Legfrissebb tartalmak

6:18
FókuszDolly edzés közben is énekel: mutatjuk, hogyan készül a Hungária visszatérő koncertjére
2024. április 3. 19:51

Dolly edzés közben is énekel: mutatjuk, hogyan készül a Hungária visszatérő koncertjére

A Hungária eredeti felállása utoljára 1995-ben állt színpadra, akkor a becslések szerint 100 ezer ember volt a Népstadionban, ami máig rekordnak számít Magyarországon. Tavaly jelentették be, hogy a Hungária eredeti felállása egyetlen koncert erejéig újra színpadra áll. A Fenyő, Szikora, Dolly és Novai fémjelezte zenekar már nyilatkozott, most Dolly egyedül mesélt arról, hogyan készül a visszatérésre. 
5:44
FókuszIlyen volt elmúlt 25 év legerősebb földrengése testközelből Tajvanon
2024. április 3. 19:51

Ilyen volt elmúlt 25 év legerősebb földrengése testközelből Tajvanon

Kártyavárként omlottak össze az épületek Tajvanon, amikor a szigetet hatalmas földrengés rázta meg. A 7,4-es erősségű földrengést az egész szigeten, sőt a környező országokban is érezni lehetett. Legalább 9 ember halálát okozta, több százan megsebesültek, sokan a romok alatt rekedtek. Németh Rudolf kislányát és osztálytársait azonnal evakuálni kellett az iskolából. A grafikusként dolgozó férfi több mint 6 éve él az ország fővárosában, Tajpejben – az ő beszámolóját is megmutatjuk. 
3:15
HíradóA kormányközeli médiából rengeteg pénzért dől Varga Judit kapcsolati erőszakról szóló interjúja, de az áldozatvédelmi rendszer rosszul működik
2024. április 3. 18:19

A kormányközeli médiából rengeteg pénzért dől Varga Judit kapcsolati erőszakról szóló interjúja, de az áldozatvédelmi rendszer rosszul működik

Egyetlen hét alatt több mint 42 millió forintot költött a Facebookon Magyar Péter elleni reklámokra a kormánypárti Megafon. Volt felesége interjúját, melyben Varga Judit arról beszélt, hogy a házasságában kapcsolati erőszak áldozata volt, a közpénzből működő hirado.hu is hirdette. Erről a tényellenőrzéssel foglalkozó Lakmusz írt először. A Híradónknak nyilatkozó szakember szerint a kormányzati kommunikáció a közéleti botrányról igyekszik elterelni a figyelmet.
2:27
Videó„A demokrácia szexi. Orbán nem annyira” – így tiltakoztak érvénytelen szavazólapokkal
2024. április 3. 17:00

„A demokrácia szexi. Orbán nem annyira” – így tiltakoztak érvénytelen szavazólapokkal

2022-ben április 3-án nemcsak választás, népszavazás is volt. Sokan, akik két éve érvénytelenül szavaztak, nem fukarkodtak a kreatív energiákkal: matricákat ragasztottak, szivárványt rajzoltak, ismert kormánypárti politikusok botrányaira emlékeztettek a népszavazási lapon. Az ellenzék és a jogvédők is erre biztatták a voksolókat, mert szerintük a gyermekvédelminek nevezett népszavazáson homofób és kirekesztő kérdéseket tettek fel. A kreatív üzeneteket rengetegen megosztották a közösségi oldalakon, ezekből válogattunk. 
5:09
VideóPuzsér hallgat, Dopeman új számmal érkezik – durvul a rapháború?
2024. április 3. 16:43

Puzsér hallgat, Dopeman új számmal érkezik – durvul a rapháború?

Tovább élesedik a viszony Dopeman és Puzsér Róbert között. Dopeman egy hónappal ezelőtt közzétett, Puzsérnak szóló battle vlog rappjére a kritikus-publicista egy saját dallal válaszolt. Dopeman szerint nem ő kezdte a durva vitát, az bőven 2010 előttre nyúlik vissza. A gyűlölködő kommentek nem viselik meg, erőt merít belőlük, új dalt készít, ami görbe tükröt mutat majd Puzsér Róbert rajongóinak. A rapper egyébként szereti az ilyen párbajokat, de szerinte 69 éves anyjának és fogyatékos testvérének gyalázásával Puzsér átlépett egy határt. 
KülföldSztálint idéző módszerekkel gyilkol az orosz titkosszolgálat Európában
2024. április 3. 14:37

Sztálint idéző módszerekkel gyilkol az orosz titkosszolgálat Európában

Egy spanyol tengerparti városban, lakóházának mélygarázsában ölette meg az orosz titkosszolgálat azt az orosz pilótát, aki helikopterrel együtt távozott Ukrajnába. Makszim Kuzminovot nemcsak lelőtték, hanem autóval át is hajtottak rajta. A sztálini módszerrel egyszersmind üzentek minden orosznak, hogy megtalálják a dezertőröket, és végeznek velük, bárhol is legyenek.