PÁRKAPCSOLAT

7:15
Bulvár„Nagyon-nagyon jól érzem magam a bőrömben” – így néz ki Fásy Zsüliett 50 kilós fogyása után
2024. március 7. 15:35

„Nagyon-nagyon jól érzem magam a bőrömben” – így néz ki Fásy Zsüliett 50 kilós fogyása után

A 26 éves Fásy Zsüliett hároméves volt, amikor életében először színpadra lépett. Nemrég szerezte meg harmadik diplomáját andragógia mesterképzésen. Az rtl.hu-nak elmondta, hogyan és hova szerzett tetoválásokat, hogyan képzeli el az életét 10 év múlva, beszélt a párkeresésről, szüleivel való kapcsolatáról, és a plasztikai beavatkozásokról is kifejtette véleményét. 
9:31
ReggeliPeller Mariann: Lazításként két órát is képes vagyok pörgetni az Instát
2024. március 6. 14:29

Peller Mariann: Lazításként két órát is képes vagyok pörgetni az Instát

Erdélyi turnén járt Peller Mariann és Hevesi Kriszta szexuálpszichológus. Három városban tartottak előadást Párkapcsolataink útvesztőjében címmel. Mariann számára külön megtiszteltetés volt egy olyan nagytudású szakemberrel együtt dolgozni, mint Kriszta, aki ráadásul partnerként kezelte őt. A mostani hétvége sem a pihenésről szóló, Siófokra viszi a Lélekközösség klubot. Anikó és Mariann a tegnapi egyórás Meta leállásról is beszélgettek, Mariann első gondolata az volt, hogy mekkora stresszfaktort venne le a válláról, ha nem lenne közösségi média.
BulvárKármán Odett: Több múltbeli traumán is túl tudtam lendülni
2024. március 3. 5:01

Kármán Odett: Több múltbeli traumán is túl tudtam lendülni

Kármán Odettet pszichésen is megviselte, hogy ételintoleranciája miatt teljesen át kellett alakítania az életét. Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja az rtl.hu-nak mesélt arról, mit érzett, amikor értesült a diagnózisról, és hogyan vészelte át ezt a megterhelő időszakot. Odett a sorozat vége óta arra törekszik, hogy megvalósítsa gyerekkori álmát, így most egy divatakadémián tanul, ahol pszichológusok segítségével lendült túl múltbeli traumáin. Ráadásul szerelmével, Kamarás Norbival maguk mögött hagyták a várost, hogy felépíthessék saját kis fészküket.
4:14
VideóMi lett VV Zsuzsuval, a Való Világ korábbi nyertesével? Videóit szétszedik a TikTokon
2024. március 1. 11:06

Mi lett VV Zsuzsuval, a Való Világ korábbi nyertesével? Videóit szétszedik a TikTokon

„Nem vagyok Vöröskereszt” – mondta VV Zsuzsu a ValóVilág 9 nyerteseként ma öt éve a Fókusznak, amikor arról kérdezték, mihez kezd a nyereménnyel. A stáb Bükre utazott, hogy Zsuzsuval otthonában forgasson. Budapesten született, és ha úgy hozná az élet, újra a fővárosba költözne, ahogy mondta, szeret jönni-menni, és az emberek sem zavarják. Mi történt vele azóta? Az is mindjárt kiderül.
1:55
Házasodna a gazdaRoland gazda és Niki négy éve jöttek össze a Házasodna a gazda műsorában, azóta is együtt vannak
2024. február 23. 5:50

Roland gazda és Niki négy éve jöttek össze a Házasodna a gazda műsorában, azóta is együtt vannak

Papp Roland 2020-ban kereste a szerelmet a Házasodna a gazda 3. évadában. Vallja, hogy senkinek sincs előre megírva az, hogy kinek mi jut az életben, de meg kell próbálni – és erre nagyon jó lehetőségnek tartja az RTL társkereső műsorát, ahol ő is megtalálta a boldogságot. Roland gazda Niki mellett tette le a voksát, így lassan 4 éve párt alkotnak. A műsor után azonnal összeköltöztek, és azóta már Niki is beletanult a mezőgazdasági munkákba.
1:49
Házasodna a gazdaGergő gazda házasságra és családalapításra készül Kírával – élete legjobb döntése volt a Házasodna a gazda
2024. február 22. 15:00

Gergő gazda házasságra és családalapításra készül Kírával – élete legjobb döntése volt a Házasodna a gazda

