Legfrissebb tartalmak

5:08
Fókusz
2023. március 21. 19:56

A cicának mindenki szívesen olvas – Carlos autizmussal élő és diszlexiával küzdő gyerekeken is segít

A terápiás állatok nemcsak cukik, hanem már a jelenlétük is gyógyító erővel bír.  A kölyökkorában mentett 3 éves Theo nemrég terápiás kutyaként végzett, most halmozottan sérült gyerekeken segít. Carlos cica pedig autista gyerekek fejlesztésében vesz részt, neki szívesen olvas hangosan minden gyerek. Az állatok az ember gyógyításában is óriási szerepet játszhatnak. De egy egészséges ember számára is stresszoldó és motiváló a jelenlétük.
6:53
Fókusz
2023. március 21. 19:55

Medveczky Ilona heteken át fagyoskodott fűtetlen otthonában, 12 fokban készült első, RTL-es sorozatszerepére

Medveczky Ilonát sok szerepben láttuk már: táncosnőként feltűnt rengeteg show-ban és filmekben is, de a sorozatok világa eddig kimaradt. Bár háromszor is nemet mondott a producer felkérésére, most pótolja ezt a mulasztást, így feltűnik a Drága örökösök A visszatérés keddi epizódjában. A felkészülés azonban nem volt könnyű: Ilona gerincsérülése után, fűtetlen otthonában tanulta a szövegét heteken át. A táncművész arról is mesélt a Fókusznak, hogy miért él már 15 éve egyedül.
3:44
Fókusz
2023. március 21. 19:54

40 éve rivalizál egymással a Pick Szeged és Telekom Veszprém, a szurkolók között még sincs nyoma ellenségeskedésnek

A magyar kézilabda sport El Clasicóját rendezik szerda este, ugyanis a Pick Szeged és a Telekom Veszprém egymással játszik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. A tét a negyeddöntőbe jutás lesz. A két csapat közötti több mint 40 éve tart a rivalizálás. Azóta 184 tétmeccset játszottak egymás ellen, szinte mindig teltház előtt. A Veszprém BL-t szeretne nyerni, a Szeged pedig bejutni a Final Fourba. Bár a pályán mindig vérre menő közöttük a küzdelem, a két klub, valamint a szurkolóik között is példamutatóan jó a kapcsolat. 
2:33
Híradó
2023. március 21. 19:43

A brutális árrés magyarázza, hogy Romániában 76, Szlovéniában 70 forinttal olcsóbb a benzin literje, mint itthon

Februárban 70 százalékkal nagyobb felárral tankolták a magyarok a benzint a régió többi országában élőkhöz képest. A nagy árrés miatt drágább az üzemanyag Magyarországon, mint a környező országokban – a jegybank friss elemzése szerint. A kutasok azt mondják, kénytelenek az autósokra hárítani a megemelt különadókat és az árstop miatti veszteségeiket.
1:59
Híradó
2023. március 21. 19:37

Hagyomány vagy nettó mészárlás? Mi lesz a bikaviadalok sorsa?

Jótékonysági bikaviadalt tartottak Kolumbiában. Arra gyűjtöttek, hogy ne tiltsák be a bikák nyilvános kivégzésével záruló hagyományt, ugyanis ez ma is népszerű látványosságnak számít a dél-amerikai országban. Mára azonban többségbe kerültek azok, akik puszta állatkínzásnak tartják a műfajt. A kegyetlen tradíció jövőjéről pár héten belül dönt a parlament.
2:32
Híradó
2023. március 21. 19:24

Hiába vettek 300 ezer euróért magyar állampapírt, most futnak a pénzük után az orosz állampolgárok

Futnak a pénzük után a letelepedési kötvényt vásárló orosz állampolgárok. A Direkt36 írta meg, hogy a cég több ügyfelét is csak hitegeti, hiába járt le a 300 ezer euróért megvásárolt kötvényük futamideje. A DK szerint ez az eset is mutatja, hogy számos probléma volt a letelepedési kötvényekkel. A kormány nem válaszolt érdemben kérdéseinkre.
2:04
Híradó
2023. március 21. 19:12

210 biciklit küldenek a magyarok az ukrajnai háború károsultjainak, egy különleges bringát Zelenszkijnek adnának

A tervezett 150 helyett 210 biciklit gyűjtött össze egy magyar csapat az ukrajnai háború károsultjainak. Az akciót egy dán civil szervezet indította. A kerékpárokat először Kijevbe szállítják. Ott szétválogatják, majd ukrán civil szervezeteknek, a frontról elmenekülteknek, szociális munkásoknak és kelet-ukrajnai túlélőknek juttatják el.
2:14
Híradó
2023. március 21. 19:10

