Legfrissebb tartalmak

Külföld„Igazi háború folyik szülőföldünk ellen” – Putyin csak egy rövidke, összeesküvés-elméletektől hemzsegő beszédet mondott a győzelem napi parádén
2023. május 9. 11:34

„Igazi háború folyik szülőföldünk ellen” – Putyin csak egy rövidke, összeesküvés-elméletektől hemzsegő beszédet mondott a győzelem napi parádén

Vlagyimir Putyin orosz elnök alig tízperces beszédet mondott a moszkvai Vörös téren rendezett győzelem napi katonai parádén, amely minden korábbinál visszafogottabb volt idén. Putyin arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat el akarja pusztítani Oroszországot. A katonai parádén rendkívül kevés haditechnikai eszközt vonultattak fel.
8:07
Reggeli„Amikor úgy kelsz fel, hogy nem vagy boldog, változtatni kell” – Nagyváradi Nelli elmondta, miért hagyja el az országot
2023. május 9. 10:32

„Amikor úgy kelsz fel, hogy nem vagy boldog, változtatni kell” – Nagyváradi Nelli elmondta, miért hagyja el az országot

Nagyváradi Nellinek, az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplőjének komoly problémái voltak az emésztőrendszerével, marékszámra szedte a gyógyszereket és műtéteken is átesett, de amióta életmódot váltott, semmilyen tünete nincsen, a gyógyszereket is elhagyhatta. Nelli arról is mesélt a Reggeli stúdiójában, hogy hamarosan elköltöznek az országból a férjével és azt is elárulta, hogy miért hozták meg ezt a döntést. 
9:07
ReggeliHerczeg Zoltán a házi őrizetből: Ez az életem legnagyobb tanítása, nem akarok visszacsúszni!
2023. május 9. 10:08

Herczeg Zoltán a házi őrizetből: Ez az életem legnagyobb tanítása, nem akarok visszacsúszni!

Herczeg Zoltán kijött a börtönből, jelenleg házi őrizetben van, és nemrég szembesült vele, mi mindent írtak róla az újságok. Úgy érzi, ha az ember 20 éve szerepel a médiában, tartozik annyival, hogy számot ad róla, mi történt vele. A Fókusz hétfői interjúja lehetőséget adott neki arra, hogy tisztába tegye a dolgokat és őszintén beszéljen. Ezt pedig nemcsak az interjúban akarta megtenni, a párja vitt be neki papírt a börtönbe, hogy frissen le tudja jegyezni a gondolatait és élményeit, és mindig emlékezzen élete legnagyobb tanítására.
0:36
ReggeliHeti kutyus: Kócos hatéves koráig nehéz körülmények között élt
2023. május 9. 9:44

Heti kutyus: Kócos hatéves koráig nehéz körülmények között élt

Kócos hatéves koráig nehéz körülmények között élt. Gazdája súlyos betegsége miatt már magáról sem tudott gondoskodni. Végleg kórházba került és a házát gyorsan eladták. Kócos ott maradt gazdi nélkül. A közelben lakók pár hétig etették, de aztán már neki is mennie kellett. A Vigyél Haza Alapítvány megsajnálta a szomorú sorsú, hatéves 9-10 kilós kan kiskutyát és gondozásába vette. Most náluk várja az álomgazdit sok más, árva társával. Ha örökbe fogadnád Kócost, írj az info@vigyelhaza.hu címre.
5:46
ReggeliAnnoni Zita nagyobbik fia nem akart tudomást venni a kistesóról, de születése után elolvadt tőle
2023. május 9. 9:07

Annoni Zita nagyobbik fia nem akart tudomást venni a kistesóról, de születése után elolvadt tőle

Annoni Zita és férje, Gianni nagyon vágyott már arra, hogy négyfős legyen a család. Megváltozott az életük, sokkal több tervezést igényel, de nagyon szeretik ezt az életet. Gianfranco, Zita és Gianni elsőszülött fia a terhesség alatt Zita pocakját sem akarta látni, lehúzta rajta a pólót, amikor azonban hazavitték Gregoriót a kórházból és a nagytestvér megpillantotta, azonnal dédelgetni akarta a kisbabát.
8:17
ReggeliA magyar Michael Jackson plasztikáztatott, az igazi Paris Hilton pedig Papp Gergő ágyában hempergett
2023. május 9. 8:41