Gergő gazda és Kíra a Házasodna a gazda 6. évadában találtak egymásra 2023-ban. A műsor után két hónappal összeköltöztek, és azóta is boldog párkapcsolatban élnek. „Nagy szerencsém volt Kírával, mert pont ugyanazt az arcát mutatta, mint most, 7 hónappal később. Pont olyan tökéletes, mint akkor volt” – mesélte Gergő gazda, aki élete legjobb döntésének tartja, hogy jelentkezett az RTL párkereső műsorába.
5:46
VideóA nagy vallomás: Istenes Bence és Csobot Adél 11 éve jelentették be, hogy egy párt alkotnak
2024. február 21. 16:51

A nagy vallomás: Istenes Bence és Csobot Adél 11 éve jelentették be, hogy egy párt alkotnak

Istenes Bence éppen táncolni tanult Südi Iringóval, amikor Csobot Adél megjelent a táncteremben és egy kicsit felváltotta a profi táncost. Adél bevallotta, úgy gondolta, Bence „focista alkata és görbe kis lábai” nem lesznek képesek így táncolni, de meglepődött, amikor kiderült, hogy mégis. A riportban pedig elhangzott az eddig hivatalosan meg nem erősített, de mindenkinek nyilvánvaló tény: Bence és Adél szíve egy ritmusra ver. A pár akkor úgy fogalmazott, korábban azért nem akartak a témában nyilatkozni, mert nem szerették volna, ha az „egész sajtó ezen csámcsog”. 
5:12
ReggeliBorbély Richárd: 34 éves leszek, és azt éreztem, hogy a kiégés határán vagyok
2024. február 19. 13:42

Borbély Richárd: 34 éves leszek, és azt éreztem, hogy a kiégés határán vagyok

Borbély Richárd őszintén vallott arról a Reggeliben, mit jelent szabadúszó művésznek lenni. A színész-énekes tavaly annyira túlhajszolta magát, hogy rosszul lett a színpadon. „Túltoltam” – jegyezte meg, szerinte a szervezete megérezte, hogy túlhajszolta magát. Azóta vérnyomásgyógyszereket kell szednie. Borbély Richárdot tünemény kutyái kísérték el a stúdióba – róluk, jelenlegi projektjeiről is mesélt, valamint arról is, hogy párjával hogyan tudnak időt szakítani egymásra. 
5:35
Videó„Remélem, ő megfiatalít engem” – Stohl András nyolc éve akkori párjával fedte fel a család titkait
2024. február 18. 15:24

„Remélem, ő megfiatalít engem” – Stohl András nyolc éve akkori párjával fedte fel a család titkait

2016-ban ezen a napon mutattuk be Stohl Andrást és családi titkait. A színész akkori párjával, Nagy Anikóval közösen mesélt arról, milyen a családi életük, és hogyan bírnak a kisebb gyerekekkel – 2014 nyarán született meg a színész első fia, aki a gyerekek számát tekintve akkor már a negyedik volt a sorban. A színész-műsorvezető már régóta vágyott trónörökösre, aki továbbviheti a Stohl nevet. Azt is mondta, mindig is rendkívül fontos volt a családja, a gyerekei. Két nagyobbik lánya – Rebeka és Luca – az első házasságából születtek, Franciska és Andriska pedig a akkori párjától. Sthol András és Anikó azóta már nincsenek együtt, a színész jelenlegi feleségét 2020-ban vette el, és közös gyermekük is született már.
7:49
Fókusz„Együtt fogunk meghalni, százévesen egymás kezét fogva” – mi lehet Visváder Tomi és Palácsik Lilla kapcsolatának titka?
2024. február 15. 19:50

„Együtt fogunk meghalni, százévesen egymás kezét fogva” – mi lehet Visváder Tomi és Palácsik Lilla kapcsolatának titka?

