Felmentették a nőt, mert a nagy hasa kitakarta a péniszét
2023. május 8. 16:20
Egy női öltözőben vetkőzött.
Ítéletet hozott az ohioi bíróság annak a transznemű nőnek az ügyében, akit azért jelentettek fel, mert a női öltözőt használta, és eközben látható volt a pénisze – írja a Fox News.
Hello! Nem tudom, hogy tudod-e mi folyik itt, de van egy meztelen férfi az öltözőben
– jelentette az esetet egy nő. Rachel Glides ellen vádat emeltek magamutogatásért, mert a bejelentők szerint több nő, köztük kiskorúak is jelen voltak az esetnél.
A bíróság határozata alapján a nő ellen ejtették a vádat, mert a bíró szerint joga volt a női öltözőben tartózkodnia, a pénisze pedig egyébként sem látszott a rálógó hasától:
Nem kérdéses, hogy miért tartózkodott Glines a női öltözőben, ezzel nem szegett szabályt. Egyszerűen nincs olyan körülmény, ami a bűnösségét igazolná. Glines nemiszerve nem volt látható, köszönhetően annak, hogy a teste egyéb részei kitakarták
– indokolta a döntéshozó.
Nyitókép: Mint Images / Getty Images