Külföld

Így tomboltak Bolsonaro hívei a kormányzati negyedben – megdöbbentő képek a pusztításról

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. január 10. 14:08

Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök hívei vasárnap rohamozták meg az ország fővárosának kormányzati negyedét. A randalírozók tetemes kárt okoztak az elnöki palota, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság épületében. Nem csak a berendezéseket pusztították el, komolyan megrongálták több brazil képzőművész alkotását is. A támadás miatt eddig már mintegy 1500 embert vettek őrizetbe, miközben az exelnök Bolsonaro a floridai Disney World mellől követhette nyomon támogatói tombolását. 

Vasárnap az egész világ döbbenten figyelte, hogy szinte napra pontosan két évvel a washingtoni Capitolium ostroma után ugyanaz lejátszódik a brazil fővárosban is, ahol Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök több ezer híve megrohamozta a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét.

A tavaly októberi választások eredményével elégedetlen aktivisták betörtek Brazíliaváros kormányzati negyedének fő épületeibe, betörték az ablakokat, törtek-zúztak az irodákban, jelentős anyagi károkat okozva az épületekben.

A történtek miatt rendkívüli állapotot hirdettek a fővárosban, a rendőrség végül könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta fel az amúgy üres épületekben randalírozó tömeget. Legalább 1500 embert tartóztattak le.

Luiz Inácio Lula da Silva januárban hivatalban lépett elnök a hónap végéig szövetségi szintű biztonsági beavatkozást rendelt el a rend helyreállítása céljából a fővárosban. Lula fasisztáknak, illetve terroristáknak nevezte a zavargókat, és azt ígérte, hogy a törvény teljes erejével felelősségre fogják őket vonni. Hívei tombolását Jair Bolsonaro az Egyesült Államokból követhette nyomon.

Ajánló: A volt elnök a floridai Disney World mellől nézte, ahogy támogatói megostromolják a brazil fővárost

Az alábbi képek a feldúlt kormányzati épületekben keletkezett károkat mutatják be:

brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Több ezren rohamozták meg vasárnap a nemzeti kongresszus, azaz a képviselőház és a szenátus épületét – Fotó: Joedson Alves/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A biztonsági szolgálat egyik szobája – Fotó: Mateus Bonomi/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A Planalto elnöki palotában okozott károk felmérése folyamatban – Fotó: Mateus Bonomi/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Az elnöki palota kívülről – Fotó: Mateus Bonomi/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Szétvert informatikai eszközök az elnöki palotában – Fotó: Mateus Bonomi/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Kormányzati alkalmazottak felmérik a helyzetet – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Egy iroda elpusztított berendezése az elnöki palotában – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Az elnöki palota egyik műalkotását, Emiliano Di Cavalcanti, huszadik század eleji brazil képzőművész festményét is megrongálták – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A legfelsőbb szövetségi bíróság jelszavakkal összefestett falai – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Kitört ablakok, üvegcserép mindenütt a kongresszus épületében– Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A kongresszusi épület előcsarnoka – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A szenátus egyik összetört múzeumi tárlója, a brazil alkotmány egy példányával – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Vandalizmus nyomai mindenfelé – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Egy kongresszusi iroda – Fotó: Andressa Anholete/Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Szétfújt poroltótöltet és oltóvíz a kongresszusi székház egyik lépcsőjénél – Fotó: Mateus Bonomi/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A károkat még nem összesítették, de a látottak alapján tetemes lesz a végösszeg – Fotó: Mateus Bonomi/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Dolgoznak a felszedett kövezet helyreállításán – Fotó: Mateus Bonomi/Anadolu Agency via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A legfelső bíróság épülete – Fotó: Arthur Menescal/Bloomberg via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Betört ablak – Fotó: Arthur Menescal/Bloomberg via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Justicia összefirkált szobra – Fotó: Arthur Menescal/Bloomberg via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
A modern várostervezés és építészet jelképe – Fotó: Arthur Menescal/Bloomberg via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Ismail Carvalho, a szenátus restaurátora Guido Boldin festményével – Fotó: Rafael Vilela/ For The Washington Post via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Renan Calheirosról, a szenátus korábbi elnökéről készült festmény – Fotó: Rafael Vilela/ For The Washington Post via Getty Images
brazília brazíliaváros puccskísérlet bolsonaro lula vandalizmus kormányzati negyed parlament
Hétfő óta tart a takarítás – Fotó: Rafael Vilela/ For The Washington Post via Getty Images


Nyitókép: Arthur Menescal/Bloomberg via Getty Images

#Külföld#brazília#brazíliaváros#puccskísérlet#jair bolsonaro#lula da silva#randalírozás#vandalizmus#parlament#kormányzat#ma

Címlapról ajánljuk