Ha egy politikus világháborúval riogat, az közelebb vihet a világháborúhoz?

„A június 9-i választás az utolsó lehetőség, amikor még visszafordulhatunk egy harmadik, nagy világháború felé vezető útról” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán május 11-én. Aznap számoltunk be arról is, hogy köremailt küldött a koronavírus elleni oltásra regisztráltaknak a kormány, amelyben a NATO ukrajnai missziójából kiindulva készít fel a legrosszabbra: „amit látunk, az a legrosszabb forgatókönyv, mert egy világháborúhoz is vezethet”.

A világháborús fenyegetés a választásokhoz közeledve a kormánykommunikáció kulcselemévé vált. Eddig csak az Origo futtatta rendkívüli hírben, hogy elkezdődött a harmadik világháború (egy orosz bejelentést felfújva), most már ezzel az ijesztő üzenettel operálnak miniszterek, államtitkárok és egyéb beszélő fejek is.

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a múlt héten például már arról beszélt a kormánypárti Hír TV-ben, hogy gyakorlatilag csak az oroszok „bölcsességének és józanságának” köszönhetjük, hogy még nem tört ki a globális konfliktus. Azt mondta, „egyedül a másik fél józanságában lehet reménykedni. Abban lehet reménykedni, hogy mind Oroszország, mind Kína sokkal higgadtabb és bölcsebb ebben a konfliktusban, mint ahogy a nyugat-európai politikusok viselkednek.”

(…)ez a szájalás, átkozódás, fenyegetőzés, hősködés és nem csekély mértékű fenyegetés, amelyet a Nyugat Amerika vezényletével folytat, ez bőven elegendő lenne egy világháborúhoz, ha az oroszok ugyanígy viselkednének. 

Szerinte ha „a magyar békepolitika” végül sikerre vezet, annak az a reménye, hogy kiderül, „az ezerszer elátkozott, minden rossznak elmondott Kelet e tekintetben sokkal bölcsebb és erősebb, mint azt a nyugatiak felfognák”. 

Nemcsak Orbánék riogatnak

A harmadik világháborús félelmet nemcsak a magyar és nemcsak a jobboldali politikusok lovagolják meg. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal, hogy Orbánék akár Donald Trump kampányából is vehették volna a félelemkeltést mint kampányeszközt (ha nem a beékpártiság lett volna már a 2022-es országgyűlési választást megelőző kampány fő üzenete is). 

A volt amerikai elnök nagyjából január óta házal azzal, hogy az ő újraválasztása az egyetlen út, amellyel a konfliktus elkerülhető. „Gyengeséggel és hozzá nem értéssel Joe Biden a harmadik világháború küszöbére juttatott minket” – jelentette ki Trump januári kampánynyitóján New Hampshire-ben, majd Dél-Karolinában. „Elnökként mindent megteszek majd a békéért, amihez erőt kell mutatni” – ígérte. Egy későbbi videójában pedig azt mondta: „A harmadik világháború még sosem volt olyan közel, mint most”, szerencsére ő elnökként „24 óra alatt” képes lenne lezárni az ukrajnai konfliktust.

Ha Trumpot kérdeznénk, ő valószínűleg azt mondaná, hogy már a második harmadik világháborút akadályozná meg, tehát van rutinja a dologban. 2016-os kampánya során is arra figyelmeztetett, hogy akkori ellenfele, Hillary Clinton elnökként elhozná ezt a globális konfliktust, amitől csak ő mentheti meg a világot. Igaz, akkor épp az ISIS és Szíria lett volna ennek a kiindulópontja, nem pedig Ukrajna vagy Gáza. Joe Bident sem kell félteni, aki szintén újra és újra felhozza a világháborút beszédeiben – igaz, néha nem találja el, hogy most épp a második vagy a harmadik következne-e.

Közben már az ukrán vezetés is arról beszél, hogy ha Oroszország nyerné meg a háborút, az korábban sosem látott eszkalációhoz vezetne. A brit miniszterelnök, Rishi Sunak is hasonló hangot ütött meg januárban tartott beszédében, majd nemrég ismét felhozta a témát. Mások mellett a németek és az olaszok részéről is lehetett világháborús aggodalmakról hallani. Több európai országban – például Lettországban és Svédországban – pedig már a kötelező katonai szolgálat visszaállításán dolgoznak valamilyen formában.