Bár Visváder Tomi és Palácsik Lilla még csak 30 évesek, már két kisfiú boldog szülei. Idén lesz hat éve, hogy összeházasodtak, de kapcsolatuk már 10 éve tart. Balogh Eleni még csak 24, párja, Soós Dávid 25, de már öt éve együtt élnek. Az ő szerelmük még tinikorukban kezdődött. A fiatal sztárpárok a Fókuszban arról meséltek, mi a hosszú és boldog párkapcsolatuknak a titka. Hogyan lépnek túl a konfliktusokon és a nehéz pillanatokon? Miben hasonlítanak és miben különböznek? Visváder Tomiéknak hogyan jut idejük egymásra is a gyerekek mellett? A riportból mindez kiderül. 
4:22
Fókusz„Ha bármelyik pasim nem szerette volna a kutyákat, biztos, hogy szakítok vele” – súrlódásokat okozhat a háziállat egy kapcsolatban
2024. február 15. 19:40

„Ha bármelyik pasim nem szerette volna a kutyákat, biztos, hogy szakítok vele” – súrlódásokat okozhat a háziállat egy kapcsolatban

Ha párválasztásról van szó, a gazdik számára lényeges szempont, hogy választottjukkal ne csak ők, hanem kiskedvenceik is egy hullámhosszon legyenek. De mi van akkor, ha az illető nem kutya- vagy macskabarát? Netán allergiás a szőrükre, vagy úgy gondolja, a háziállatnak kint van a helye? A Fókuszban Voksán Virág és Budai Zsuzsi mondja el, hogyan viszonyultak a kutyáikhoz a férfiak, akik eddig megfordultak az életükben, és azt is megmutatjuk, hogyan mondta ki nemrég 19 cicaimádó pár a boldogító igent egy cicás ceremónia keretein belül. 
4:14
Bulvár„Akkor jöttem rá, hogy  a párom az igazi, amikor nem lehettünk együtt” – celebek meséltek arról, mikor jöttek rá, hogy a párjuk életük szerelme
2024. február 14. 16:03

„Akkor jöttem rá, hogy a párom az igazi, amikor nem lehettünk együtt” – celebek meséltek arról, mikor jöttek rá, hogy a párjuk életük szerelme

Kocsis Tibor, Szalay Bence, Frohner Fecó és az RTL műsorvezetője, Joe arról mesélt az rtl.hu-nak, hogy mikor érezték először, hogy a párjukkal szeretnék leélni az életüket, valamint azt is elárulták, hogy számukra mi a legfontosabb egy párkapcsolatban. Dr. Hevesi Krisztina, szexuálpszichológus szerint az ember több nagy Ő-vel is találkozhat élete során, Járai Máté pedig vallja, hogy a titkok jót is tehetnek egy kapcsolatban.
10:32
ReggeliVarga Miklós Joe hülyeségnek tartja, hogy nőket hívnak a legénybúcsúra
2024. február 14. 14:18

Varga Miklós Joe hülyeségnek tartja, hogy nőket hívnak a legénybúcsúra

Valentin-nap van, ezért a Reggeliben egy szerelmespár – Hrovatin D. Csenge és Varga Miklós Joe – készített el egy pénztárcabarát fogást. Csenge sokszor eszik keveset, sósat és édeset váltogatva. Joe viszont csokifüggő, ami nem tett jót, egy keveset felszedett az elmúlt időben. Idén augusztusban lesz Joe és Csenge esküvője, az előkészületekkel már nagyon jól állnak. Joe azt mondta, mindenfajta mennyasszonyi ruha jól állt Csengének, amikor az esküvői fotózáson voltak.
5:56
ReggeliÚj trend a TikTokon: pasi egy estére – tényleg ennyire fontos a nőknek a látszat?
2024. február 14. 9:59

Új trend a TikTokon: pasi egy estére – tényleg ennyire fontos a nőknek a látszat?

Hetekkel Valentin-nap előtt a média már tele van szingliknek szánt túlélőkalauzokkal. Új trend is hódít a TikTokon, pasit rendelhetsz magadnak egy estére. Ez a szolgáltatás nem szexuális jellegű, csak a társaságért fizetnek a hölgyek. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus arról beszélt, miért ennyire fontos a nőknek, hogy úgy tűnjön, nincsenek egyedül. Lehet ez a barátoknak szóló üzenet, vagy egy módszer arra, hogy féltékennyé tegyék volt párjukat. Leginkább azonban a társaság iránti igényről szól Hevesi Kriszta szerint. A Valentin-napi konfliktuskezeléshez Hevesi Kriszta ad tippeket a videóban.
1:04
ReggeliPapp Gergő halálosan szerelmes a szerelembe
2024. február 14. 9:43

Papp Gergő halálosan szerelmes a szerelembe

Papp Gergő, a Reggeli műsorvezetője a Fény utcai piacon fejtette ki gondolatait a szerelemről. Imádja ezt az érzést, és szerinte mindenbe lehet szerelmesnek lenni, éldául az időjárásba, egy városba, utazásba, tevékenységbe. Persze ezt elkülöníti az emberek iránt érzett szerelemtől, amit Gergő ugyancsak imád, és szerinte csak ezért érdemes élni. Ha szerelem van, minden van – ez Gergő mottója.
7:14
ReggeliValentin-napi tudomány: a magány és az egyedüllét nem ugyanaz!
2024. február 14. 8:45

Valentin-napi tudomány: a magány és az egyedüllét nem ugyanaz!

