Legfrissebb tartalmak

9:06
Reggeli
2023. január 10. 11:18

Nagyszabású, egész estés showműsor – ilyen volt Sári Éviék első dinner show-ja Budapesten

Új műfajban próbálta ki magát Sári Évi, egy budapesti étteremben dinner show-val készültek az év végén. Annyira jól sikerült, hogy lesz folytatása is, a tervek szerint pedig kéthetente fognak ilyet szervezni. Hogy az énekesből, táncosokból, artistákból álló csapat pontosan mit is csinál ezeken az alkalmakon, és hogy jön a képbe Lakatos Márk, azt Sári Évi árulta el a Reggeliben.
15:51
Reggeli
2023. január 10. 10:46

„Ha nem posztolok négy-öt napig, olyan, mintha kicsit meghalnék”

Mennyire mutogassuk magunkat a közösségi médiában? Erről vitázott a Reggeliben Voksán Virág dj és Kunovics Katinka énekesnő. Kiderült: Virág a posztolást a munkája részeként tartja, hogy tudjanak, halljanak róla, illetve nem zárkózik el a szexi fotóktól sem, sőt, a dögösséget szeretné megtartani családanyaként is. Kunovics Katinkának ehhez képest borzalmas élményei vannak egy ilyen fotózásról, amit nagyon megbánt.
8:11
Reggeli
2023. január 10. 9:14

Sosem látott helyzetet hozott a válság a magyar ingatlanpiacon: ugyanannyi a reménybeli lakásbérlő, mint a vásárló

Az elmúlt években megszokott pezsgő ingatlanpiac a válság hatására már most jelentősen megváltozott. Megnőttek a hitelkamatok, az energiaárak, az emberek sokkal bizonytalanabbnak érzik a jövőjüket, ezért megfogyatkoztak a vevők, ami komoly hatással van az árakra. Ősz óta ugyanannyian érdeklődnek eladó és kiadó lakások iránt, ez pedig egészen különleges helyzet Magyarországon.
8:59
Reggeli
2023. január 10. 9:09

„Anya azt mondta, addig nem költözhetek külön, amíg nem lesz normális barátnőm” – Múcska Gergő még nem hagyta el a mamahotelt

Két csoportba sorolhatók azok, akik a mamahotelben laknak: egy részük kényszerből lakik még mindig a szüleivel, mert nincs pénzük albérletre, egy másik részük viszont ezt választja. Ilyen Múcska Gergő is, aki nem azért él a családjával, mert nem lenne kerete saját lakásra. Gergő gazda azt mondja, édesanyja nem szorgalmazza, hogy egyedül éljen addig, amíg nem lesz normális barátnője. Hogy hogyan oszlanak meg Gergőéknél a feladatok, és mit tanácsol a pszichológus a szülőknek arra, hogy időben elengedjék a gyerekeket, arról a Reggeliben beszélgettek.