SZERELEM

7:01
ReggeliGergő Gazda elárulta, hogy mit szólt a rokonság ahhoz, hogy a tévében láthatták az ismerkedését
2024. január 25. 11:54

Gergő Gazda elárulta, hogy mit szólt a rokonság ahhoz, hogy a tévében láthatták az ismerkedését

Wágner Kíra és Szabó Gergő Dávid a Házasodna a Gazda szerelmespárja voltak a Reggeli vendégei. Ők a műsor két lábon járó reklámja, hiszen a műsornak köszönhetik, hogy egymásrataláltak. Kíra és Gergő már együtt élnek, nemrég ellátogattak Genfben egy szarvasmarha expóra, ahol Kíra jobban megismerkedhetett az álatokkal. Most Magyarországon élnek, de terveik között szerepel, hogy Erdélybe költöznek.
2:57
Éden HotelJázmin szerelmet vallott Kendynek, aki utána hazaküldte az Éden Hotelből
2024. január 17. 23:15

Jázmin szerelmet vallott Kendynek, aki utána hazaküldte az Éden Hotelből

Az Éden Hotel kilencedik Párválasztó ceremóniáján Jázmin Kendy mögé állt, indoklásában pedig nem győzött áradozni a srácról. A ceremónia végén Zsófira került a sor, aki szintén Kendyt választotta, ezzel a srác kezébe adva a döntést. „Szembe köpte magát” – mondta Jázmin a könnyeivel küszködve, miután véget ért tiszavirág életű kapcsolata Kendyvel.
3:40
Cápák között„Inkább rajtam veszekedjenek, mint velem” – Gecse Márton csak a Cápák között adásából értesült, hogy mekkora vita robbant ki miatta a stúdióban
2024. január 16. 11:43

„Inkább rajtam veszekedjenek, mint velem” – Gecse Márton csak a Cápák között adásából értesült, hogy mekkora vita robbant ki miatta a stúdióban

Gecse Márton még csak 25 éves, de a Cápák között három befektetője is meglátta benne, és a vállalkozásában a lehetőséget. Lakatos István, Balogh Levente és Orbók Ilona csapott le Marci 300 millió forintos ajánlatára, közülük pedig ketten nem csak az AI-Robotics-ből szerettek volna részesedést szerezni, hanem a Gecse család összes cégéből. Emiatt parázs vita robbant ki a Cápák között a stúdióban. Erről is kérdeztük Gecse Mártont, aki azt is elárulta, mit szól ahhoz, hogy Moldován András „alpárinak” tartotta Orbók Ilona befektetési ajánlatát. Kiderült az is, hogy Gecse Márton még szingli. 
0:33
... a szomszéd teheneTivadar kórházba kerül – „A gyerek élet és halál közt lebeg”
2024. január 5. 20:25

Tivadar kórházba kerül – „A gyerek élet és halál közt lebeg”

Tivadarról azt feltételezik, hogy depressziós, de senki sem sejti, hogy szerelmi bánat nyomja a szívét. Béla és Laci barátságán pedig egyre nagyobb lyukakat üt a kölcsönadott pénz. Laci még aláírást is hamisítana egy kitalált szerződésre, de legkisebb fia lebuktatja. Minden hétköznap 19:30-kor új részekkel folytatódik … a szomszéd tehene az RTL-en! 
7:14
Reggeli„Azóta se tudott engem úgy ember felidegesíteni, mint a Lovi” – Viktor csalódottan távozott az Éden Hotelből
2023. december 15. 12:16

„Azóta se tudott engem úgy ember felidegesíteni, mint a Lovi” – Viktor csalódottan távozott az Éden Hotelből

Az Éden Hotel nem egy megszokott reality, hanem egy izgalmas stratégiai játék, amelyben a szabály egyszerűnek tűnik: a játékosok feladata, hogy mielőbb párt találjanak maguknak, mert aki egyedül marad, kiesik a 20 millió forintos fődíjért zajló versengésből. A Reggeli vendége Viktor volt, aki szerda este búcsúzott a műsortól. A férfit érzékenyen érintette, hogy Lovi átvágta, de egy örök barátra is szert tett a realitynek köszönhetően, hogy ki az, kiderül a videóból.
4:00
Éden HotelViktor: Tartogatok még meglepetéseket a párválasztó ceremónián a többi játékosnak
2023. december 14. 12:00

Viktor: Tartogatok még meglepetéseket a párválasztó ceremónián a többi játékosnak

Viktornak mindig is a bakancslistáján szerepelt Mexikó, és mivel nyomon követte az Éden Hotel korábbi évadait, nem volt kérdés számára, hogy jelentkezik a műsorba. Kíváncsi volt, mit hoz ki belőle a stratégiai reality, ahol „szűkösen bezárva él vadidegenekkel együtt”, de azt álmában sem gondolta, hogy a szerelem is rátalál majd. Viktor a kiesése után mesélt a Szanival való kapcsolatáról, és azt is elárulta, mit érez Arnival kapcsolatban, akit a barátjának hitt az édenben.
3:51
A Város KirálynőiApró Anna: A pozícióm itt nem annyira védett, kiszolgáltatottabb vagyok, mint a Cápákban
2023. december 10. 14:01

Apró Anna: A pozícióm itt nem annyira védett, kiszolgáltatottabb vagyok, mint a Cápákban

