg. Az elfogott gyanúsított lett állampolgár, és kiderült, illegálisan tartózkodik Magyarországon. Ugyanis korábban elítélték embercsempészet miatt, ezért kiutasították. Most letartóztatásban van a lopás miatt.
Baleset-bűnügy
2023. március 15. 14:07

Megölte az anyját, megfejte a tehenet, és fejszével várta, hogy hazaérjen az apja – szülőgyilkosság Kétegyházán

Támogatták a szülők, de nőügyeibe állandóan beleszóltak. A család egyetlen gyereke képtelen volt önállósodni, ide-oda kallódott. Aztán a lehető legrosszabb megoldást választotta, amely az akkori rendszerben halálbüntetést ért. Az utolsó Békés megyében elkövetett bűncselekményért kivégzett Csőke György története.
5:23
Fókusz
2023. március 14. 19:40

„Pótolhatatlan ember volt és négy gyerek maradt utána” – nehéz helyzetbe került a tömegbalesetben elhunyt férfi családja

Az egész országot megdöbbentette a porfelhős tömegbaleset, ami hétvégén történt az M1-es autópályán. A Fókusznak megrendítő interjút adott a tragédiában elhunyt négygyermekes férfi édesapja. A félárván maradt gyerekeknek és édesanyjuknak Ádám halálával kilátástalanná vált az életük, nem tudják, miből fizetik majd a kölcsönöket, és hogy a megözvegyült feleség hogyan viszi tovább egyedül az egykor közös vállalkozást.
3:45
Híradó
2023. március 14. 15:13

„Gyerekek, nők föl-alá rohangáltak, mindenki segítségért kiáltozott” – megszólalt a tűzoltó, aki elsőként érkezett a tömegbaleset helyszínére

A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság csapata 11 órán keresztül vett részt a mentőakcióban, miután több autó kigyulladt az M1-es autópályán történt tömegkarambolban. Ők voltak az elsők, akik a helyszínre értek, és az utolsók, akik távoztak. Az RTL Híradónak a tűzoltóság elnöke azt mondta, olyat láttak, amilyet még sosem, és kérdés, hogyan kinek hogy sikerül majd feldolgozni a történteket. Polgár Viktor szerint ha több információval rendelkeznek, hamarabb is ki tudtak volna érni, de összességében gyorsnak és sikeresnek ítélte a beavatkozást.
3:04
Fókusz
2023. március 13. 19:22

„Az út- és látási viszonyoknak megfelelő tempóban kell haladni” – vezetéstechnikai szakértő az M1-esen történt tömegbalesetről

A hétvégi tömegbaleset után a rendőrség büntetőeljárást indított – ennél többet egyelőre nem közöltek a nyomozás részleteiről. Ugyan a történtek okairól még nem sokat tudni, Csörgő László vezetéstechnikai szakértő szerint a kocsisor végébe becsapódóknak már kevés esélyük volt elkerülni az ütközést. Mit figyeljünk, ha autópályán közlekedünk, és hogyan készüljünk fel egy esetleges vészhelyzetre?
0:27
Híradó
2023. március 13. 18:48

Kidöntött egy oszlopot, majd letarolt egy szalagkorlátot a Szentendrei úton versengő sofőr

Két sportkocsi versenyzett a fővárosban szombat délelőtt a Szentendrei úton. Az esetet egy harmadik autóba szerelt fedélzeti kamera rögzítette. A felvételt elküldték a Budapesti Autósoknak. Az egyik sofőr, hogy elkerüljön egy ütközést kidöntött egy oszlopot és letarolt egy szalagkorlátot is. Úgy tudni, hogy a kocsi vezetője nem sérült meg, de az autója összetört, első kerekei kiszakadtak.     
1:55
Híradó
2023. március 13. 18:47

Nem működött a fék, autóba csapódott egy kisteherautó Csongrádon

Hiába nyomta a féket a sofőr, nem sikerült lassítani, ezért hogy kikerüljön egy kamiont, szemben hajtott be egy körforgalomba, majd egy autóval ütközött. A kisteherautó orra belefúródott a családi egyterű oldalába. Olyan erővel hajtott neki, hogy néhány méteren át tolta maga előtt, mire sikerült megállniuk. Két embert vittek kórházba könnyebb sérülésekkel. 
1:40
Híradó
2023. március 13. 18:45

Kamaszok verhettek halálra egy gátőrt, miután a férfi kérdőre vonta őket, amiért a fiatalok elvitték az autóját

Emberölés miatt emelt vádat az ügyészség két fiú ellen, akik két éve az ügyészség szerint elvitték a gátőr autóját, miközben takarítottak a halastónál. Amikor a férfi számon kérte az akkor 14 és 17 éves fiúkat, rátámadtak, és úgy megverték, hogy belehalt sérüléseibe. Az ügyészség a fiatalabb vádlottat 12, társát 13 évre küldené fiatalkorúak börtönébe. 
1:37
Híradó
2023. március 13. 18:37

Frontális ütközés Monornál: egy 26 éves férfi meghalt, egy óvodás kislány pedig könnyebben sérült a balesetben

Egy 26 éves fiatal halt meg tegnap este Monornál, amikor autójával frontálisan karambolozott egy másik kocsival, amiben egy óvodás kislány is utazott. A gyerek könnyebben sérült meg, a vele utazó két felnőttet azonban ki kellett vágni a roncsból, súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Úgy tudjuk, a tragédia figyelmetlen előzés miatt történhetett.
2:38
Híradó
2023. március 13. 18:36

Rendkívüli előlegeket adnak a biztosítók a tömegbalesetben érintett autósoknak

Hosszú ideig tarthat, mire az M1-esen történt tömegkarambolban károsultak biztosítási ügyét sikerül rendezni. Ehhez meg kell állapítani, kit mekkora felelősség terhel. Az ügyvéd szerint ez egy rendkívül összetett és komplikált ügy. A Magyar Biztosítók Szövetségénél ugyanakkor délután úgy döntöttek, rendkívüli előlegeket adnak az érintett autósoknak.   
2:26
Híradó
2023. március 13. 18:33

„Síró, sikító emberek voltak körülöttük mindenfelé, főként nők és gyerekek” – újabb megrázó felvételek a szombati tömegszerencsétlenségről

Nemcsak a lángoló autók látszanak, hanem az is hallatszik, ahogy a kocsik ablakai és kerekei kirobbannak. Egy szemtanú szerint síró, sikító emberek voltak körülöttük mindenfelé, főként nők és gyerekek. Közben kiderült, a tragédia halálos áldozata egy budapesti négygyerekes családapa. A 44 éves férfival együtt utazott felesége és kétéves kislánya is. Ők mindketten kórházba kerültek.