Legfrissebb tartalmak

6:37
HíradóKovách Imre: A legszegényebb magyarok a leghűségesebbek a kormányhoz
2023. május 8. 21:22

Kovách Imre: A legszegényebb magyarok a leghűségesebbek a kormányhoz

A társadalom alsó egyharmadának se politikai képviselete, se kitörési reménye nincs – erről beszélt az RTL Híradó késő esti kiadásának Kovách Imre szociológus. Az MTA doktora úgy látja, az érintett emberek helyzetének javításán nemigen dolgozik a kormány, mégis ezekben a társadalmi rétegekben erősebb a mindenkori kormánypárthoz való kötődés, mert innen várják a meglévő minimumot. A kutató szerint így viszont semmi nem ösztönzi a kormányt, hogy változtasson a szociálpolitikáján.
32:19
Fókusz„Rettenetesen szégyelltem magam, annyira, hogy elbőgtem magam” – exkluzív interjút adott a Fókusznak a börtönből kiengedett Herczeg Zoltán
2023. május 8. 19:05

„Rettenetesen szégyelltem magam, annyira, hogy elbőgtem magam” – exkluzív interjút adott a Fókusznak a börtönből kiengedett Herczeg Zoltán

Herczeg Zoltán hat teljes hónapot, pontosan 180 napot töltött letartóztatásban tavaly október 21-e óta, amikor kábítószerkereskedelem gyanúja miatt elfogták. Két hete engedték szabadon, a lakását nem hagyhatja el, köznyelven házi őrizetben, nyomkövetővel a lábán mesélt a Fókusznak adott exkluzív interjújában. Drogfogyasztásról, szélmalomharcról, belső meggyőződésről, szabadságról, bezártságról, könnyekről, átverésről, igazságérzetről, önvizsgálatról és persze arról is, hogy bűnös vagy sem. 
1:35
HíradóVilágsztárok léptek fel a Windsor kastély előtt tartott szuperkoncerten
2023. május 8. 19:02

Világsztárok léptek fel a Windsor kastély előtt tartott szuperkoncerten

A vasárnap leginkább az önfeledt bulizásról szólt a koronázás után. Húszezer ember előtt lépett fel világsztárok sora, köztük Katy Perry és Lionel Richie a windsori kastély előtt tartott szuperkoncerten. A főpáholyban Károly királyon és Kamilla királynén kívül Vilmos és családtagjai is ott ültek. Vilmos megható beszédet is mondott, amelyben arról beszélt: II. Erzsébet büszkén néz le fentről családjára. 
2:05
HíradóOrbán Viktor szerint az ellenzék törvénytelenségre buzdítja a diákokat
2023. május 8. 18:50

Orbán Viktor szerint az ellenzék törvénytelenségre buzdítja a diákokat

Tüntetni lehet, de építési területre betörni, középületet megtámadni, rendőröket dobálni törvénytelen – így reagált a parlamentben a szerdai diáktüntetésen történtekre a miniszterelnök. Orbán Viktortól Gelencsér Ferenc, a Momentum frakcióvezetője kérdezte: elítéli-e, hogy a magyar rendőrség gumibottal ver fiatalokat. A miniszterelnök szerint épp az ellenzék buzdítja törvénytelenségre a diákokat. Orbán Viktor arról is beszélt: olyan státusztörvényen dolgoznak, ami a tanároknak és diákoknak is jó.  
1:52
HíradóNem tudni, mennyit spórol az állam az M1-es autópálya bővítésének elhalasztása miatt
2023. május 8. 18:48

Nem tudni, mennyit spórol az állam az M1-es autópálya bővítésének elhalasztása miatt

Az eredeti tervek szerint idén kezdődött volna az M-es autópálya kétszer háromsvásossá bővítése, de ezt a spórolás jegyében a kormány elhalasztotta, ami miatt módosítják a vonatkozó koncessziós szerződést is a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó vállalattal. A cég azt közölte az RTL Híradóval: ez nekik nem jelent kevesebb pénzt, az állam a saját kapcsolódó beruházásain spórolhat. Hogy mennyit, azt a kormány nem mondta el. 
2:30
HíradóJövőre talán már olyan szinten élhetünk, mint tavaly
2023. május 8. 18:46

