SZLOVÁKIA

4:04
FókuszMi történne, ha Putyin bevonulna Kijevbe?
2024. január 22. 19:55

Mi történne, ha Putyin bevonulna Kijevbe?

Lengyelország még szeptemberben, Szlovákia októberben függesztette fel a az Ukrajnának szánt fegyvertámogatást. Vajon meddig bírhatja az ukrán hadsereg fegyvertámogatás nélkül, ha Amerikából is egyre kevesebb utánpótlás érkezik? A lassan két éve tartó háborúban legalább kétszáezren estek el és négyszázezer körül lehet a sebesültek száma. Egyre több szakértő szerint Ukrajnának  hónapjai lehetnek hátra nyugati támogatás nélkül a totális vereségig, de ez hogyan érintene minket? 
2:22
HíradóTöbb tízezren tüntettek Szlovákia nagyvárosaiban Robert Fico kormánya ellen
2024. január 19. 19:20

Több tízezren tüntettek Szlovákia nagyvárosaiban Robert Fico kormánya ellen

A demonstrálók elsősorban a Korrupcióellenes Különleges Ügyészség tervezett megszüntetése ellen tiltakoztak, ami szerintük jelentősen megnehezítené a politikusok felelősségre vonását. A megmozdulás résztvevői azzal vádolták Ficót, hogy Orbán Viktor példáját követve lebontaná Szlovákiában a jogállamot. A törvénytervezetet az Európai Parlament is elítélte.
2:21
HíradóKét Ipoly-hidat is átadtak másfél hónap alatt, mindkettőt le kellett zárni az árvíz miatt
2024. január 14. 18:39

Két Ipoly-hidat is átadtak másfél hónap alatt, mindkettőt le kellett zárni az árvíz miatt

Újabb Ipoly-hidat adott át a külügyminiszter pénteken, de már az átadáskor sem lehetett átmenni rajta Szlovákiába, mert a hídhoz vezető utat elöntötte az árvíz. Szijjártó Péter szerint az utat műszaki okokból nem lehetett magasabbra építeni. Másfél hónap alatt ez a második híd a környéken, ahol ez történt. Az Ipolyvarbó és Őrhalom közötti átjárót decemberben adták át, majd néhány nappal később azt is le kellett zárni. A helyiek ennek ellenére örülnek az új hidaknak. 
2:07
HíradóLengyelországban és Szlovákiában is tömegek vonultak utcára az új kormány miatt
2024. január 12. 19:13

Lengyelországban és Szlovákiában is tömegek vonultak utcára az új kormány miatt

Hatalmas tömegtüntetéseket tartottak Lengyelországban és Szlovákiában is a két ország új kormánya ellen. A lengyel ellenzéket az bosszantja, hogy a Donald Tusk vezette kabinet eltörli a korábbi kormányzat több intézkedését a demokrácia védelmére hivatkozva. Közben a szlovák ellenzék amiatt tüntet, mert szerintük a kormány rombolja le a demokráciát. 
2:25
HíradóMásfél milliárd forintnyi magyar közpénzt kaptak tavaly szlovákiai fociakadémiák
2024. január 8. 19:07

Másfél milliárd forintnyi magyar közpénzt kaptak tavaly szlovákiai fociakadémiák

Másfél milliárd forint támogatást kaptak a magyar adófizetők pénzéből tavaly szlovákiai futballakadémiák – erről a Napunk című szlovák hírportál írt először.A dunaszerdahelyin kívül még két szlovákiai fociakadémia kapott pénzt a magyar kormány határon túli támogatási alapjából. A Bethlen Gábor Alap 2023-as kedvezményezettjei között több, politikai kötődésű civil szervezet is van a Felvidéken. A DK szerint ez sértheti Szlovákia szuverenitását, a kormány szerint betartják a magyar és a külföldi törvényeket is.
1:40
A Város Királynői„A legnehezebb része, hogy ezt nem tudom megakadályozni” – Zsuzsi könnyek között vallott férjéről
2023. december 18. 21:20

„A legnehezebb része, hogy ezt nem tudom megakadályozni” – Zsuzsi könnyek között vallott férjéről

Zsuzsi és férje között a kapcsolat nemcsak fizikailag, lelkileg is hatalmas távolságokkal küzd. A sikeres üzletasszony könnyek között vallott barátnőjének, Violettának arról, hogy férje ismét csalódást okozott neki. Szokása szerint heteken keresztül hitegette őt és gyerekeit, hogy meglátogatja őket, ám végül nélküle utaztak Szlovákiába. „Lesz egy nagyon szomorú kisfiú pár napig velem, de próbálkozok” – mondta. 
3:57
Fókusz„Rögtön egy meggyanúsítással kezdődött a karrierünk” – így fogadták, amikor az On The Spot alkotói a Gáza övezetben forgattak
2023. december 16. 19:51

