Külföld

Epstein szeretője és kerítője illemtanórákat tart a floridai börtönben

rtl.hurtl.hu

2023. január 10. 9:51

A kiskorú lányok szexuális kihasználásában közreműködő Ghislaine Maxwell erkölcsi normákról is beszél rabtársainak.

Illemtanórákat tart rabtársainak a börtönben Ghislaine Maxwell, akit azért ítéltek húsz évre, mert kiskorú lányok kerítésében vett részt a börtönben meghalt milliárdos üzletember, Jeffrey Epstein szeretőjeként.

A Daily Mail szerint az 52 éves nő hetente két foglalkozást tart a női szerepek megerősítéséről és az erkölcsi normákról, ezeken mintegy negyven fogvatartott vesz részt. A floridai büntetésvégrehajtási intézetben kihelyezett röpirat szerint a kurzus a tiszteletre, figyelmességre és őszinteségre összpontosít, de azzal is foglalkozik, hogy egy állásinterjún hogyan kell felöltözni, beszélni és viselkedni.

A rabok a kurzuson való részvétellel akár 15 nappal is lerövidíthetik büntetésüket. Egy kolumbiai fogvatartott közreműködésével spanyol nyelven is megtartják a foglalkozásokat, amelyen az Oxfordban végzett Maxwell olyan nőket is példaként állít eléjük, mint egykori barátja, Hillary Clinton, aki elnökjelöltségével áttörte az üvegplafont.

A Daily Mail „bennfentes értesülése” szerint a kurzusok elsősorban az önbizalom építéséről szólnak, és azt üzenik, hogy nőként és büntetett előéletűként sem kell a résztvevőknek másodrendű állampolgárnak érezniük magukat.

Maxwell emellett jógafoglalkozásokat tart és a börtön könyvtárában is dolgozik, több mint 750 rabtársának az olvasnivalójuk kiválasztásában is segítséget nyújt. Rabtársai közt van Linda Morrow, aki plasztikai sebész férjével 44 millió dollárt csalt ki az egészségbiztosítóktól, egészségügyi jellegűnek feltüntetve szépészeti beavatkozásokat. Ugyancsak a floridai börtönben tölti büntetését a 65 éves Narcy Novack, aki bérgyilkosokat fogadott, hogy megölesse szállodatulajdonos férjét és idős anyját, hogy megszerezze vagyonukat.

Nyitókép (archív): Sylvain Gaboury/Patrick McMullan via Getty Images

#Külföld#ghislaine maxwell#börtön#Jeffrey Epstein#florida

Címlapról ajánljuk