Legfrissebb tartalmak

5:28
Videó„A mozi már luxus” – nehezen éltek meg bérükből az óvónők és a dajkák
2024. március 9. 11:26

„A mozi már luxus” – nehezen éltek meg bérükből az óvónők és a dajkák

Bruttó 165 ezer forint gyakornoki fizetés, két év után 198 ezer, tíz év után 228 ezer, nyugdíj előtt pedig csaknem 300 ezer forint – ezek voltak 2015-ben az óvónői bérek. A Fókusznak 9 éve nyilatkozók mind egyetértettek abban, hogy nincsenek túlfizetve, de azt mondták, munkájuk egy hivatás, amit szívesen csinálnak. Volt, aki beismerte, hogy párja stabil keresete nélkül még nehezebben élne meg, és gondban lehet az a pályatársuk, aki egyedül neveli a gyerekeit. 
Tudomány-TechVillámcsapás, turbulencia, futóműhiba: ezektől rettegnek a legtöbben, amikor repülőre ülnek – vajon van okuk rá?
2024. március 9. 11:03

Villámcsapás, turbulencia, futóműhiba: ezektől rettegnek a legtöbben, amikor repülőre ülnek – vajon van okuk rá?

Pár nappal ezelőtt bejárta a közösségi médiát és a sajtót egy félelmetes videó egy felszálló utasszállító repülőgépről, amint éppen villám csap belé. Mivel a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség is nemrég adta ki 2023-as repülésbiztonsági jelentését, összeszedtük, hogy mik a polgári repülést leginkább veszélyeztető kockázati tényezők. Kell-e félni például a villámcsapástól, vagy úgy általában véve a repüléstől?
Külföld„Azt hiszem, mindannyian meghalunk” – drágán megfizettek az oroszok Avdijívkáért, de az ukránok bénult helyzetbe kerültek
2024. március 9. 8:11

„Azt hiszem, mindannyian meghalunk” – drágán megfizettek az oroszok Avdijívkáért, de az ukránok bénult helyzetbe kerültek

Az oroszok tucatnál is több vadászbombázóval fizettek azért, hogy elfoglalják Avdijívkát, és előrenyomuljanak Donyeckben. Az ukránok viszont a kezdetleges védelmük és a lőszerhiány miatt komoly veszélybe kerültek. Egy katona így érzékeltette, mi történik, ha nem kapnak segítséget: „Nem leszünk többé. Viszont utána már a Nyugat problémája lesz, ha az oroszok rázúdulnak Európára.”
6:32
Fókusz„Ellopta a személyimet és bejelentette” – Reviczky Gábor állítja, háromszor is kényszerből házasodott
2024. március 8. 20:51

„Ellopta a személyimet és bejelentette” – Reviczky Gábor állítja, háromszor is kényszerből házasodott

Reviczky Gábor saját bőrén tapasztalta meg, hogy a boldogságot nem adják ingyen. A Fókusz stábjának elárulta, hogy olykor filmbeillő történések hatására házasodott, és azt is, miért csak a negyedik házasságát érzi sikeresnek. Házasodnak A mi kis falunk című sorozat szereplői is, ezúttal Berkicsre kerül a sor. Ám a nézők és a színészek is sokáig emlegették azt a korábbi esküvőt, amikor a történetben Kati felpofozza az öreg Berkicset. Ezt a forgatás miatt többször is felvették, a színész arcán valódi pofonok csattantak.
13:12
Fókusz„50 év a rockzene és a nemzet szolgálatában” – Az 50 éves Edda visszatért a gyökerekhez
2024. március 8. 20:43

„50 év a rockzene és a nemzet szolgálatában” – Az 50 éves Edda visszatért a gyökerekhez

Az Edda Művek majdnem három órás élő koncertet adott egy miskolci bárban, ahol 50 éve léptek fel először. A jubileumi eseményre a Fókusz is elkísérte az Eddát. A fenti videóból kiderül, hogy kinek adja át Pataky Attila a mikrofont, ha már nem lesz színpadon, és mi köze van az RTL Híradó főcímdalának Gömöry Zsolthoz, Pataky Attila szerzőtársához.
3:05
HíradóOrbán Viktor szerint el kell küldeni azokat a vezetőket, akik az elmúlt 5 évben irányították az EU-t
2024. március 8. 19:45

Orbán Viktor szerint el kell küldeni azokat a vezetőket, akik az elmúlt 5 évben irányították az EU-t

El kell küldeni azokat az uniós vezetőket, akik miatt az elmúlt öt év az unió legkudarcosabb időszaka volt – ez Orbán Viktor álláspontja arról, hogy az Európai Néppárt hivatosan is a jelenlegi bizottsági elnököt, Ursula Von Der Leyent jelölte az uniós intézmény élére. A német politikussal számos vitája volt a magyar kormánynak. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint Von der Leyennek jó esélye van arra, hogy újraválasszák.
1:55
HíradóHamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Budapesten
2024. március 8. 19:34

Hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Budapesten

Kínai rendőrök járőrözhetnek hamarosan a magyar utcákon. A Belügyminisztérium szerint erre azért van szükség, mert az utóbbi években egyre több a kínai turista, és ez növelné a biztonságérzetüket a sűrűn látogatott helyeken. A Momentumnál attól tartanak, a Kínai Kommunista Párt meghosszabbított kémszervezeteként tevékenykednek majd itt a rendőrök, és megfigyelhetik az itt élő kínaiakat.
2:15
HíradóTűzoltók jelentek meg a Samsung gödi gyárának területén, és egy épületet kiürítettek, de titkolják, mi történt
2024. március 8. 19:12

Tűzoltók jelentek meg a Samsung gödi gyárának területén, és egy épületet kiürítettek, de titkolják, mi történt

Tűzoltók jelentek meg a Samsung gödi gyárának területén csütörtökön, és egy épületet kiürítettek – ez derül ki az LMP által a helyszínen készített videóból. Az ellenzéki pártnál azt mondják, hiába kértek tájékoztatást a gyártól, sőt még egy busszal keresztbe is álltak, hogy ne tudjanak felvételeket készíteni. A kormányhivatal Híradónkkal azt közölte, hogy hozzájuk bejelentés nem érkezett, a Samsung nem válaszolt kérdéseinkre.