Apró Annát új oldaláról ismerhetik meg a nézők A Város Királynői részeiben, amivel tudja, hogy nagy kockázatot vállalt, pláne a Cápák között után. Az üzletasszony azonban kíváncsian vágott neki a kalandnak, hogy megtudja, milyen hatást gyakorol majd rá és barátnőire a műsor. A rengeteg vita és feszültség ellenére Annának a lányok segítségével sikerült kiverekednie magát a szakítása okozta fájdalomból. A Fókusznak adott interjújában mesél édesapja haláláról, a realityműsorok erejéről és arról is, hogyan kezeli a vitás helyzeteket.
5:42
Reggeli„Biztos el fog jönni az a pont, amikor külsőleg is látszani fog” – Panyik Anita férje 9 évvel fiatalabb nála
2023. december 8. 9:11

„Biztos el fog jönni az a pont, amikor külsőleg is látszani fog” – Panyik Anita férje 9 évvel fiatalabb nála

Dr. Panyik Anita munkajogi szakjogász, a Survivor egykori játékosa boldog házasságban él 9 évvel fiatalabb férjével. Bár az elején „pánikba volt” a korkülönbség miatt, mára teljesen megszokta, van, hogy el is felejti. Szerinte a természetükből adódóan pont a férje az, aki „koravén”, komolyabb, és ő a fiatalosabb, bohókásabb. Fél-e az öregedés jeleitől, és kapnak-e támadásokat a közösségi médiában a korkülönbség miatt? Panyik Anita a Reggeliben mesélt minderről. 
9:11
ReggeliAnyakomplexus? Kíváncsiság? Ezért vágynak a fiatal férfiak idősebb nőkre
2023. december 8. 8:56

Anyakomplexus? Kíváncsiság? Ezért vágynak a fiatal férfiak idősebb nőkre

Nem csak a világsztároknál – például Cher vagy Jane Fonda esetében –, már a hétköznapi emberek párkapcsolataiban is egyre gyakoribb, hogy a nő jóval idősebb a férfinél. Hevesi Kriszta tapasztalata szerint a húszéves fiúk a legnyitottabbak és legérdeklődőbbek az érett nők iránt, 30 éves kor után már a fiatalabb hölgyek iránt vonzódnak. A fiatalok lendületet, rajongást, hoznak a párkapcsolatba, az idősebb korosztály pedig éppen erre vágyik. A szexuálpszichológus a Reggeliben azoknak a viszonyoknak a dinamikájáról mesélt, ahol nagy a korkülönbség, és hangsúlyozta azt is: nem kell megbotránkozni, ha a nő idősebb a férfinál, hiszen évszázadok óta elfogadott az, ha a férfi akár több tíz évvel is idősebb a párjánál.
3:47
VideóMár az első adásban kacérkodtak egymással – így vallott 11 éve Csobot Adél és Istenes Bence a kapcsolatukról
2023. december 7. 9:08

Már az első adásban kacérkodtak egymással – így vallott 11 éve Csobot Adél és Istenes Bence a kapcsolatukról

Istenes Bence és Csobot Adél 11 éve, ezen a napon vallottak kapcsolatukról a Fókusz kamerái előtt. Bence a 2012-es X-Faktor beszélgetős műsorának házigazdájaként ismerte meg a versenyben induló Adélt. Mielőtt összejöttek Adél korábbi versenytársával, Bence pedig a Csillag születikben feltűnt énekesnővel, Kovácsovics Fruzsinával, majd Nádai Anikóval is járt. Adél és Bence azóta is együtt vannak, ma már közös gyerekeikkel élnek.
4:15
FókuszKülönleges lánykérés a javából: meglett a többórás munka és a monumentális, gabonatarlóra írt felirat eredménye
2023. december 6. 19:38

Különleges lánykérés a javából: meglett a többórás munka és a monumentális, gabonatarlóra írt felirat eredménye

Egy lánykérés legyen ötletes, egyben romantikus, és ha lehet, tükrözze a szerelmesek egyéniségét is. A legtöbb férfi számára valószínűleg komoly fejtörést okoz, hogyan tegye fel élete párjának a nagy kérdést, Bori Róbertnek azonban igazán különleges ötlete támadt. „Hozzám jössz, Babuci?” – ezzel a több mint fél kilométer széles felirattal lepte meg kedvesét a közelmúltban. Lássuk be, kevés nő kezét kérik meg ilyen monumentális díszlet segítségével. Honnan jött az ötlet és mit szólt hozzá Tímea, azaz Babuci? Kiderül a videóból.
7:39
VideóKét éve állt a nyilvánosság elé bimbózó szerelmükkel Szabó Zsófi és Shane Tusup
2023. december 6. 7:27

Két éve állt a nyilvánosság elé bimbózó szerelmükkel Szabó Zsófi és Shane Tusup

Shane Tusup és Szabó Zsófi a Reggeli egyik adásában találkoztak először 2021 júniusában, azonban kapcsolatukat hosszú ideig titokban tartották, és csak december 6-án álltak a nyilvánosság elé. A Fókusz kamerái előtt azonban mindent elmondtak az akkor még bimbózó szerelemről. Bár a pár azóta már nincs együtt, egy ideig jegyben jártak, sőt közös tetoválást is terveztettek. Persze nem csak a szerelmük, szakításuk is nagy port kavart: a bulvársajtó egy ideig attól volt hangos, hogy az amerikai úszóedző bántalmazta párját.