A magyar Michael Jackson plasztikáztatott, az igazi Paris Hilton pedig Papp Gergő ágyában hempergett

Dénes Nóra 15 éves volt, amikor az utcán az emberek azt hitték, hogy Paris Hiltonnal találkoztak. Ő akkor még nem tudta, hogy ki Paris Hilton, rákeresett és édesanyja is megdöbbent a hasonlóságon. Nóra ellenzi a plasztikát, inkább sminktrükkökkel próbálkozik, ha másképp szeretne kinézni. A magyar Michael Jackson, Darvai Károly is megfordult a Reggeli stúdiójában, ő azonban több esztétikai műtéten is átesett, hogy hasonlítson a példaképére. Tánctudását is megmutatta a stúdióban.
5:52
ReggeliAz egymásra hasonlító emberek az igazit látják meg a másikban? – Pszichológussal kerestük a választ
2023. május 9. 7:59

Az egymásra hasonlító emberek az igazit látják meg a másikban? – Pszichológussal kerestük a választ

Amikor hasonlítani akarunk valakire, arra is vágyunk, hogy a belső tulajdonságait, értékeit is magunkévá tegyük. Sokszor sztárokra akarunk hasonlítani, de olyan is van, hogy a közvetlen környezetünkből érint meg minket valaki annyira, hogy másolni kezdjük őt. Ez mindaddig rendben van, amíg meg tudjuk őrizni a saját személyiségünket, az jelent gondot, ha elveszítjük önmagunkat. Amikor párt választunk, akkor is számít, hogy az ellentétünk-e, akihez vonzódunk vagy nagyon hasonlít ránk? Vajon ki iránt táplálunk hevesebb érzelmeket?
7:54
ReggeliA magyar Robert Pattinson az igazi Robert Pattinsont is lenyűgözte
2023. május 9. 7:38

A magyar Robert Pattinson az igazi Robert Pattinsont is lenyűgözte

Eszes Szabolcsot, az Éjjel-Nappal Budapest szereplőjét 20 éves korában Robert Pattinson magyar hasonmásának tartották, egy forgatáson fedezte fel a hasonlóságot Kovács Dániel Richárd, az RTL sikersorozatainak (Válótársak, A Tanár, Mellékhatás) rendezője. Szabolcs munkát is kapott adottságainak köszönhetően A szépfiú forgatásán, ahol Robert Pattinson dublőre volt és maga a színész is úgy gondolta, Szabolcs kísértetiesen hasonlít az Alkonyatban játszott karakterére, Edward Cullenre.
KülföldSzlovákia első magyar származású miniszterelnöke Orbán Viktor szövetségesétől kaphatja a legkeményebb támadásokat
2023. május 9. 6:11

Szlovákia első magyar származású miniszterelnöke Orbán Viktor szövetségesétől kaphatja a legkeményebb támadásokat

Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz Szlovákia új, ideiglenes szakértői kormányának vezetője, miután az évek óta tartó kormányválságban lemondott az ügyvezető miniszterelnök is. Az rtl.hu-nak nyilatkozó külpolitikai szakértő szerint nem valószínű, hogy Ódort megbuktatják az őszi parlamenti választásokig, de ettől még számíthat politikai támadásokra. Sem Magyarországnak, sem Ódornak nem érdeke túlhangsúlyozni magyarságát, technokrata és piacpárti világnézetei miatt nem tekinthető az Orbán-kormány természetes partnerének.
6:37
HíradóKovách Imre: A legszegényebb magyarok a leghűségesebbek a kormányhoz
2023. május 8. 21:22

Kovách Imre: A legszegényebb magyarok a leghűségesebbek a kormányhoz

A társadalom alsó egyharmadának se politikai képviselete, se kitörési reménye nincs – erről beszélt az RTL Híradó késő esti kiadásának Kovách Imre szociológus. Az MTA doktora úgy látja, az érintett emberek helyzetének javításán nemigen dolgozik a kormány, mégis ezekben a társadalmi rétegekben erősebb a mindenkori kormánypárthoz való kötődés, mert innen várják a meglévő minimumot. A kutató szerint így viszont semmi nem ösztönzi a kormányt, hogy változtasson a szociálpolitikáján.