Külföld

Koránnal a kezében érkezett Andrew Tate a bukaresti bíróságra

rtl.hurtl.hu

2023. január 10. 10:38

A bíró szerint a nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolt testvérek külföldre szöknének, ha elengednék őket.

Bilincsben, Koránnal a kezében érkezett egy bukaresti bíróságra Andrew Tate, aki az emberkereskedelem, nemi erőszak és nők kihasználásának vádja miatt elrendelt harmincnapos letartóztatása ellen fellebbezett. A 36 éves, nőgyűlölő kijelentéseiről hírhedtté vált influenszer az ügy többi gyanúsítottjával, testvérével, Tristannal, barátnőjével, Georgiana Naghellel és Luana Radu egykori rendőrnővel együtt szállt ki a rendőrségi kisbuszból – írta a Daily Mail.


A négy személyt azzal vádolják, hogy erőszakkal és megfélemlítéssel vettek rá fiatal nőket pornográf tartalmak előállítására, amelyekből jelentős összegekre tettek szert. Az ügyészek a testvérpár egyik tagját nemi erőszakkal is megvádolták. A bíró szerint fogva tartásuk azért is indokolt, mert fennáll a veszélye annak, hogy olyan országba menekülnének, amely nem adja ki őket Romániának.

Tate-et nőgyűlölő megjegyzései és gyűlöletbeszéd miatt minden nagyobb közösségi platformról kitiltották, de Elon Musk visszaengedte a Twitterre, miután megvásárolta azt. Az amerikai és brit állampolgársággal is rendelkező egykori kick-boxoló többek közt azt vallja, hogy a nők is felelősek a megerőszakolásukért, és alárendeltek a férfiaknak.

A Daily Mail szerint tavaly egy podcastben bevallotta, hogy azzal keres pénzt, hogy nőket vesz rá arra, hogy videochateljenek, és osszák meg vele a bevételüket. Azt állította, hogy 75 nő is dolgozott neki, és 600 ezer dollárt keresett ezzel egy hónapban. Azt is mondta, hogy azután költözött Romániába, miután az Egyesült Királyságban szexuális bántalmazás miatt nyomozás indult ellene, és azért választotta az országot, mert szereti azokat a helyeket, ahol „a korrupció mindenkinek hozzáférhető”. Az egykori valóságshow-szereplő nemrég áttért az iszlámra, és Korán-idézeteket is posztolgatott követőinek.

Az ügyészség WhatsApp-üzeneteket mutatott be annak igazolására, hogy Andrew Tate megtiltotta áldozatainak, hogy kíséret nélkül elhagyják a birtokát. Ezzel szemben az influenszer ügyvédei azt állítják, hogy a román rendőrségnek nincsenek bizonyítékai, melyek alátámasztanák az emberkereskedelem és a nemi erőszak gyanúját.

Tate előéletéről és tevékenységéről itt írtunk bővebben.

#Külföld#andrew tate#nőgyűlölet#románia#bíróság#nemi erőszak

Címlapról ajánljuk