A kutyaszaporítók 70 kutya hangszálát vágták el, mert hangosan ugattak

Felfüggesztett börtönt kapott a karcagi kutyaszaporító. A most 33 éves férfitól csaknem 150 kistestű kutyát foglaltak le két és fél éve, mert borzalmas körülmények között tartotta őket. Hetvennek ráadásul a hangszálait is elvágták, hogy ne tudjanak hangosan ugatni. Az ügyészség szerint a másfél hete hozott ítélet túl enyhe, mert a férfinak börtönben lenne a helye. Ezért fellebbeznek a döntés ellen.
1:33
Híradó
2023. március 21. 19:09

Vérfertőző kapcsolatban élt féltestvérével, akitől két gyermeke született, a nő öngyilkos lett – vádat emeltek a nyírpilisi ügyben

13 évre börtönbe küldené az ügyészség azt a nyírpilisi férfit, aki a vád szerint tavaly nyáron baltával csaknem megölte a nevelőapját. Azért lett dühös rá, mert a nevelőapa őt okolta lánya öngyilkosságáért. A vádlott ugyanis vérfertőző kapcsolatban élt féltestvérével, két közös gyerekük született, és a nő épp ikrekkel volt terhes, amikor végett vetett az életének. Tiltott kapcsolatuk miatt már 10 hónapos börtönbüntetését tölti a vádlott.
2:01
Híradó
2023. március 21. 18:58

Zebrán, fékezés nélkül gázolt halálra a fiatal családanyát a 82 éves sofőr, lincshangulat alakult ki

A baleset 2021 decemberében történt Nádudvaron, az idős férfi bűnösnek vallotta magát a bíróságon. A 24 éves áldozat épp kislánya kezét fogva kelt át az úton, de csak a gyerek élte túl a balesetet, ő is több hónapig volt gipszben combcsonttörése miatt. Azért is döbbentek meg a nádudvariak a baleseten, mert a gázolás éppen annál az iskolánál történt, ahol a sofőr 40 évig tanított. Az ügyész másfél év börtönt adna a nyugdíjas pedagógusnak, és többé nem engednék vezetni.
1:34
Híradó
2023. március 21. 18:54

Részegen, jogsi nélkül, lopott autóval menekült a rendőrök elől, egy kerítés állította meg az ámokfutót

Videón az üldözés! Részegen, jogosítvány nélkül, más kocsijával menekült a rendőrök elől egy sofőr Pápán, mindezt egy járőrautó kamerája rögzítette. Miután egy kapubejárónak ütközött a menekülő férfi, az egyik rendőr kinyitotta a kocsiajtót, de a 28 éves sofőr gázt adott és elhajtott. A járőr éppen el tudott ugrani, így nem sérült meg. Két kilométerrel arrébb kapták el a menekülő sofőrt, amikor egy kerítésnek csapódott, már le is tartóztatták.
2:19
Híradó
2023. március 21. 18:52

„Láttunk példákat, hogy a kórházak alá kerültek a rendelőintézetek, és elsorvadt az ellátás” – ketyeg az óra a szakrendelőknél

Hétvégéig kell nyilatkozniuk az önkormányzatoknak arról, hogy átadják-e szakrendelőiket az államnak – derül ki az az Országos Kórházi Főigazgatóság polgármestereknek küldött levélből. Ferencváros és Zugló ellenzéki polgármestere arról beszélt híradónknak, hogy megtartanák a szakrendelőket. A Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke szerint a rendelőintézetek a kórházak irányítása alá kerülhetnek, ami a korábbi tapasztalatok alapján az ellátás színvonalának csökkenésével járhat együtt. 
2:21
Híradó
2023. március 21. 18:50

A cégek már olcsóbban kaphatnak gázt, mint a lakosság a rezsicsökkentett mennyiség felett

A cégek már olcsóbban vehetnek gázt, mint a lakosság az átlagfogyasztás fölötti tarifa szerint – derül ki az MVM adataiból. Most azok kerülnek nehéz helyzetbe, akik korábban a további áremelkedéstől félve fix árú szerződést kötöttek a szolgáltatójukkal. A földgáz világpiaci ára ugyanis hónapok óta zuhan. A kormány a Híradóval azt közölte: áprilisig nem változik az átlagfogyasztás feletti lakossági tarifa.
Tudomány-Tech
2023. március 21. 17:37

Közeleg az idő, amikor nemcsak lehet, de muszáj lesz szexelni az űrben

Több mint hatvan éve, hogy az ember elkezdte belakni az űrt, de mostanáig hivatalosan nem fordult még elő, hogy két ember úgy igazán egymásba gabalyodott volna a súlytalanság állapotában. Ennek a helyzetnek azonban hamarosan vége lesz, és vége is kell legyen, ha bolygóközi fajjá szeretne válni az emberiség. Egy sor új technikai vívmány segíthet leküzdeni a gátlásokat és a fizikai akadályokat.