Külföld

Megsérült egy újságíró, amikor kibontotta a neki szóló levélbombát

rtl.hurtl.hu

2023. március 21. 15:03

Ecuador-szerte USB-meghajtónak álcázott robbanószerkezeteket küldtek ki különböző újságíróknak.

Újságírók Ecuador-szerte postán küldött robbanószerkezetek célpontjai lettek, írja a BBC.

Az egyik műsorvezető, Lenin Artieda megsérült, amikor a szerkesztőség közepén kinyitotta a borítékot.

Elmondása szerint a robbanószerkezet úgy nézett ki, mint egy USB-meghajtó. Bedugta a számítógépébe, és az felrobbant.

Az ecuadori főügyészség hétfőn megerősítette, hogy terrorizmus elleni vizsgálatot indított a levelek ügyében.

Nem nevezték meg a célba vett konkrét hírügynökségeket, azonban tudni lehet, hogy legalább öt különböző szervezetnek küldték el a leveleket.

A kormány elítélte a támadásokat, és a véleménynyilvánítás szabadságát „tiszteletben tartandó jognak” nevezte.

Az újságírók megfélemlítésére és a véleménynyilvánítás szabadságának megsértésére tett minden kísérlet visszataszító cselekedet, amelyet az igazságszolgáltatás teljes szigorával kell büntetni

– áll a közleményben.

Juan Zapata belügyminiszter azt mondta, hogy a készülékeket ugyanabból a városból küldték. Három készüléket guayaquili médiumoknak küldtek, kettőt pedig a fővárosba, Quitóba.

Míg Artieda megsérült a robbanószerkezet miatt, a többi postán küldött eszköz nem robbant fel, vagy nem nyitották ki. A rendőrség ellenőrzött robbantást hajtott végre a TC Televíziónak küldött eszközök egyikén – erősítette meg az ügyészség.

Az ecuadori törvényszéki tudományok vezetője szerint a levelek „katonai típusú” robbanóanyagot tartalmaztak.

Ecuadorban az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az erőszak, ami Guillermo Lasso elnök szerint a kábítószer-kereskedő bandák közötti, területért és ellenőrzésért folytatott versengés következménye. Az andoki országban az elmúlt hónapokban meredeken emelkedett a gyilkosságok és a bandák által elkövetett bűncselekmények száma.

Nyitókép: Mohamed Vevo / Getty Images

#Külföld#ecuador#levélbomba#újságíró#szerkesztőség#usb

Címlapról ajánljuk