„Rögtön egy meggyanúsítással kezdődött a karrierünk” – így fogadták, amikor az On The Spot alkotói a Gáza övezetben forgattak

Esküvőre készültek, temetés lett belőle – Ján Kuciak szülei megtörten mesélték el, hogyan kellett tudomásul venniük, hogy oknyomozó újságíróként dolgozó fiúkat és menyasszonyát meggyilkolták Szlovákiában. Az eset megrendítette az egész országot: tömegtüntetéseken követelték a bűnözőkkel összeköttetésben álló rendőrségi és politikai vezetők kirúgását, felelősségre vonását, no meg persze a gyilkos elfogását. De hogy lett-e eredménye a demonstrációknak, és történt-e felelősségre vonás az ügyben, az kiderül az Egy újságíró meggyilkolása című dokumentumfilmből, ami az On The Spot alkotóinak ajánlásával került fel az RTL+-ra. Cseke Eszter és S. Takács András közben dokusorozatuk legújabb évadának utómunkáit gondozzák, és a Fókusznak meséltek arról is, amikor még egyetemistaként a Gáza övezetben forgatták első közös filmjüket. 
1:56
HíradóRobert Fico kormánya megszünteti a politikailag kényes ügyekben eljáró különleges ügyészséget
2023. december 7. 19:13

Robert Fico kormánya megszünteti a politikailag kényes ügyekben eljáró különleges ügyészséget

Már nem olyan fontos a korrupció elleni harc Szlovákiában. A nemrég hivatalba lépett Fico-kormány megszünteti a kényes ügyekben eljáró különleges ügyészséget, és csökkentik a korrupció miatt kiszabott büntetéseket is. Szerintük ezzel a jogbiztonságot állítják helyre, az ellenzék viszont úgy véli, hogy a kormánypárti politikusok ellen folyamatban lévő eljárásokat akarják hátráltatni.
2:16
HíradóJanuártól komolyan emelkednek az autópályadíjak, pedig már így is a magyar matrica az egyik legdrágább a régióban
2023. november 23. 19:18

Januártól komolyan emelkednek az autópályadíjak, pedig már így is a magyar matrica az egyik legdrágább a régióban

Majdnem duplájába kerül majd az egynapos autópálya-matrica Magyarországon, mint a környező országokban, például Ausztriában, Csehországban vagy Szlovákiában. A magyar államnak nem érdeke, hogy olcsóbb legyen, ezt júliusban mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter. Az autópályadíjak több mint 16 százalékkal nőnek januártól. Így a leggyakrabban vásárolt tíznapos matrica 6400 forint lesz, egyharmadával drágább, mint Ausztriában.
2:30
HíradóA szlovák-magyar határon a helyiek már érzik a Fico-kormány erőteljes fellépését az illegális határsértőkkel szemben
2023. október 31. 19:55

A szlovák-magyar határon a helyiek már érzik a Fico-kormány erőteljes fellépését az illegális határsértőkkel szemben

Katonai dzsipet igen, menekültet nem láttak az RTL Híradó stábjai a szlovák-magyar határon. A helyiek azt mondták a Híradónak, már érzhető az új szlovák kormány határozott fellépése az illegális határsértőkkel szemben. Robert Fico nemrég hivatalba lépett szlovák miniszterelnök hétfő este katonákat és rendőröket vezényelt a szlovák-magyar határhoz, hogy így üzenjen az embercsempészeknek. Ficonak ez volt az egyik fontos választási ígérete. A magyar külügyminiszter az RTL Híradónak azt mondta: minden kormány maga dönti el, hogy hogyan védi meg a határait. 
2:26
VideóA felvidéki magyarok hat éve nem kértek Horthyból, akit manapság Orbán és Lázár is méltat
2023. október 31. 12:25

A felvidéki magyarok hat éve nem kértek Horthyból, akit manapság Orbán és Lázár is méltat

Hat évvel ezelőtt hangosan tiltakoztak a helyiek a szlovákiai Nemeshódoson, amikor a Magyarországról érkezett vendégek szerettek volna Horthy szobrot avatni a helyi református templom udvarán. A síppal, dobbal, füttyel tiltakozó helyiek és a szoborpártiak között parázs vita alakult ki. A vendégek azzal vágtak vissza, hogy a felvidékiek nem is magyarok, csak magyarul beszélnek. Bár Gulyás Gergely akkor azt mondta, a kormány nem támogatja a szoboravatást azokról, akik 1944. március 19. és 1990. május 2-i közötti időszakban viseltek magasrangú állami hivatalt, Orbán Viktor az eset előtt néhány hónappal még kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst. Idén szeptemberben pedig Lázár János méltatta Horthyt szinte ugyanazokkal a szavakkal. „Kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katonaként” jellemezte az egykori kormányzót.