Legfrissebb tartalmak

5:41
VideóHét éve Andrásból Andrea lett
2023. július 28. 10:28

Hét éve Andrásból Andrea lett

2016-ban mutatta be a Fókusz Andrást, akit a neten mindenki Adykaa-ként ismert meg vicces videóiból. András azonban régóta érezte, hogy belül ő nem férfi, csak a teste az. Ezért döntött úgy, hogy külsőt és nevet is vált. Videóit letörölte és hét évvel ezelőtti interjújában már nemcsak múlt időben, hanem egyes szám harmadik személyben beszélt Adykaa-ról. 2016-ban művészneve Rea, polgári neve pedig Andrea lett – arra törekedett, hogy kívül-belül végleg nővé válhasson.
4:54
Videó„Művész vagyok, nem propagandista” – mit akarnak a drag queenek?
2023. július 28. 10:27

„Művész vagyok, nem propagandista” – mit akarnak a drag queenek?

Magyarország egyik legnagyobb drag eseményén, a Drag Queen Hungary versenyén nem elég női ruhákba bújni, a versenyzőknek kidolgozott színpadi produkciókat kell előadniuk, hogy összemérjék a tehetségüket. A produkciókat komoly felkészülés előzi meg, a versenyzők célja pedig a közönség szórakoztatása. És ezt is teszik, annak ellenére, hogy a jelenleg Magyarországon nincs könnyű dolguk. A drag nyújtotta szabadságról és a drag queeneket övező tévhitekről beszélgettünk a verseny résztvevőivel, Ráskó Eszter és Novák Angéla pedig elmondta, hogy miért vállaltak szerepet a zsűriben.
7:31
Reggeli„Szabó Zsófi minden vendégnek bejön” – mondta Vásáry André, aki szerint nem kell mindenkinek párkapcsolatban lennie
2023. július 28. 10:21

„Szabó Zsófi minden vendégnek bejön” – mondta Vásáry André, aki szerint nem kell mindenkinek párkapcsolatban lennie

Vásáry André nyíltan beszélt arról, hogy hét évig tartó párkapcsolata véget ért. Az énekes 40 éves fejjel azt érzi, hogy be kell ismernie, lehet, hogy neki nincs szüksége kapcsolatra. Ebben Szabó Zsófi is egyetért, aki elárulta egyedül is jól érzi magát, Papp Gergő azonban úgy látja: felhőtlen boldogság csak párkapcsolatban lehetséges.  
6:09
ReggeliTöbbet segít, mint bármelyik önsegítő könyv – pszichológus mondta el, mi kell a külföldre költözéshez
2023. július 28. 8:55

Többet segít, mint bármelyik önsegítő könyv – pszichológus mondta el, mi kell a külföldre költözéshez

A külföldre költözés egy olyan lecke az élettől, amely többet tanít neked magadról, a kapcsolataidról, az alkalmazkodásról és a határaidról, mint bármelyik önsegítő könyv – vallja Dr. Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus. Hogy lelkileg hogyan érdemes felkészülni a külföldi költözésre, a Reggeliben mondta el.
4:52
ReggeliZoltán egy bőrönddel indult el Erdélyből, most magyaroknak segít külföldre költözni
2023. július 28. 8:38

Zoltán egy bőrönddel indult el Erdélyből, most magyaroknak segít külföldre költözni

Tóth Zoltán 30 éve foglalkozik külföldre költöztetéssel. Költöztetett már lovat, de még leguánt is gazdája kedvéért. A szakember szerint Európán belül költözni olyan egyszerű, mintha Budapesten belül átköltöznénk egy másik kerületbe, azonban ha valaki arra adja a fejét, hogy elhagyja a kontinenst, át kell gondolnia, hogy kire hagyja ingóságait. 
7:36
ReggeliPapp Gergő már bánja, hogy otthagyta Párizst
2023. július 28. 8:29

Papp Gergő már bánja, hogy otthagyta Párizst

Papp Gergő két évig Párizsban tanult, Szabó Zsófi pedig Németországba ment, hogy lovakkal foglalkozzon. A két műsorvezető karrierje miatt tért vissza Magyarországra, ám rengeteg olyan honfitársuk van, akik külföldön találták meg a boldogságot. Ilyen például Szentmihályi Szandra is, egy Londonban élő kétgyermekes anyuka és Vörös Dániel, Bostonban élő magyar, mindketten egy új munkalehetőség miatt hagyták el Magyarországot.
2:31
Videó104 éve született az ország kertésze: Bálint gazdára emlékezünk
2023. július 28. 5:57

104 éve született az ország kertésze: Bálint gazdára emlékezünk

2019-ben ezen a napon ünnepelte 100. születésnapját az ország legismertebb kertésze, Bálint György azaz Bálint gazda. Mezőgazdasági mérnökként végzett 1949-ben, és a 80-as évek elejétől szerepelt televízióműsorokban. Kertészeti tanácsait évtizedeken át minden héten az Ablak című műsorban osztotta meg. Egy kerek évszázad után azt mondta: élni addig érdemes, amíg alkotni tud. Ha élete utolsó éveiben a kertben már nem is dolgozott sokat, a növényekről szóló írásait több mint 400 ezer ember követte. Az ország szeretett kertésze nem sokkal 101. születésnapja előtt, 2020-ban hunyt el csendben, családja körében.
GazdaságSzázmilliókat is veszíthetett, aki ebbe fektette a pénzét – íme a legnagyobb kripto- és NFT-bukások
2023. július 28. 5:55

Százmilliókat is veszíthetett, aki ebbe fektette a pénzét – íme a legnagyobb kripto- és NFT-bukások

A benzinkutasoktól a bankárokig mindenki ezekről az új befektetési formákról és az általuk eljövő pénzügyi forradalomról beszélt. Elon Musk a kriptovalutákra, Madonna, Neymar és Snoop Dogg pedig az NFT-kre fogadott. Aztán kidurrant az a bizonyos lufi. Egyelőre nem tudni, vajon teljesen eltűnnek-e ezek a befektetési lehetőségek, vagy csak korrigálta magát a piac, és lassan újra elindulhatnak majd felfelé.