BAJNOKOK LIGÁJA

2:25
Híradó
2017. március 10. 18:38

Letiltják fizetése egy részét

Fizetésének jelentős részét letiltják, bérelt házban él, mégis járt a foci EB-n és egy Bajnokok Ligája meccsen is Simonka György. A fideszes képviselő ellen azért indítottak végrehajtási eljárást, mert kezességet vállalt csődbe ment cége hitelére - írta a Blikk. Simonka György 86 millió forinttal tartozik, és több ügyészségi vizsgálat is folyik vele összefüggésben. A Fidesz elnöksége most már elbeszélgetne a képviselővel - mondta a Híradó kérdésére a párt alelnöke.
0:35
Fókusz
2017. január 26. 19:30

Nyilvánosságra hozták titkolt szerelmüket

A világ talán két legjobb focibírója egymást szereti. Kassai Viktor, az Év Sportolója Gálára, kedvesével, a szintén bíróként tevékenykedő Kulcsár Katalinnal érkezett. Focista berkekben már régóta tudják, hogy évek óta egy párt alkotnak, azonban a nyilvánosság előtt eddig titkolták kapcsolatukat. Egyébként mindkét játékvezető szép nemzetközi karriert futott be. Vezettek már Bajnokok Ligája döntőt és mindkettőjüket megválasztották már a világ legjobb játékvezetőjévé. Úgy tudni, hogy egy közös edzésén tetszettek meg egymásnak, idővel pedig össze is költöztek.  
1:54
Híradó
2015. június 12. 18:25

BL-döntő miatt bírálják a kormányfőt

Áll a bál Franciaországban amiatt, hogy a kormányfő a Bajnokok Ligája döntőjére magával vitte két fiát is a kormány különgépén. A nemzetgyűlésben kínos kérdéseket kapott a politikus, aki végül bejelentette: noha többletköltséget nem jelentett, hogy két gyereke is vele ment, hiszen a kormány különgépén volt még szabad hely, 2500 eurót, azaz mintegy 780 ezer forintot kifizet, amennyibe két repjegy került volna.
2:53
Híradó
2015. június 9. 18:50

Orbán Viktor és Gáspár a VIP páholyban

Ismét fiával együtt ült a díszpáholyban Orbán Viktor. A tavalyi foci vb-döntő után most a Bajnokok Ligája döntőjét is fiával együtt nézte meg a miniszterelnök. Sajtófőnöke szerint ez magánprogram volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség ugyanakkor azt közölte az RTL Híradóval, hogy a magyar miniszterelnököt hívták meg a szombati meccsre. Az általunk megkérdezett sportújságíró szerint nagyon ritka, hogy egy állami vezető a családtagját is elviszi egy ilyen mérkőzésre. A PM azt szeretné tudni: ki fizette Orbán Viktor és Orbán Gáspár útját.