Külföld

Donald Tusk szerint rossz ízlésnél többről tanúskodik, hogy Szijjártó Lavrovval vacsorázott Navalnij temetésének napján

rtl.hurtl.hu

2024. március 4. 15:50

A lengyelek nehezen tudják lenyelni a magyar kormány álláspontját Oroszországgal kapcsolatban.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök élesen kritizálta hétfőn a magyar és a szlovák külügyminisztert, amiért orosz kollégájukkal találkoztak egy törökországi regionális fórumon – írja az AP hírügynökség.

Tusk szerint „nem egyszerűen rossz ízlésről tanúskodik”, hogy a Szergej Lavrovval való találkozóra aznap került sor, amikor Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt eltemették Moszkvában. „Ez egy újabb jelzés a magyar kormánytól, amit erkölcsi és politikai okokból nehezen tudunk elfogadni” – mondta egy sajtótájékoztatón a lengyel kormányfő.

Szijjártó Péter pénteken a Facebookon számolt be arról, hogy az Antalyai Diplomáciai Fórumon együtt vacsorázott az orosz külügyminiszterrel. Juraj Blanár, a szlovák külügyi tárca vezetője is jelen volt.

„A pozsonyi és budapesti kollégák ismét bizonyították, hogy bizonyos kérdésekben túl különböző az álláspontunk. Oroszországgal és az ukrajnai támadással kapcsolatban bizonyosan” – fejtette ki Donald Tusk.

A lengyel kormányfő előzőleg Ingrida Simonyte litván miniszterelnökkel találkozott, aki „sajnálatos döntésnek” nevezte a Lavrovval való találkozót.

Nyitókép: Szijjártó Péter / Facebook

#Külföld#donald tusk#lengyelország#szijjártó péter#szlovákia#oroszország#Szergej Lavrov

Címlapról ajánljuk