Jövőre talán már olyan szinten élhetünk, mint tavaly

Az ideinél lényegesen visszafogottabb, 10-11 százalékos béremeléssel számol jövőre a kormány, a nyugdíjak pedig várhatóan 6 százalékkal nőhetnek – derült ki az Európai Bizottsághoz benyújtott friss konvergenciaprogramból. Ez alapján ismét a tavalyi életszínvonalon élhet majd egy átlagos magyar a Portfólió szerint. A Híradó által kérdezett szakszervezetnél azt mondják, 20 százalékos bérfejlesztés kellene, hogy előrébb léphessenek a dolgozók.
1:39
HíradóGyalogosok közé hajtott egy autó Texasban, nyolc ember meghalt
2023. május 8. 18:41

Gyalogosok közé hajtott egy autó Texasban, nyolc ember meghalt

Legalább nyolcan meghaltak és többen megsérültek egy texasi kisvárosban, amikor egy autós a buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott. Az áldozatok többsége venezuelai bevándorló volt. Egyelőre nem tudni, hogy a sofőr szándékosan vagy véletlenül gázolta el őket. Két napon belül ez már a második tömegtragédia Texasban, vasárnap egy ámokfutó lőtt agyon nyolc embert egy bevásárlóközpontban. 
1:20
HíradóEgy 18 éves férfi és két futónő mentett életet a szombathelyi csónakázótónál
2023. május 8. 18:34

Egy 18 éves férfi és két futónő mentett életet a szombathelyi csónakázótónál

Egy mozgássérült horgász esett bele a szombathelyi csónakázótóba hétfő délelőtt. A férfi a távirányítós etetőhajója után indult egy csónakkal, de valószínűleg elfáradt evezés közben és a vízbe esett. A stégig még ki tudott úszni, de kimásznia már nem sikerült. Egy gimnazista és két futónő közösen emelte a partra a 88 éves férfit. Úgy tudjuk, helyszíni ellátás után a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.
2:15
HíradóFelmentették a máriapócsi gyilkosság vádlottját, pedig DNS-minta vezette hozzá a nyomozókat
2023. május 8. 18:31

Felmentették a máriapócsi gyilkosság vádlottját, pedig DNS-minta vezette hozzá a nyomozókat

Szabadon távozhatott a máriapócsi gyilkosság vádlottja. A férfit két éve gyanúsították meg egy 13 évvel ezelőtti emberöléssel. Egy idős férfit találtak holtan az otthonában, halálra verték. Egy DNS-minta vezetett a vádlotthoz, aki a kezdetektől tagadta, hogy ölt. A bíró szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy ő tette, az ítélet nem jogerős.
1:41
HíradóEgy tejszállító kisteherautó gázolt halálra két embert Karácsondnál
2023. május 8. 18:23

Egy tejszállító kisteherautó gázolt halálra két embert Karácsondnál

Halálra gázolt egy nőt és egy férfit egy tejszállító kisteherautó éjfél előtt nem sokkal a Heves megyei Karácsondnál. Az úttesten gyalogoltak, nem kizárt, hogy a közeli buszmegállóba akartak eljutni, amikor elütötték őket. A 35 éves nő azonnal meghalt, a 34 éves férfi életéért a mentők küzdöttek a helyszínen, de végül nem jártak sikerrel. A rendőrség szerint egyikük sem viselt láthatósági mellényt.
1:40
HíradóVideón, ahogy kimentik a vízből a horgászni indult mozgássérült férfit Szombathelyen
2023. május 8. 16:15

Videón, ahogy kimentik a vízből a horgászni indult mozgássérült férfit Szombathelyen

A férfi valószínűleg horgászni szeretett volna, csónakkal indult és gyapjúmellényt viselt, ami vízzel átáztatva rendkívül nehézzé válik. A csónakból a vízbe esett, a stégig még eljutott úszva, onnan azonban már segítségre volt szüksége, hogy kijusson a partra. Egy 18 éves férfi vette észre először, majd két arra futó nő is segített kihúzni a vízből. 
0:54
HíradóVideó: ezt mondták a diákok a magyarérettségiről
2023. május 8. 15:54

Videó: ezt mondták a diákok a magyarérettségiről

A 2023-as érettségi szezon nyitónapján a magyarral kezdtek a diákok. A többségük azt mondta a vizsgák után nem sokkal, hogy nem tartották olyan nehéznek az idei feladatsort, azonban a történelemvizsgáktól már most tartanak. Kedden matematikából érettségiznek majd a diákok. A most végző évfolyam pont a covid-időszak alatt tanulta az anyag nagy részét. Horvát Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója arról beszélt a Híradónak, vajon mennyire érintette a diákokat az online oktatás.