Betegségnek nyilvánította a magányt a WHO. A Reggeliben Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus magyarázta el a magány és egyedüllét közti különbséget. Az emberek közti kapcsolódásnak sok módja van, ha valaki tudatosan egyedül van, az nem jelenti azt, hogy magányos is. A magány egy betegség, amit depresszió, szorongás és önértékelési problémák is kísérhetnek. Magányról akkor beszélünk, ha valaki szeretne kapcsolódni, de nem tud. Az illető leértékeli magát, és azt fogalmazza meg, hogy nem kell senkinek. Makai Gábor a videóban elmondja, hogyan viszonyul a társadalom az egyedülálló férfiakhoz és nőkhöz.
2:49
Videó„Nincs barátnőm, de túl lehet élni” – hogyan ünneplik a magyarok a Valentin-napot?
2024. február 13. 17:41

„Nincs barátnőm, de túl lehet élni” – hogyan ünneplik a magyarok a Valentin-napot?

Sokan már öregnek, mások csak túlságosan magyarnak érzik magukat ahhoz, hogy ünnepeljék a Valentin-napot. Van, aki pedig úgy érzi, számára minden nap Valentin-nap. Mit csinálnak, és mennyit költenek, akik a szerelmükkel töltik február 14-ét? Mit javasolnak azoknak, akiknek egyedül kell túlélniük a szerelem ünnepét, és hogy érzik magukat ilyenkor a szinglik? Videónkból az is kiderül, hisz-e az utca embere a nagy Ő-ben?
Cápák közöttOrbók Ilona: A gyerekeim még csak 2 és 5 évesek, de már konkrét karriertervet készítettem nekik
2024. február 12. 13:38

Orbók Ilona: A gyerekeim még csak 2 és 5 évesek, de már konkrét karriertervet készítettem nekik

A Cápák között befektetője már gyerekként is elsődlegesen saját értékrendje szerint hozta döntésit, és nem befolyásolta mások véleménye, még szüleié sem. Orbók Ilona 14 évesen üzleti pályára készült, ma már amellett, hogy a legnagyobb hazai tulajdonú könyvvizsgáló és tanácsadó cég, a BDO egyik tulajdonosa és vezetője, a hazai luxusipar meghatározó gazdasági szereplője is. Úgy gondolja, a sikerhez a kudarcok megélésén keresztül vezet az út, és azok inspirálják a legjobban, akik győztesként kerülnek ki vesztes helyzetekből. Orbók Ilona, akinek korábbi közvetlen főnöke lett a férje és két gyermekének édesapja, családanyaként is ugyanolyan tudatos, mint az üzletben.
Cápák közöttDr. Varga Eszter: Sikeres nőként úgy érzem, mindenképp szükséges egy támogató férj jelenléte
2024. február 7. 14:28

Dr. Varga Eszter: Sikeres nőként úgy érzem, mindenképp szükséges egy támogató férj jelenléte

Dr. Varga Eszter a Cápák között befektetője elsősorban mindig saját magának akart megfelelni. A bankárból lett vállalkozó és coach az rtl.hu-nak adott interjújában többek között arról beszélt, miért tartja fontosnak a női nézőpontok érvényesülését a vezetői döntésekben, de szóba került az is, hogyan ismerkedett meg a férjével, és egy stabil, támogató párkapcsolat hiánya hogyan gátolhatja egy nő karrierjét.
6:06
Cápák közöttA Cápák között fiatal vállalkozói úgy érzik, egy párkapcsolat kihatna az üzleti teljesítményükre
2024. január 31. 9:43

A Cápák között fiatal vállalkozói úgy érzik, egy párkapcsolat kihatna az üzleti teljesítményükre