A veszély valós, a politikusok retorikája kevésbé

Magára az eszkaláció rémére nem szabad legyinteni: az utóbbi hónapokban-években több független szakértő is reális veszélyként tárgyalt egy újabb világháborúról. Akadt, aki éppen Trumpot tartja a veszély egyik elsődleges forrásának. Más kérdés viszont, hogy mennyire aggályos, amikor ezeket a félelmeket politikai haszon reményében használják ki egyes hatalmak, pártok, politikusok:

szakértők szerint ha egy vezető világháborúval riogat, az lehet, hogy önmagában közelebb vihet a világháborúhoz. 

Akkor pedig édesmindegy lesz, hogy anno hány szavazatot sikerült begyűjteni a már felelőtlennek tűnő félelemkeltéssel.

Korábban az rtl.hu-nak Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője így jellemezte Trump és Orbán háborús retorikáját: „Ez egy ijesztgetés. Tudatosan felnagyítanak egy veszélyt, ami retorikailag azt a célt szolgálja, hogy még jobban aláhúzzák a saját üzenetük fontosságát.” Szerinte

a populista beszédmód egyik fontos eleme, hogy nagyon egyszerű szavakat, kifejezéseket használ, amik nagyon erősen hatnak érzelmileg. Amikor egy politikus a harmadik világháborúról beszél, az egy nagyon egyszerű, mindenki által érhető fenyegetésként jelenik meg.

Timothy Garton Ash politológus pár hete megjelent esszéjében kifejtette: a mostani helyzet azért sem hasonlítható a korábbi, hidegháborús nukleáris fenyegetettséghez, mert nem egyenlő felek versengéséről van szó. Az USA még mindig vezető, központi hatalomnak számít nukleáris, fegyverkezési és gazdasági értelemben is, a többi kisebb vagy közepesebb hatalom között pedig saját érdekeik miatt nehezen szövődhetne olyan szövetség, amely minden értelemben versenyezni tud vele.

Edward Lucas biztonságpolitikai szakértő szintén arra az alapvető különbségre mutat rá a hidegháborús időszak és a mai békétlenség között, hogy akkor volt Szovjetunió, most pedig nincs.

Azonban Ash figyelmeztet arra, hogy „a nagy ellenség” szétesése még önmagában nem garantálja, hogy nem lesz harmadik világháború. A nemrég elhunyt Henry Kissinger intelmeit is felidézi: ő a mesterséges intelligencia miatt aggódott, amelynek kiszámíthatatlan hadi alkalmazásmódjai szerinte képesek lehetnek katonailag felzárkóztatni az USA-hoz Kínát, Oroszországot, vagy bármely más ambiciózus hatalmat.

Alex Rossi, a Sky News nemzetközi tudósítója szerint a világháborútól való félelem „nem teljesen irreális”, ám még mindig nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi regionális konfliktusok pontosan hogyan tudnának kiterjedni globális szintre. A lap által megkérdezett szakértők azonban borúlátóbbak voltak, és ennél nagyobbnak ítélték meg a veszélyt.

Mike Coté történész az Ordinary Times hasábjain a háborús félelmek felkorbácsolásával részben „Oroszország hasznos idiótáit”, valamint általában az USA-szkeptikusokat hibáztatja. Szerinte ők „lélegzetvétel nélkül” riogatnak a világháborúval minden alkalommal, amikor az ukrán hadsereg előrenyomul, a Nyugat segítséget küld nekik, vagy általában bármilyen reakciót ad az orosz agresszióra. Ezek a riogatások aztán könnyen virálissá válhatnak, mivel – ahogy Hunyadi is elmondta – az érzelmekre hatnak. Így nem meglepő, hogy a politikusok úgy látják: saját kommunikációjukat is fel lehet építeni ilyen irányba.

 A harmadik világháború vajon mi?

