Belföld

Elkaszálta az NVB az akkumulátorgyárakról szóló népszavazást

rtl.hurtl.hu

2023. március 21. 16:56

Az LMP megtámadja a döntést. 

8 nem és 7 igen szavazattal elutasította a Nemzeti Választási Bizottság az LMP népszavazási kérdését, amely úgy szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy akkumulátor gyártására szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?

A 444 szerint Sasvári Róbert elnök azért kérte, hogy utasítsák el a kezdeményezést, mert szerinte az szembe megy az Alaptörvénnyel azáltal, hogy megváltoztatná az elrendelendő népszavazási kérdések körét. Hozzátette: az önkormányzati törvény a helyi népszavazásra jelenleg is lehetőséget ad a kérdésben.

Az LMP január végén jelentette be, hogy országos népszavazást kezdeményeznek, hogy egy településen se lehessen akkumulátorgyárat építeni a helyiek megkérdezése nélkül.

Az LMP társelnöke, Ungár Péter a döntés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: „Egyértelműen látszott, hogy a kormány által delegált tagok nem tudtak jogi érveket mondani a népszavazási kérdés hitelesítése ellen. Olyan dolgokat mondtak, ami minden vitán megbukott.”

Az NVB keddi határozata ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, majd a Kúria 90 napon belül dönthet, hogy helybenhagyja vagy megváltoztatja a döntést. Az LMP nevében Ungár Péter az ülés után bejelentette, hogy megtámadják az NVB döntését, valamit újabb kérdésekkel készülnek.

 

Nyitókép: Bruzák Noémi / MTIBruzák Noémi / MTI

#Belföld#nvb#nemzeti választási bizottság#akkugyár#népszavazás#ungár péter#lmp

Címlapról ajánljuk