Otakomaiya Balázs és Molnár Dominik a megismerkedésük pillanatától fogva azon gondolkoztak, hogy milyen közös bizniszt indítsanak. A két fiatal vállalkozót nemcsak az üzlet és a barátság, de a közös kudarc is összeköti, ugyanis Balázs a Cápák között egy korábbi évadában, Dominik pedig Az álommelóban próbált szerencsét, ám egyikük sem járt sikerrel. Ezzra nevű ékszermárkájukra azonban ezúttal két Cápa is ráharapott. Balázst és Dominikot egyebek mellett arról kérdeztük, hogy jelenleg hol tart a befektetőkkel közös együttműködésük, miért változtatták meg a márkájuk eredeti nevét, és milyen megvalósításra váró tervek lapulnak még a zsebeikben.
6:00
Reggeli„Kitűnő kutyaapu lett belőle” – Nagy Alex a párjáról mesélt
2024. január 30. 13:03

„Kitűnő kutyaapu lett belőle” – Nagy Alex a párjáról mesélt

Bár két éve vannak együtt, Nagy Alex ritkán mesél a párjáról. Most a Reggeliben a színésznő mégis betekintést engedett a magánéletébe. Elárulta, hogy már régóta ismerik egymást, évekkel ezelőtt is jóban voltak, csak másképp. A kommunikáció a kapcsolatuk erőssége, úgy érzi, párja „nagyon kedvesen tud hozzáférkőzni” akkor is, ha éppen feszült. Hogyan szokta meg, hogy Alexnek öt kutyája van? És hogyan fogadta a színésznő, hogy nemrég 40 éves lett? A videóból mindez kiderül. 
11:12
ReggeliMegyeri Csilla és Molnár Zsolt tiszta vizet öntött a pohárba a kapcsolatukról
2024. január 24. 13:43

Megyeri Csilla és Molnár Zsolt tiszta vizet öntött a pohárba a kapcsolatukról

Régen posztoltak közös képet, ezért felröppent a pletyka, hogy Megyeri Csilláék már nincsenek együtt. Csilláék mindig őszintén beszéltek a hullámvölgyeikről, és nem akarták a tökéletességet mutatni, amikor épp nehezebb időszakon mennek keresztül. A pletykákból persze semmi sem igaz, Csilláék csak új lakásba költöztek, ezért decemberben semmi idejük sem maradt.
7:34
Reggeli„Hazament és szakított a párjával” – Gryllus Dorka és Simon Kornél előadása elképesztő hatással van a nézőkre
2024. január 23. 13:29

„Hazament és szakított a párjával” – Gryllus Dorka és Simon Kornél előadása elképesztő hatással van a nézőkre

Óriási érdeklődés övezi Gryllus Dorka és Simon Kornél Üvegfal című darabját. A bántalmazó kapcsolatokról szóló előadás elképesztő hatással van a nézőkre, miután megnézte, Papp Gergő is napokig sokk hatása alatt volt. Simon Kornél a Reggeliben elmesélte, tud olyanról, aki a darab hatására ismerte fel, hogy toxikus kapcsolatban él, és szakított a párjával. De nem ez a színészházaspár egyetlen közös munkája – Gryllus Dorka és Simon Kornél a Reggeli vendégei voltak. 
6:24
VideóRubint Réka: „Anyai szívem teljesen össze van törve”
2024. január 23. 9:15

Rubint Réka: „Anyai szívem teljesen össze van törve”

4 éve ezen a napon Rubint Réka úgy döntött, megtöri a csendet, és megosztja véleményét férje, Schobert Norbi „döngő léptű” nőkről szóló videójával kapcsolatban. Réka hihetetlennek tartotta, hogy a legtöbb celeb két perc figyelemért „ráült a likevadászat hullámvasútjára”. Ő viszont rendületlenül hisz Norbiban, „ha támadás ér minket, akkor összekapaszkodunk, és még erősebbé válik a kapcsolatunk!” – mondta. A Fókusz azon a napon azt is felidézte, hogyan kezdődött a kapcsolatuk.
8:42
ReggeliDanics Dóra és párja fél éve vannak együtt: ma költöznek össze
2024. január 22. 10:10

Danics Dóra és párja fél éve vannak együtt: ma költöznek össze

Danics Dóra énekesnő nemrég ért haza párjával Thaiföldről, ahol három hetet töltöttek. Minden percét imádták, azonban hazafelé akadt egy kis gondjuk a repülővel – egy lekésett csatlakozás miatt 10 órát kellett várniuk a következő gépre. Bár a kapcsolatuk elég friss, megosztották a titkukat arról, miért működik jól a közös életük. Sőt, azt is elárulták, hogy állnak a szüleik a kapcsolatukhoz, és miért nagyon különleges a mai nap számukra.