A Time magazinnak azt nyilatkozta Jay Winter, a Yale emeritus történészprofesszora, hogy a politikusok részéről tapasztalt mai háborús „nyelvezet már túlnőtt azon a kapacitáson, amelyet a valóság biztosítani tud számára”. Bryan Frederick politológus pedig Cotéhoz hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy az orosz vezetés érdeke, hogy minél többen és minél jobban féljenek a világháborútól:

Ez a Kreml dezinformációs stratégiája arra, hogy a háború kockázatait hangsúlyozza a Nyugat számára, és megpróbálja csökkenteni ezáltal az Ukrajnának jutó támogatásokat.

Azt is hozzátette, hogy „a »harmadik világháború« önmagában egyfajta érzelmekre ható kifejezés, amelynek a jelentése nincs is meghatározva”. Ezzel számos szakértő véleményét foglalta össze, ugyanis nincs pontos definíciónk arra, hogy ezer szálon összekapcsolódó, globális világunkban egy-egy konfliktus mikor lépné át azt a szintet, hogy már világháborúnak számítson. A gázai és az ukrajnai konfliktus gazdaságilag, pénzügyileg, társadalmilag máris érezteti a hatását Nyugaton, sőt erőszakos konfrontációkat is generál: gondoljunk az egyetemi összecsapásokra az USA-ban vagy egy-egy agresszióba torkolló oroszpárti tüntetésre Európában.

Winter szerint akik mégis a „harmadik világháború” kifejezésével dobálóznak, általában a szavazók figyelmét akarják megragadni, és erős reakciókat kiváltani bennük. Az pedig egyértelmű, hogy minél közelebb van egy választás, a politikusok annál inkább meg akarják ragadni az emberek figyelmét.

Ez viszont egy ilyen felhevült nemzetközi helyzetben veszélyes is lehet. Dr. David Wearing, a Sussexi Egyetem professzora szerint „nem az a veszély, hogy az egyik fél előre megfontoltan beindítja az apokalipszist, hanem az, hogy egy konfliktus eszkalálódik, majd az egyik fél olyat tesz, amit a másik fél félreért, ezután pedig megindul a nukleáris adok-kapok anélkül, hogy bárki akarta volna azt”. Ha pedig – Winter szavaival élve – a politikusok nagyobbakat mondanak, mint amekkora „kapacitásokat a valóság biztosítani tud számukra”, akkor az efféle végzetes félreértések esélye is nő.

Nem harmadik világháború, hanem a béke hiánya

Közben viszont léteznek olyan teóriák is, amelyek szerint manapság nem érdemes hagyományos értelemben vett világháborúkról beszélni, ugyanis a folyamatos, elhúzódó konfliktusok korszakában élünk. Ez annak az eredménye, hogy társadalmaink ma már túl szorosan összekapcsolódnak gazdaságilag, társadalmilag, valamint az energiaellátás terén is. Ez az „unpeace”-nek, azaz nagyjából „békétlenségnek” nevezett állapot pedig ismétlődően éles konfliktusok kirobbanásához vezethet itt-ott, és ezeknek nem is lehet teljesen véget vetni.

Mark Leonard, az Európai Tanács külügyi vezetője korábban így jellemezte ezt az állapotot: „a kapcsolódás maga az, amely lehetőséget ad az embereknek a harcra, okot a versenyre, és teljes arzenált arra, hogy használják”. Szerinte a hatalmi politika mára egy olyan „szerelemmentes házasság, ahol a pár képtelen elválni. És ahogy minden boldogtalan párnál, úgy itt is azok a dolgok válnak fegyverekké, amelyeket a boldog időkben megosztottak egymással. Egy összeomló házasságban a bosszúszomjas partnerek a gyerekeket, a kutyát és a nyaralót használják arra, hogy bántsák egymást.

A geopolitikában a gázt, az ellátási láncokat, a pénzügyeket, a ki- és bevándorlást, az internetet vagy akár a covidot és a klímaváltozást kezelik fegyverként.

Leonard az „unpeace”-t bemutató cikkét nem azzal zárja, hogy ez az állapot világégésbe torkollhat, hanem azzal, hogy meg kell szoknunk a „folyamatos versengés és vég nélküli támadások instabil, krízisekre hajlamos világát”.

Nyitókép: Pixabay / MTI / EPA / Shawn Thew / Hír TV / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán